Kiváló minőségű magyar libahús kerülhet a Márton napi asztalra

15 ezer tonna liba

Bár az év nem indult kedvezően a hazai lúdtartók számára – a madárinfluenza-járvány két, egymást követő hulláma miatt 2023 első felében az utóbbi évek legalacsonyabb mennyiségét állította elő –, az év második felében ismét felfutóban van a termelés – bár ahogyan az a korábbi években is történt, a madárinfluenza bármikor megtörheti ezt a folyamatot. Így remélhetőleg a közelgő Márton napon sem lesz hiány a hazai libahúsból – adta hírül november 8-án sajtóközleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. – A járványvédelmi korlátozások feloldását követően a hízott liba felvásárlása nagy lendületet vett: hétről hétre jelentősen meghaladta a korábbi év adatait. Ezzel egy időben a húsliba-vágás is megindult. A Lúdszövetség adatai szerint az év első kilenc hónapjában összesen 15 ezer tonna élő libát vágtak le a hazai vágóhidakon, ami 17 százalékkal haladja meg az előző évi szintet.

Drágul a libahús, a libamáj

A libatartóknak az idén is további költségnövekedéssel kellett számolniuk. Bár az év során a takarmányárak némiképp’ csökkentek, a naposliba átlagárak mindkét típus – a máj- és a húsliba – esetében emelkedtek. Így a fogyasztók is az előző évinél magasabb árszinten találkozhatnak a libahússal, illetve a libamájjal a boltokban.

A világ élelmiszerellátásában a lúd szerepe, más baromfifajokhoz képest, csekély. A magyarság történetében azonban már évszázadok óta nagy jelentősége van, a kezdetektől a magyar települések nélkülözhetetlen háziállata volt. A magyar lúdtenyésztést a természeti környezet, a tradíció, a szakismeret alapozta meg, és nyújt kedvező feltételeket ma is a lúdtartáshoz. A libának szinte minden része értékes: a húsa, a mája, a zsírja, a tolla is felhasználható. A ludak egyéb célú hasznosíthatósága (ökológiai, gyom- és rovarszabályozás, hobbi- és őrzőállat, díszszárnyas) az egyik „legfenntarthatóbb” haszonállatunkká teszi.

A hazai libahústermelés jelentős része exportra kerül

A libából készült termékek exkluzív, prémium kategóriába tartoznak, a baromfifélék közül a legmagasabb értéket képviselik. A hazai libahústermelés jelentős része exportra kerül, hízottlibamáj-termelésben pedig a világ élvonalában vagyunk.

Az állattenyésztési ágazatokat az elmúlt években ért alaptalan – legtöbbször gazdasági érdekek mentén indított – támadások eredményeképpen az európai víziszárnyas-tenyésztés jelentősen visszaszorult, tálcán kínálva fel piacait a harmadik országokból érkező árunak. Az Európai Unión kívülről érkező árunak azonban komoly kockázatai vannak, nemcsak a hazai lúdtartás, hanem a fogyasztók és a környezet szempontjából is. Ezen termékek előállítása ugyanis nem kötődik olyan szigorú feltételekhez, nem esik olyan komoly ellenőrzések alá, mint ami az EU-ban megtermelt élelmiszerek esetében megszokott. A harmadik országokból érkező libatermékek sok esetben élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi és állatjóléti szempontból is aggályosak lehetnek.

Állatjóléti szabályozások: önként összeállított és vállalt kódex

Ezzel szemben a magyarországi lúdtartás és -termékelőállítás már a 19. századtól kezdődően egyre szélesedő állatjólléti szabályozások, törvényi előírások mellett történik. Az állatjólléttel kapcsolatos szabályozások forrásait a hazai országos szabványok, rendeletek és törvények, valamint az európai uniós szabályok, továbbá a Baromfi Termék Tanács önként összeállított és vállalt kódexe, illetve az Európai Hízott Májszövetség (Euro Foie Gras) kartája adja. A baromfifajok közül a liba tartásmódja biztosítja leginkább a fajnak megfelelő állatjóléti körülményeket, hiszen hasznosítási iránytól függően egész életét, illetve annak legnagyobb részét szabadban (legelőn, kifutón) tudja tölteni. Mindezeken túl a hízott máj szakszerű előállítása szerteágazó tudományos kutatások szerint nem állatkínzás! A tevékenység folyamatos állatorvosi ellenőrzés alatt áll, és a hatályos állatvédelmi törvény előírásait betartva teljesen legális tevékenység.

A Márton napi libafogyasztás évszázados hagyománya ma is él. Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon nagy evés-ivást rendeztek elődeink, hogy a következő esztendőben is bőségben legyen részük.