Újabb turisztikai fejlesztésekkel gazdagodnak a magyar erdők
Hírek - 2024.10.25
A természetközeli turizmus szolgáltatásai és infrastruktúrája az elmúlt tíz évben hatalmasat fejlődött hazánkban és ebben döntő részt vállaltak az állami erdészeti társaságok – hangzott el Gyöngyöspatán, az Egererdő Zrt. Hidegkúti kulcsosházának ünnepélyes átadóján, csütörtökön.
Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium főosztályvezetője elmondta, Magyarországon az erdőben megtett erdei túrák, séták számát évente mintegy 40-50 millióra becsülik. Az erdő a társadalmi jólét egyik nélkülözhetetlen eleme, mely nemzetgazdasági szinten is jelentős értéket képvisel. Magyarországon az erdők turisztikai és közjóléti szerepét három további tényező is erősíti: A magyar erdőtörvény az erdő látogatását mindenki számára ingyenesen biztosítja. Másrészt a Bejárható Magyarország Program 2013-as indulása óta jelentős állami források és a kormányzat stratégiai munkája erősítette a természetközeli turizmust. Harmadrészt a közjóléti célú erdei infrastruktúra fenntartását és fejlesztését jelentős részben az állami tulajdonú erdészeti társaságok gazdálkodása finanszírozza, így a működtetés nem terheli a költségvetést.
A megnyitón elhangzott, ez a gazdasági modell biztosítja azt, hogy évente 40-50 millió alkalommal látogathassunk az erdőbe. 2010 és 2023 között a kormány 42 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztést támogatott az állami erdészeti társaságok területén. Maga a cégcsoport pedig saját forrásból csaknem 53 milliárd forintot költött közjóléti-turisztikai feladatai ellátására.
Az állami erdészeti társaságokat irányító Agrárminisztérium elkötelezettsége töretlen az erdei turisztika fejlesztése mellett. Ezért a szaktárca a jövőben is szorosan együtt dolgozik mindazokkal a partnerekkel – kiemelten az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkársággal –, akik elkötelezettek a fenntartható erdei turizmus fejlesztésében – hangzott el a rendezvényen.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Vermes Tibor
Címkék: erdő
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Károsítók a szántóföldön (6. rész) – Augusztus vége-október ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Amikor a befektetés termésben térül meg…
Melyik gumicsizma való melyik mezőgazdasági munkához?
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...