Nem az állattenyésztés a felelős a globális ivóvízkészletek csökkenéséért

Az objektív mutatókon alapuló kutatások szerint az állattenyésztés vízigényének jelentős részét a „zöld víz”, azaz a csapadék biztosítja – hívja fel a figyelmet sajtóközleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), hangsúlyozva: kiemelt feladatának tekinti, hogy eloszlassa az állattenyésztést, állattartást és az állatitermék-előállítást övező tévhiteket, és bemutassa az ágazat valódi helyzetét, valamint a gazdaságban, a társadalomban és az ökoszisztémában betöltött szerepét.

Miközben társadalmi szempontból az élelmezés- és ivóvízbiztonság az egész világon stratégiai kérdéssé vált, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai újabb és újabb kihívások elé állítják a gazdálkodókat. Az állattenyésztésben tevékenykedőkre egyidejűleg több teher is nehezedik. Amellett, hogy meg kell felelniük a klíma- és környezetvédelmet, az állategészségügyet és -jólétet szolgáló újabb előírásoknak, sokszor nemtelen támadások középpontjába kerül az ágazat. Az elmúlt hónapokban az európai közbeszédben az állattartás ivóvízigénye is egyre gyakrabban merült fel, az állattenyésztés-ellenes narratívában számos esetben hangoztatják, hogy az állattartás az emberi ivóvízellátást is veszélyezteti.

Objektív mutatókra van szükség

A NAK kiemelt feladatának tekinti, hogy eloszlassa az állattenyésztést, állattartást és az állatitermék-előállítást övező tévhiteket, és hiteles forrásokra támaszkodva mutassa be az ágazat valódi helyét, szerepét a gazdaságban, a társadalomban, ezáltal kínálva fel egy másik perspektívát mind a lakosság, mind a döntéshozók számára.

Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a tiszta és biztonságos ivóvízhez való hozzáférés minden ember alapvető joga, az ivóvíz az élet létfontosságú alapeleme. A víz tehát olyan értékes erőforrás, amelyet a gazdaság minden szektorának meg kell őriznie, beleértve a mezőgazdaságot és az állattenyésztést is.

Gyakran hangoztatott állítás, hogy 1 kg marhahús előállításához 15 000 liter vízre van szükség. Ez azonban tipikusan egy olyan sokkoló kijelentés, ami ugyan jól mutat az újságok címlapján, a tudományosan is alátámasztott tényekhez, adatokhoz azonban kevés köze van. Egy-egy ágazat tényleges vízfelhasználásának megítéléséhez objektív mutatókra van szükség. Ilyen például a „vízlábnyom”, az édesvíz-felhasználás mutatója, amely nemcsak a fogyasztó vagy a termelő közvetlen, hanem közvetett vízfelhasználását is vizsgálja. Valójában háromféle vízforrást tartalmaz: a kék vizet (az állatok felszíni vagy felszín alatti forrásból származó vízfogyasztása és az öntözés), a szürke vizet (a szennyvíz tisztításából és újrafeldolgozásából eredő használt víz) és a zöld vizet (csapadék).

Az állattenyésztéshez köthető átlagos vízfogyasztásnak jelentős része zöld víz, vagyis csapadék

Ezen módszertan alapján elmondható, hogy az állattenyésztéshez köthető átlagos vízfogyasztásnak jelentős része zöld víz, vagyis csapadék, amely a talajba beszivárogva és a növények által elpárologtatva visszatér a vízkörforgásba. Ha tehát a zöld vizet kivesszük a számításból, a kutatók állítása szerint – globális szinten – 1 kg marhahús előállításához 550-700 liter vízre van szükség, ebből – a francia Állami Agrártudományi Kutatóintézet (INRAE) adatai szerint – pedig csupán 50 liter a kék víz.

Ha tehát kivesszük a csapadékot (zöld víz) a számításból, a tudósok becslései szerint az állattenyésztés a globális édesvízkészlet mindössze 8 százalékát használja fel. Ha figyelembe vesszük a kék mellett a szürke vizet is, amely versenybe szállhat az édesvíz-fogyasztással, a becslések szerint az állattenyésztés a globális vízkészlet 13 százalékát használja el, nagy részét az intenzív takarmányozáson keresztül.

Az állattenyésztést és a vízhiányt helyi szinten kell értékelni, arra azonban nincs bizonyíték, hogy az állattenyésztés jelenléte összefügg a vízhiány kialakulásának kockázatával. A jobb gazdálkodási gyakorlatok ugyanakkor segíthetnek csökkenteni az állattenyésztés ökológiai lábnyomát. Európában korlátozott a mozgástér az állattenyésztés közvetlen vízfogyasztásának javítására, mivel a rendszerek már most is jól optimalizáltak. Minél nagyobb a takarmány víztartalma, annál kevesebb ivóvízre van szüksége az állatoknak. A friss fű vagy szilázs arányának növelése a takarmányban tehát csökkenti az ivóvízbevitelt. Az állattartásnak ráadásul pozitív hatása is lehet a vízkészletekre, például amikor a mocsaras-lápos területeket a lecsapolás helyett legeltetjük.

Egy liter tehéntej előállításához 8 liter vízre van szükség, míg a „mandulatej” előállításához 158 liter víz kell

Az állati termékekhez felhasznált víz mennyiségét érdemes összevetni a manapság olyan divatosnak számító alternatív termékek előállításával. Egy 2019-ben megjelent kutatás szerint egy liter tehéntej előállításához 8 liter vízre van szükség, szemben a „mandulatejjel”, amely előállításához 158 liter víz szükséges. Egy korábbi tanulmány szerint, míg az állattenyésztés „vízlábnyoma” 93%-ban zöld vízből áll, egy olyan növényi alternatíva, mint a szójaburger vízlábnyomának 69 százalékát teszi ki a zöld víz, a fennmaradó mennyiséget pedig a kék és szürke víz adja, aminek a lakossági ivóvízkészletekre nézve nagyobb hatása van.