Tiszta Amerika!

Jól jött az Egyesült Államok diótermesztőinek az április végi magyarországi kemény fagy és az Újvilág „mexikópéja”, a nyugati dióburok-fúrólégy rohamos elterjedése. A tengerentúlon megszimatolták, hogy nálunk idén dióhiány lépett fel, azaz a bejglibe való ára az egekig emelkedett, nosza, a gazdasági mutatóiban az Európai Unióban hátulról a harmadik országot Samu bácsi megsegítette egy kis diószállítmánnyal.

Igaz, a természet most álomra hajtja fejét a dermedt rögökön, de ha így folytatódik, gyermekeink csak az óvodában játszanak majd „erre csörög a dió”-t, „a többi síri csend!”

Míg Európában a diótermesztésben szinte semmi sem változott, addig Kína 500 ezer tonnáról 2,5 millió tonnára bővítette kapacitásait. Elkényelmesedett kontinensünkön panaszkodnak a népességvizsgálók, hogy elöregednek a társadalmak, s egyre nagyobb tömegeket sújt az időskori felejtés, a demencia és az Alzheimer-kór. Amikor aput, anyut, nagyit, dédit eléri ez az átok, szaladunk Ponciustól Pilátusig, egyik dokitól a másikig, egyik patikából ki, a másikba be, pedig a gyógyszer a kertünkben megterem, csak a csontos héját kell megtörni. Ha naponta megeszünk hat szem diót, elkerülhetjük, hogy elménkbe szeget verjen a rövid és hosszú távú felejtés átka. Mindig csodálkozom, amikor a tévében bélrenyheség ellen mindenféle gyógypirulákat ajánlanak, nem azt mondják, áztass be vízbe, komám, hat szem aszalt szilvát, edd meg este, és akkor a reggeled gördülékenyen kezdődik. Azt sem említik, ha már benne vagy a korban, termő diófád is van, ugyan unatkozásképpen törd meg azt a pár szemet, és akkor nem jársz úgy, mint a Columbo hadnagyot alakító Peter Falk, aki élete alkonyán egyszer anyaszült meztelenül rohant ki az utcára, és az őt elkapó rendőröknek azt sem tudta megmondani, hogy ő kicsoda.

Kertész honfitársaim!

Hiába növekvő területű hazánk dióültetvény-állománya, ha öntözés nélkül, gyenge hozamú gyümölcsfákkal termesztjük ezt az értékes olajokat tartalmazó termésűcsonthéjas növényt! Ráadásul a közvéleményben még most is uralkodik az a szemlélet, hogy a dió magától is megterem. Közben ezen a páratlanul szárnyalt levelű fafajon is megjelent a saját bejáratú baktériumos tűzelhalása, amelyet csak megelőzni lehet. Szeptemberben Kapuváron, az egyik szemlézett dióburokban harminc vidáman rágcsáló furkálólégynyüvet találtam. Az így elpusztított külső nem tudja ellátni a belsőt, „cinegés” lesz a dióbél. Az elhalt, elszáradt burok rászárad a gallyakra, le se jön, ráadásul egyéb kórokozóknak is tanyája lesz.

Ébresztő, fel! – ahogy katonáéknál mondták. Különben elfelejtjük... mit is? Hogyan is? Pedig a nyelvem hegyén volt... hogy ki is vagyok, honnan jöttem. Hát benne van a... miben is? Mi is benne leszünk a slamasztikában, csöcsre futunk, megtaláljuk szarva közt a tőgyit, ha ilyen jót szundítva hagyjuk, hogy a világ diótermesztése egyre gyorsuló sebességgel lekörözzön bennünket!

 

Szerző: György László növényorvos

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom