Vízidrónt épített a Yamaha
Hírek - 2017.03.30
Tavaly a Yamaha bemutatta a Breeze10 elnevezésű, radarral ellátott automata csónakját, amit gátak ellenőrzésére hoztak létre. Áprilisban pedig 8500 dolláros áron piacra lép ennek kistestvére, a mindössze 1,6 méter hosszú Water Strider.
A Vízivándor (mert ezt jelenti a permetezőcsónak neve), pedig nem más, mint egy olyan sekély merülésű, de távirányítású csónak, amely a rizsföldeken fog hajózni.
A rizsültetvény gondozása nedves, piszkos, és hátfájást okozó munka, a palánták elültetésétől kezdve a gyomirtáson át a betakarításig. És a munka nagy része még mindig kézzel történik. Ezért a japán kormány azt szeretné, ha 40 százalékkal csökkennének a rizstermesztés költségei, tehát csökkenteni kell a rizs munkáskéz-igényét. Ezért döntött úgy a Yamaha, hogy létrehozza a mindössze 5 centiméter mély vízben is elevickélő és gyomirtót permetező hajócskát.
Amint képeinken jól látható a Water Strider közepén egy gyomirtóval teli nyolcliteres tartály utazik, ami cserélhető, vagyis már a földekre feltöltött tartályokkal lehet kimenni, és nem kell helyben pepecselni a permetlé keverésével. A 24 kilogramm össztömegű hajócskát 34 köbcentis, négyütemű motor hajtja, amelynek üzemanyagtartálya 6,5 deciliteres. A Yamaha idén 150 ilyen Water Strider eladására számít Japánban.
Forrás: Syngenta blog
Címkék: Yamaha, drón
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Egyedülálló növényvédelmi alkalmazást fejlesztettek a MATE ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Női gazdálkodók: meghatározó szerep, mégis szűkebb gazdasági ...
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐ - MAGYARORSZÁG
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát