Minimális művelés, maximális haszon
Vető- és talajművelő gépek - 2019.01.13
SKY MaxiDrill-lel optimális magágy készül, kevesebb energiával A Sky MaxiDrill mulcsvetőgéppel tartott gyakorlati bemutatót a forgalmazó Agri Szerviz Kft. október közepén a Kecskemét szomszédságában lévő Városföldön.
A komáromi székhelyű cég nemcsak egyszerű gépismertetőre vállalkozott a Poly-Fruct Kft. telephelye melletti földterületen, hanem az általuk preferált technológia előnyeit is részletesen ismertették az érdeklődőkkel.
A francia gyártmányú Sky MaxiDrill elsősorban a minimális művelési rendszer (minimum tillage) eszköze, amely a csökkentett menetszám révén bánik kíméletesen a talajjal. „Elöl egy egyengető, bakháttaposó keréksor található, mögötte pedig a földet megművelő, magágykészítő tárcsalapok, majd a tömörítő keréksor. Nálunk ezután helyezkedik el a szállítókerék, míg a vetőegység a gép legvégére került” – mondta a bemutatót tartó Szollinger János termékmenedzser. A hosszanti magtartály kérhető osztott kivitelben is, így már műtrágya kijuttatására is alkalmas, míg PRO kivitelben egy 120 literes mikrogranulátum-tartály is tartozik hozzá.
A Sky MaxiDrill esetében könnyen beállítható, milyen mélységre, illetve milyen távolságra kerüljön a magtól a műtrágya. Mivel a művelőegység és a vetőegység között nagy a távolság, nem áll fenn az eltömődés veszélye, és a gép nedvesebb, ragadósabb talajon is jól használható. A széles szállítókerekek süppedősebb talajon lerakhatók, így a rendszer tehermentesíthető, vagyis sárosabb földön is szépen beállítható a vetési mélység. Óriási előnyt jelent a csökkentett menetszám is: normál esetben tárcsázással elvégezzük a magágy-előkészítést, ezt követi a vetés, majd egy újabb fordulóval a műtrágya kiszórása. Rengeteg idő és energia megy el arra, hogy megfelelő állapotba hozzuk a talajt, amelyet a traktorunkkal éppen magunk tapostunk le. A Sky MaxiDrill-lel viszont megspóroljuk a pluszmeneteket, és ez a talajtömörítés szempontjából sem mindegy. További fontos előny, hogy itt a magágykészítést követően rögtön vethetünk, vagyis a talaj megbolygatása után annak csupán a felső 1-2 centimétere szárad ki. „A mag optimálisabb környezetbe kerül, ráadásul a visszatömörítést is elvégzi a gép. A vetéssel egy időben műtrágyát is kijuttathatunk, és ha mázlink van, akkor még az eső is megérkezik, ennél tökéletesebb megoldás tehát nem létezik” – emelt ki egy újabb pozitívumot Szollinger János. Mindeközben hagyományos vetésnél 10–12 centiméteres mélységben lazítjuk fel a talajnedvességet is megtartó tarlót, a jól átforgatott, porhanyóssá tett föld pedig 24 óra alatt lényegében teljesen kiszárad.
A minimum tillage művelési rendszerrel kísérletek tanúsága szerint jóval kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe, mint a szántás esetében, és ez a technológia a talaj élővilágát sem bolygatja meg annyira. Mindenki tapasztalhatja, hogy a terményárak nem nőnek olyan mértékben, mint a termelés bekerülési költségei, az inputanyag, az élő munkaerő, az üzemanyag és a karbantartás, ezért a gazdálkodóknak muszáj valamit tenniük a hasznuk megvédése érdekében. A precíziós gazdálkodás bevezetése megfelelő, ugyanakkor drága megoldás, az Agri Szerviz Kft. ezért a megfontoltabb termelőknek a talajmegújító (minimum tillage vagy no till) gazdálkodást javasolja, hiszen kis beruházást igényel, azonnal megkezdhető, és hosszabb távon magas haszonnal jár. A Sky MaxiDrill mulcsvetőgép mindemellett nemcsak direkt vetéshez, hanem hagyományos vetéshez is alkalmazható. Ilyenkor a szántás után a tárcsasor elvégzi a magágy-előkészítést, és már mehet is a földbe a mag.
A MaxiDrill 3, 4, 6 és 9 méteres munkaszélességben érhető el.
A talajmegújító gazdálkodás kis beruházást igényel, azonnal megkezdhető, és hosszabb távon magas haszonnal jár.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: mulcsvetőgép, Sky MaxiDrill , Agri Szerviz Kft.Hogyan teljesíthető, az AKG pályázattal a zöldtrágyanövény ...
A magyar fogyasztók aflatoxin terhelését vizsgálták a Nébih ...
A repceméz hatása. Avagy: ezért érdemes fogyasztani!
Országos Jégkármérséklő Rendszer – mozgalmas szezonkezdés
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
A választás az Ön kezében van - HerbBacto-Vital
A szója lehet a mezőgazdászok mentőöve?
Minden gyomproblémára van jó megoldásunk – kukoricában is!
Biztos tudással a jelen és a jövő kihívásaival szemben
Mire figyeljenek szójatermesztéskor?