Célzott támogatások segítik a hazai burgonyatermesztést
Hírek - 2024.06.19
Kiemelt feladat, hogy versenyképes legyen a hazai burgonyatermesztés és a gazdálkodók megfelelő árualappal rendelkezzenek - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szakmai rendezvényén, kedden, Budapesten, melyet az I. Nemzetközi Burgonya Világnap alkalmából rendeztek meg.
Magyarországon az utóbbi években 6 és 12 ezer hektár közötti termőterületen, mintegy 180-300 ezer tonna burgonyát termeltek a gazdák. A burgonya a magyar háztartások kedvelt alapélelmiszere, ezért a fejlesztéspolitika kiemelt célja a fogyasztói igények egész éves folyamatos kielégítése – hangsúlyozta Farkas Sándor.
Kiemelte, a szaktárca 2020-ban a Vidékfejlesztési Program keretében megteremtette a burgonyatermesztéshez kapcsolódó valamennyi technológiai elem fejlesztésének támogathatóságát. 2021-22-ben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás mintegy 1200 milliárd forintot meghaladó értékben valósíthatta meg fejlesztési elképzeléseit. A kertészetek számára üvegházak, fóliaházak, hűtőházak építése, gépek és poszt-harveszt technológiák vásárlása és ültetvények telepítése egyaránt elérhetővé vált támogatott módon. Eddig a kertészeti ágazatokat érintő felhívásokban 6900 nyertes pályázat kapcsán 184 milliárd forintot meghaladó támogatási összegről született már döntés.
Farkas Sándor hozzátette, ahhoz, hogy a hazai burgonyatermesztés versenyképes legyen és megfelelő árualappal rendelkezzenek a termelők, a szaktárca célzott támogatásokkal segíti az ágazatot. Mindezen célok eléréséhez nyújtanak segítséget a KAP Stratégiai Terv felhívásai. Az új pályázatok közt prioritásként szerepelnek az energiahatékonysággal kapcsolatos beruházások, és az agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása is, hiszen összefogás hiányában gyenge marad a termelők alkupozíciója az ellátási láncban. Az együttműködések jelentős szerepet tölthetnek be a kisebb méretű gazdaságok megerősítésében is – húzta alá a miniszterhelyettes.
A már megjelent a mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó, mintegy 200 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívás a burgonya feldolgozását szolgáló beruházásokhoz is segítség lehet az ágazati szereplőknek. Hozzátette, 50 milliárd forint keretösszeggel kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt-harveszt fejlesztések támogatására kiírt új pályázati felhívás jelenik meg, várhatóan júliusban. Ez a kiírás különösen fontos a burgonyaágazat számára, mind a tárolók létesítése, mind a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése érdekében, legyenek azok válogatás, tisztítás, osztályozás vagy csomagolás gépei, illetve gépsorai, kapcsolódó technológiai berendezései, valamint az azokhoz szükséges szoftverek.
Hazánk az Egyesült Nemzetek Szervezetében a FAO kezdeményezésére csatlakozott a Nemzetközi Burgonya Világnaphoz.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Fekete István
Címkék: burgonya, burgonyatermesztés
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
Új kihívások, új válaszok – Sumi Agro Kalászos Gabona Fórum
Aflatoxin-szennyezettség miatt Kalifa pisztácia termékeket ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...