Stabilan végzi a borászati vizsgálatokat a Nébih laboratóriuma
Hírek - 2024.07.30
A borászati vizsgálatokat a megszokott hatékonysággal és határidőkkel végzi a Nébih laboratóriuma. A hivatal az ágazat még eredményesebb kiszolgálása érdekében a kapacitás növelését lehetővé tevő új nagyműszert szerez be, valamint vizsgálja a külső laboratóriumok bevonásának lehetőségét is.
Eredmény két héten belül
A tavaly év végén végzett halaszthatatlan rekonstrukciós munkálatok, valamint az emiatt egy időben leadott extrém mennyiségű minta, a tervezettnél jelentősebb mértékben növelték a borászati laboratóriumi vizsgálatok időtartamát. Mostanra a Nébih laboratóriuma a megszokott rend szerint végzi a vizsgálatokat: a rendes eljárásokban – a korábbi évek átlagának megfelelően – két héten belül, a soron kívüli esetekben pedig 4-7 nap alatt kapják kézhez az eredményeket az ügyfelek – adta hírül honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Együttműködésben
A Nébih laboratóriuma jelenleg önerőből képes a forgalomba hozatali eljáráshoz kötődő mintákat megfelelő időben feldolgozni. Ezzel egyidejűleg – a borágazat szereplőinek hatékonyabb, eredményesebb kiszolgálása érdekében, valamint felkészülve az esetleges váratlan eseményekre –, a hivatal kidolgozta a külső laboratóriumok bevonásának módszertanát is. A közös munka már megkezdődött egy, a feladatra jelentkező nem állami laboratóriummal együttműködésben.
Az új modell képes magasabb nyomáson dolgozni
A Nébih a kapacitás növelését lehetővé tevő új nagyműszert is beszerez. A legújabb High-Performance Liquid Chromatography (HPLC) laboratóriumi műszer üzembe helyezése megnöveli a mérési kapacitást, garantálva a hosszú távú stabil működést. Az új modell képes magasabb nyomáson dolgozni, mint a régebbi típusok. Lehetővé teszi a gyors eredmények elérését a minősítésre benyújtott borok esetében, valamint hatékonysága réven az ellenőrzésre vett hatósági minták analizálásában is segítséget nyújt majd. Az eszköz biztosítja a pontosságot a nagy sebesség mellett, ezzel jelentősen növeli a vizsgált minták számát. Az üzembe állítás után a borászati vizsgálatok munkafolyamataink sebessége nő, mely ezáltal hatékonyan támogatja a teljes hazai borászati ágazat működését.
Címkék: bor, borászat, nébih
Új kihívások, új válaszok – Sumi Agro Kalászos Gabona Fórum
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Női gazdálkodók: meghatározó szerep, mégis szűkebb gazdasági ...
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a ...
Egyedülálló növényvédelmi alkalmazást fejlesztettek a MATE ...