Jelentősen javul a mátrai élőhelyek állapota
Hírek - 2025.12.03
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több mint 3,3 milliárd forintból valósít meg természetvédelmi fejlesztéseket 9 projekten keresztül az új Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz támogatásával, köztük a most induló, közel 120 millió forintos „Élőhely-rekonstrukció a mátrai hegylábi és hegyi rétek területén” című projektet – hangsúlyozta Rácz András, természetvédelemért felelős államtitkár a keddi projektnyitó rendezvényen, Mátrafüreden a Harkály Házban.
Az államtitkár kiemelte, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrai tájegysége 40 éve alakult 12 ezer hektáron, azóta európai uniós forrásokból jelentős összegeket fordítottak ezen értékes élőhelyek megóvására. A most induló, csaknem 120 millió forintos élőhely-rekonstrukciós projekt célja a hegylábi és hegyi rétek természetes állapotának helyreállítása. A fejlesztés négy különböző élőhelytípust érint, és több település közigazgatási területén zajlik majd, így Abasáron, Gyöngyösön, Pálosvörösmartonon, valamint Mátraszentimrén, Parádon és Gyöngyössolymoson.
A jelenlegi fejlesztés a gyepes élőhelyek rehabilitációját, inváziós növényzet irtását, kézi bozót- és cserjeirtást, szárzúzást, valamint kézi és gépi kaszálást foglalja magába, összesen 25 helyszínen, 70 hektáron. A beavatkozások eredményeként mintegy 50 hektáron javul a kis kiterjedésű, de különösen értékes élőhelyek természeti állapota. Ahol a legeltetés vagy kaszálás nem ideális, ott alacsony költségű természetvédelmi kezelésekkel történik a fejlesztés. A parádi térségben a megközelíthetőség érdekében 2,5 kilométer hosszú földutat stabilizálnak, hogy a munkagépek bejussanak, és a bálák elszállítása gördülékeny legyen. A hatékonyabb munkavégzéshez szükséges gépeket és eszközöket is beszereznek – fejtette ki Rácz András.
Kitért arra is, hogy országos szinten évente 400 ezer gyerek és felnőtt vesz részt a nemzeti parkos környezeti nevelési programokon. Az Igazgatóság mostani korszerűsítésének egy része is ezt szolgálja. A hegyi rétek élővilágát bemutató interaktív játékok, foglalkoztató füzetek, valamint kisfilm is készül, melyeket a mátrafüredi Harkály Ház környezeti nevelési programjain fognak bemutatni. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján külön aloldalon teszik közzé a projekt fejleményeit és eredményeit, amely 2028. december 31-ig tart.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pelsőczy Csaba
Címkék: élőhely, mátra
Drónok a hazai mezőgazdaságban – Technológia, szabályozás, ...
Permetezőgépek finomhangolása – Hatékony permetezés a ...
Konyhakert a teraszon - Zöldségtermesztés cserépben
A napraforgó védelme nem virágzáskor kezdődik
Direktvetés Horsch gépekkel
30 éve KRONE BiG M – A világ első önjáró szársértős kaszája ...
Kerti méhlegelő lépésről lépésre: Kevesebb fűnyírás, több élet
FURRIER: a forgózsámolyon túl
Alternatív hüvelyesek (1. rész) – A szegletes lednek és ...
A MATE kutatóinak történelmi sikere: először szaporítottak ...