Moro Aratri: ha jó áron jót akar

Az olasz gyártmányú Moro Aratri ekéket és altalajlazítókat mutatta be országjáró körútján az Odisys Bt. Az augusztus 9–19. között megrendezett, nyolc helyszínt érintő roadshow hajdúdorogi állomásán az AgrárUnió is megjelent, hogy megtekintse 
a robusztus, jó felépítésű és árban is kedvező sárga munkagépeket.


A Moro család 1957 óta gyárt ekéket 
a lombardiai régióban (Milánó és Brescia szomszédságában) lévő Fontanella településen. A függesztett és félig függesztett verzióknak léteznek tarlón járó kiviteleik is, s az eszközpaletta az 1–8 ekefejes változatokig terjed. A közel hat évtizedes tapasztalattal rendelkező Moro Aratri 
a közelmúltban belevágott az altalajlazítók előállításába is. A hajdúdorogi határban a Szakál család biztosított földterületet a bemutatónak, a roadshow „házigazdája” pedig Hernek Gábor volt, az olasz termékeket 2014 óta forgalmazó Odisys Bt. gépértékesítője.

A kecskeméti cég egy 4+1 fejes (vagyis bontható), réselt kormánylemezes, előhántolóval ellátott, hidraulikus fogásállítású Warrior PNT 16A váltvaforgató ekét hozott el az országjáró körútra. Néhány nappal később ugyanezzel az eszközzel vettek részt a jászkiséri szántóversenyen, abban bízva, hogy a tavalyi harmadik helyezésnél idén még szebb eredmény elérésére lesz képes. A Moro Aratri ekéknek léteznek mechanikus fogásállítású variánsaik is, azokat a gyár Step típusnéven hozza forgalomba. A roadshow-n bemutatott Warrior leglátványosabb részegysége az egyedi támkerékmegoldás volt. Az idehaza kapható ekék zöme egyetlen támkerékkel rendelkezik, amihez alkalmanként ki kell szállni a traktorból, és meglökdösni, hogy átforduljon. Ennél az eszköznél azonban nincs ilyen probléma, hiszen két kerékkel szerelték fel, amelyek szállításkor befordulnak az eke alá, amitől az egytengelyes pótkocsiként viselkedik, vagyis egyszerűbb és biztonságosabb vele a közúti közlekedés is. Hajdúdorogon egy 230 LE-s John Deere 7230R traktor fogtak elé, amellyel a 150×120×10 mm-es gerendellyel ellátott, 2300 kg tömegű eke – figyelembe véve a fordítómű méretezését is – ideális gépkapcsolatot alkotott. Az eszköz természetesen többféle vázkeresztmetszettel rendelhető, igazodva a gazdálkodó erőgépéhez, illetve a megmunkálandó talajok kötöttségéhez. Kedvező az ár-érték aránya is, hiszen körülbelül 20%-kal olcsóbb a piacvezető „kék” ekékhez képest. Opciósan keményfém felrakású kopóelemekkel is kérhető, és 
a tapasztalatok szerint hozza azt a minőséget, mint a többi nyugati gyártó. 
Az országjárásra elvitt Warrior „ikertestvére” egy szezont már különösebb problémák nélkül ledolgozott Kenderesen.

A Moro Aratri Spider fantázianevű altalajlazítóinak S, M és G típusjelzésű, fix vázas változatai léteznek. A betűk egyrészt a vázkeresztmetszetre utalnak, másrészt pedig arra, hogy milyen munkamélységre alkalmasak az eszközök, illetve milyen lóerő-kategóriájú traktorokhoz kapcsolhatók. A két kisebbik (S, M) 5 és 7 késes változatban készül, a G jelzetűnek viszont 9 késes kivitele is létezik, míg a Compact System nevű változat akár 11 késsel is elérhető, hidraulikusan összecsukható vázzal. A roadshow-n megtekintett eszköz egy 7 késes Spider G altalajlazító volt, 160×90 mm-es vázkeresztmetszettel, 220 mm átmérőjű dupla hengerrel. A rögtörő mélységállítása hidraulikusan történik. Az eszköz munkamélysége 65 cm (az M verzióé 55 cm, az S változaté 50 cm), és a hazai igényekhez igazodva bakhátmentesítő szélezőlemezzel is rendelkezik, amely meggátolja a rögök oldalra hullását. 
Az altalajlazítónál nem nyírócsavarokat, hanem szakítócsavarokat alkalmaznak, s ez a vevői visszajelzések szerint is jobb megoldásnak számít.

Az Odisys Bt. augusztus 22–26. között egy másik bemutatósorozatot is szervezett, és a kertészetnek szentelt országjáráson a szintén általuk forgalmazott Solis és Goldoni traktorokat, valamint BFM, Nobili és Campagnola Arrizza munkagépeket mutatták be, öt települést érintve.

Szerző: AgrárUnió

Kapcsolódó cikkek

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom