Már Somogy vármegyében is megjelent a madárinfluenza
Hírek - 2024.01.18
Ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományt már felszámolták.
A Somogy vármegyei Kaposvár településen található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását tapasztalta. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból vett mintákból – adta hírül honlapján január 17-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Az okokat feltáró járványügyi nyomozás még tart, ugyanakkor az állomány ‒ már a gyanú alapján megkezdett ‒ felszámolása be is fejeződött. Az érintett gazdaság körül a járványügyi szakemberek a szabályoknak megfelelően kijelölték a
Bárhol megjelenhet az országban
A szóban forgó eset is igazolja, hogy a magas patogenitású madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban. Amennyiben a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul, a hatóság az ország nagy részében rövidesen feloldhatja a korlátozást a jelenleg még az alatt álló területeken. Figyelembe kell azonban venni, hogy a betegség elszórtan továbbra is jelen van hazánkban.
A fertőzés elleni védekezés érdekében a járványügyi előírások teljes mértékű betartása a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz. Az állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy baromfiállományuk se közvetlen, se közvetett módon ne érintkezhessen vadon élő madarakkal.
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza
Címkék: madárinfluenza, nébih, pulyka
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...