A MATE hallgatói nyerték a CLAAS mérnökversenyét
Hírek - 2024.04.29
A CLAAS, a világ egyik vezető mezőgazdasági gépgyártó vállalata az idei esztendőben is meghirdette a UniTech Mérnökversenyt mérnökhallgatói csapatoknak, hogy különleges kihívásokkal találkozzanak. A verseny célja, hogy a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, miközben megismerkednek a CLAAS mezőgépészeti világával.
A UniTech Mérnökverseny döntője a CLAAS Hungária Kft. törökszentmiklósi telephelyén zajlott, melynek keretében a döntőben 6 csapat mérhette össze tudását, képességeit a különböző versenyszámokban – adta hírül honlapján, a hét végén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).
Szlalom pálya, betakarítási feladat
Az első versenyszámban az elkészített gépekkel szlalom- és gyorsasági pályán kellett bizonyítani a vezetési képességet. Ezután a betakarítási feladat következett, ahol fakockákat és teniszlabdákat kellett felszedni, szétválasztani és külön-külön összegyűjteni. Végül a gép tartóssági tesztjére került sor egy akadályokkal teli körpályán, amelyen végig kellett haladniuk a résztvevőknek anélkül, hogy az alkatrészek elvesznének vagy megsérülnek.
A díj: látogatás a CLAAS legmodernebb kombájngyárában
A mérnökversenyt a MATE CLAAS QUATTROplus csapata nyerte. Díjuk egy gyárlátogatás Németországban, a CLAAS legmodernebb kombájngyárában, valamint szakmai programokon való részvétel.
További díjazottak:
2. helyezett az Észkombájnok - Nyíregyházi Egyetem
3. helyezett az Acéljobbágyok - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
4. helyezett a Pelikán - Szegedi Tudományegyetem
5. helyezett a Kapanyél - Debreceni Egyetem
6. helyezett a GMT RacingTechnology - Debreceni Egyetem
Címkék: mate, claas
Károsítók a szántóföldön (6. rész) – Augusztus vége-október ...
Amikor a befektetés termésben térül meg…
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...