
Nagy István: a kormánynál középpontban van a vidéki életforma megőrzése
Hírek - 2023.07.13
A magyar kormánynál középpontban van a vidéki életforma, a hagyományok megőrzése – mondta a múlt hét végén Pécsen az agrárminiszter.
Arról is szólt, hogy azok a kistermelők, akik hajlandóak megművelni a kertjüket, és ezt 5 évig fenntartják, 5,5-6 millió forintot kaphatnak.
Nagy István Pécsett, a Búza téren tartott termelői és kézműves vásáron mondott köszöntőjében aláhúzta: a hagyományos életformákra lehet építeni.
Ma a piac sokkal inkább agóra, közösségi tér, ez a plusz adja az értékét, találkozhat a termelő és a vásárló, lehet bizalmat építeni – mondta az agrártárca vezetője. Hozzátette: az önkormányzatok százmillió forint támogatásért pályázhatnak piacfejlesztésre azért, hogy a piac valóban modern agóra legyen, hogy a termék és a kultúra együtt lehessen. Azoknak a kistermelőknek, akik hajlandóak megművelni a kertjüket, és ezt 5 évig fenntartják, 5,5-6 millió forintot tudunk adni – tette hozzá az agrártárca vezetője.
Beszélt arról, hogy 10-15 éve senki nem gondolta, hogy a magyar tanyának, a magyar falunak van jövője. Ma a tanyán élők 65 százaléka nem ott született, hanem újonnan költözött oda. Ők azok, akik forradalmasították a magyar gasztronómiát, nekik köszönhetjük a kézműves termékeket, újra divatba hozták a gyümölcsfeldolgozást, megjelentek a tájfajták – fogalmazott.
Divatot kell csinálni a piacból, amelynek nagy szerepe van az élelmezésbiztonságban is; az itt eladott terméknek sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a távoli országokból érkező árunak – mutatott rá a miniszter.
Hozzáfűzte: a piac megtartó erő a nagyon gyorsan identitását vesztő világban, a vásárló olyan minőséget, frissességet, sokszínűséget kap a piacokon, amit a konzumkultúrában nem kaphat meg.
Forrás: MTI
Címkék: piacfejlesztés, termelői piac, tanya, kistermelők
Jön az európai húsadó? – Miért ne dőljünk be ennek a ...

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

Hírek, információk a szántóföldről - A mezei pocok elleni ...

Év Magyar Mezőgépe 2023

Jövő évi vetési tervek – életbe lépő új vetésváltási és ...

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?

Veszettséget mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg ...

Ha elszaporodik a mezei pocok

Jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési ...

Előttünk az egész november, műtrágyázásra fel! – Őszi ...