Díjazták a furmint borkiválóságokat
Hírek - 2017.07.07
Az idei Furmint éve jegyében díjazták a furmint borkiválóságokat és bemutatták a Furmintkiválóságok Könyvét. Egész évben tematikus események keretében foglalkoznak a furminttal, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet erre az egyedülálló magyar szőlőfajtára - mondta Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos.
Az ország legnagyobb borversenyére, a borkiválóság versenyre csaknem 1200 tételt neveztek. Ezen belül 124 tétellel szerepelt a furmint, és ebből 85 került be a Furmintkiválóságok Könyvébe - közölte a miniszteri biztos. Hangsúlyozta, korábban nem volt példa arra, hogy a furmintokat ilyen széles körben és ilyen alaposan megismertessék.
A Furmintkiválóságok Könyve 10 ezer példányban jelent meg magyarul, illetve angolul, és a várakozások szerint eljut majd ahhoz a célközönséghez, amely a furmint iránt érdeklődik és annak potenciális fogyasztója lehet - tette hozzá.
A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy folytatódnak a Furmint évének eseményei, az év végéig lesznek a tudományt, illetve a fogyasztókat is érdeklő rendezvények. A "Fogadj örökbe furmintot" kezdeményezéssel pedig elindult a fiatal agrárkutatókat ösztönző pályázati rendszer is, ősszel érkeznek majd be azok a tudományos munkák, amelyek közül zsűri választja ki a díjazásra leginkább érdemeseket.
Forrás: MTI/FM Sajtóiroda
Címkék: bor, borkiválóságok, furmint
Egyedülálló növényvédelmi alkalmazást fejlesztettek a MATE ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az ...
„Rendszerszintű válaszokkal kell reagálni” (I. rész) – Interjú ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
A kecskerágó: A kertek ezerarcú, ragyogó ékszere
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...