2024-ben is biztosítottak a magyar gazdák támogatásai
Hírek - 2024.02.12
A magyar kormány elismeri a hazai agrárium jelentőségét: idén is biztosítottak az agrártámogatások, amelyek jelentős lendületet adnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésének Csongrád-Csanád vármegyében is - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Gazdanapi fórumán, szombaton.
Farkas Sándor kiemelte, hogy „2023-ban új rekordot könyvelhettünk el”, tavaly a sikeresen igényelt és kifizetett agrártámogatások mértéke ugyanis meghaladta az 1300 milliárd forintot. Csongrád-Csanád vármegyére vonatkozóan a kötelezettségvállalások összértéke a vidékfejlesztési programban meghirdetett felhívások tekintetében megközelítette a 190 milliárd forintot, a támogatott kérelmekre kifizetett összeg pedig meghaladta a 108 milliárd forintot – tette hozzá.
A miniszterhelyettes meghatározónak tartja a versenyképességet és a hatékonyságot növelő beruházások támogatását, hiszen szerinte reagálni kell az ukrán mezőgazdasági termékek okozta új kihívásokra. Az agrártámogatások területén a vidékfejlesztési programot felváltja a KAP Stratégiai Terv. Hazai forráskerete 5393 milliárd forint, amelyből a vidékfejlesztés, azaz a KAP II. pillére 2895 milliárd forintnyit tesz ki. Ennek a forrásnak az ésszerű felhasználásától 2027-ig a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar további fejlődését várják. „A csaknem 2900 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési forrásból 600 milliárdnyit biztosít az unió, a többi hazai pénz” – emlékeztetett, majd ismertette, hogy a vidékfejlesztési források 52 százaléka, vagyis közel 1500 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokra.
A pályázati felhívásokról elmondta, hogy tavasszal várható a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások első csomagja, ugyancsak tavaszra tervezik azokat az ökológiai szempontból fontos földhasználat-váltást segítő támogatásainkat elindítani, amelyekhez később többéves fenntartási támogatás igénybevételének lehetősége is megnyílik. A nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhíváscsomag, míg az őszre várhatók a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók. Mindezek mellett az év végére egy újabb beruházási pályázati csomag meghirdetését időzítjük, amely a precíziós gazdálkodást vagy éppen a terménytisztítás, -szárítás technológiai megújulását segíti – sorolta.
Farkas Sándor megemlítette, hogy Csongrád-Csanád vármegye zászlóshajója a hajtatott zöldségtermesztésnek. A vármegye részesedése az országos termésmennyiséghez viszonyítva padlizsánból 39,5 százalék, sárgarépából 38,9 százalék, zöldpaprikából 26,7 százalék, paradicsomból 25,5 százalék, uborkából pedig 24,5 százalék volt 2022-ben. Országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű még a burgonya, amelyet 1782 hektáron 1144 gazdálkodó termelt.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Fekete István
Címkék: támogatásPánikkeltésből elég a toxin kapcsán, ezzel a felvásárlók cégek ...
Szakszerű tarlóápolás előnyei
Őszi kalászos gyomirtás? A válasz- Reliance + Silwet Star + ...
A vörös hús a betegségek okozója. Vagy mégsem?
Miért lesznek egyre „gyengébbek” a talajaink? – Miért termelünk ...
Hiába az árvíz az úr, biztonságban a főváros ivóvize
Megbízhatóság és hatékonyság a Pantera 40EC-vel ősszel is!
A mezőgazdasági hatékonyságot szolgáló innovatív megoldások ...
Hidegtűrő hibridkukoricákkal készülünk a még szárazabb időkre
A gabonakombájnok iránti kereslet csökkent a leginkább