Megálmodott hatékonyság évi 2000 hektárra – Szójában, kalászosban akár 100%-ot is dobhat a teljesítményen a légzsákos Commander

Aki a családi gazdaságot 5-ről 1200 hektárosra akarja gyarapítani, annak nemcsak sokat kell dolgoznia, de ügyesnek, előrelátónak és igényesnek is kell lennie. A gépi apparátus terén ez azt jelenti, hogy érdemes a minőségre kellő átgondolást és pénzt fordítani – megtérül jövedelemben, kényelmes és eredményes munkavégzésben, sőt, mint látni fogjuk, még értékállóságban is.

A Bács-Kiskun megyei Szeremlén Horváth Mihály agrármérnököt arról kérdeztük, miért éppen a Hardi légzsákos permetezőjét, a Commandert választotta.

20 ezer hektár komoly javítás és értékvesztés nélkül

Saját gyártású(!) permetezővel kezdte a gazdálkodást, amikor a 80-as évek végén családi alapokon belefogtak a szántóföldi növénytermesztésbe. A piacon hozzáférhető alkatrészeket saját gyártású elemekre építették fel, és a 2 ezer literes, 12 méteres keretszélességűgépezet bírta is a kornak és az akkori birtokméretnek megfelelő kihívásokat. – Ám később, amikor a bérelt földekkel együtt már meghaladtuk az 1000 hektárt is, akkor megálmodtam magunknak egy új permetezőt. A piacon körülnézve a Hardi 2200 literes Commandere tűnt a legtökéletesebb választásnak, és úgy is lett. Addig használtuk, amíg csak el nem kopott – mondanám, de valójában egyáltalán nem kopott el, nem ment tönkre: egyetlen kisebb szivattyú-felújításon és keretvégcserén kívül semmi bajunk nem volt vele soha. Pedig ment rendesen: ha csak évi 2000 hektárral számolok, akkor is benne volt bő 20 ezer, amikor eladtuk–idézi fel az első Commander históriáját a növényvédelmi szakmérnöki diplomával családi gazdaságát vezető Horváth Mihály. Ő sem mulasztja el elégedettséggel említeni azt az örömteli tapasztalatot, amit szinte minden Hardi-tulajdonos átél, amikor – általában nagyobbra váltás miatt – megválik régi Hardi-permetezőjétől. – Tudtam ugyan, hogy a Hardi-gépek jól mennek a használt piacon is, de azért tényleg meglepődtem, hogy milyen jó pénzért adtam el. Jobb áron, mint vártam...

horvath

Sűrű vetés, erős szél: nincs akadály a légzsák előtt

Innen a történet folytatása is nagyjából kitalálható: ma a Horváth-család gazdasága is egy nagyobb és immár légzsákrendszerrel is felszerelt Commanderrel folytatja a munkát. A 3300 literes permetező természetesen bírja a Hardi egyéb innovációit: a szűk fordulásban is biztonságot adó, illetve a taposási károkat csökkentő SafeTrack kormányzási szisztémát; a könnyen, logikusan elhelyezett intelligens szeleprendszert, a nagykapacitású vegyszer-bekeverő rendszert és a modern folyadék szabályozást a hatékonyabb vegyszerfelhasználás érdekében. A kényelem és áttekinthetőség a Commander fedélzeti rendszereinek is sajátja: egy joystickről vezérelhető a permetezés során gyakran használt összes funkció, és alapból hozzáférhetőek a különféle adatok, statisztikák a HC-rendszer révén egyetlen képernyőről. De az igazán látványos a TwinForce, vagyis a 24 méteres kereten működő hatalmas légzsák, amely a keret egész munkaszélességén erőteljes légáramot és ezzel egyenletes eloszlást biztosít még olyan szélben is, amikor enélkül már haszontalan pazarlás volna csak a „munka”. A légzsákos levegő-rásegítés másik előnye, hogy „benyit” a sűrűn vetett növényzetbe is, így hozzáfér az amúgy nehezen elérhető felületekre is, ami a mai fertőzésnyomásos időjárási viszonyok közt óriási hatékonyságot jelent.

Gyors munka nagy kényelem mellett

– Ez kellett nekem a kalászosokban a gombaölős kezelésekre, a szójában pedig a jobb gyomirtásért. Igaz, sokáig finomítottuk a rendszert, hiszen a légzsákoslevegő-befúvásnak nagyon precíznek kell lenni, nehogy lesodorja vagy visszakavarja a túl nagy légáram a vegyszert. Ám amikor megvoltunk, meglepően nagy teljesítményt tapasztaltunk. A mi 1200 hektárunk nagyon elaprózódott táblákból áll össze, mégis jó időket teljesít a Commander: például a 150 hektár őszi búzát 2 nap alatt simán befejeztük – fejti ki Mihály. Hozzáfűzi, hogy elégedettek mind az erőteljes vegyszer-bekeverési kapacitással, a széles keretet stabilan tartó és mozgató mechanikával, a rendkívül gyors szakaszvezérléssel is. – Szóval, nem zsákbamacskát vettünk. Ami pedig a karbantartást illeti, ugyanezt látom: jól kivezetettek a zsírzási végpontok, könnyű a belső keringetőrendszert segítségével elmosnia gépet szerváltáskor, a fúvókákat elég évente cserélni: egyszóval, jó a tisztító- és szűrőberendezése is.

Finomhangolás teljesítmény

A Hardi egyébként – nem véletlenül – azzal kínálja a világszerte használt légszákos Commander permetezőt, hogy a TwinForce-rendszer révén harmadával csökkenthetők a permetszer-kiadások – hiszen csökkenthetőek az elsodródási veszteségek –, illetve gyorsabban és hatékonyabban is elvégezhető a munka, ha nem korlátozza a haladást az időjárás, a növényzet sajátossága. A mérések szerint mindez a kapacitást akár 100%-kal is növelheti. Horváth Mihály ezt úgy összegezte: miután túlvoltak a kezdeti időszak beállítással, precizitással összefüggő feladatain, kényelmes és gyors munkát, jó területteljesítményt hozott nekik a Commander.

Szerző: Kohout Zoltán

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom