
Sekélyműveléstől terminálásig a HORSCH ajánlásával – Változtatások a talajgondozásban
Gépesítés - 2025.06.09
Szinte a bőrünkön érezzük, hogy tényleg minden változik. A mezőgazdásznak, a földeknek (és az állatoknak) a jövőben egyformán meg kell birkózniuk az aszállyal és a nagy mennyiségű csapadékkal egyaránt. És mindezt egyetlen éven belül, egy vegetáció alatt. Mi segíthet?
Az idei év csapadék szempontjából nem valami fényesen indul. Sőt, az elmúlt télről is kijelenthetjük, hogy aszályos volt: az őszi csapadékos idő után beállt a szárazság, hómennyiség közel nulla. Végül most, tavasszal megjött a csapadék, de például április első hetében találkozhattunk sajnos komoly (szárító) porviharokkal is. Mindezek tükrében a talajnedvesség megőrzése egyre fontosabb feladatunk lesz, ezt pedig kizárólag a talajművelésünk drasztikus megváltoztatásával lehet elérni. A tavaszi nyitott talajok és az intenzív talajművelés, vagyis a korábbi gyakorlat biztosítja a nagy mennyiségű víz elvesztését, ezen felül pedig a talaj elvesztését is!
A talajnedvesség megőrzése egyre fontosabb feladatunk lesz, ezt pedig kizárólag a talajművelésünk drasztikus megváltoztatásával lehet elérni.
Az aratáskori műveletek kulcsfontosságúak lettek. Annak függvényében, hogy az aratás után mit teszünk a tarlóval, már meghatározunk egy bizonyos mennyiségű nedvességveszteséget. Például, ha a kombájn mögött rögtön elvégezzük a tarlóhántást, minimális nedvességvesztést okozunk ahhoz képest, ha napokkal-hetekkel később megyünk vissza a földünkre. Ugyanis csupán néhány „magányos nap” alatt óriási mennyiségű vizet tud veszíteni a talajunk, amely mennyiség lehet, hogy éppen a kihullott magok és a gyommagok csírázáshoz elég lett volna (1. kép). (Biztos találkozott mindenki azzal a jelenséggel, hogy a frissen aratott tarló művelésénél könnyeben hatol be a munkaeszköz a talajba és omlós a talaj, viszont néhány nappal később már „szikrázik” a föld, pattog a munkaeszköz. nagy rögök képződnek.)
1. kép: Cultro 12 TC: ultrasekély tarlóhántás.
Sekély, ultrasekély…
A sekélyművelés elvégzéséhez sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, érdemes figyelnünk viszont arra, hogy amennyiben szükséges (időjárási viszonyok), akkor már most el kell kezdenünk a szalma terítését és a felszín egyengetését.
Hirdetés
Az ultrasekély tarlóhántást a Cultro késhenger és nehézgereblye kombinációval végezzük, a sekély tarlóhántást a Jokerrel, a talajfelszín egyengetését a Cruiser (2. kép) vagy Finer sekély kultivátorokkal. A 6 gerendelyes, sokkapás kultivátor egyengeti legjobban a felszínt a sekély művelésnél erre is kitűnő minőségű eszközöket találhatunk a HORSCH gépei, kiegészítői között.
2. kép: Cruiser 6 XL: sekély tarlóhántás és talajfelszín-egyengetés
Néhány szóban az említett szalmaterítésről: a szalma egyenletesen a felszínre terítve védi a földet az extrém felmelegedéstől, hiszen minél alacsonyabban (optimális szinten) tudjuk tartani a talajhőmérsékletet, annál tovább van élet a talajban. A mulcsos technológiát használóknak egy jó tanács: arra kell nagyon odafigyelniük, hogy az aratás után − a nyári szabadságolás alatt −, amennyiben kibújik az árvakelés, időben ki kell vágniuk azt. Tudom, kecsegtető lenne köztes takarónak meghagyniuk (zöld tömeg is lenne, igaz?), azonban mivel egyre kevesebb a nyári-őszi csapadék, egy intenzívebb árvakelés extrém mennyiségű nedvességet párologtatna ki a talajból feleslegesen. Mindezek miatt a mulcsos technológia esetében is kötelező a tarlóápolás, de szintén olyan sekélyen végezzük el, amennyire csak lehet (3. kép). Az őszi alapművelésnél érdemes megválasztani a kultivátorokon a művelő eszközök típusát (tegyük fel a kérdést: kell-e szalmát bedolgozni vagy csak lazítunk és tápanyagot juttatunk ki?).
3. kép: Finer SL: A tarlóápolás alapvető fontosságú a talajnedvesség megőrzésének szempontjából
Növényi maradványok a felszínen
A talajművelés intenzitásának észszerű csökkentésével több növényi maradvány marad a felszínen, ami véd a külső romboló behatásokkal szemben, ezen felül több nedvesség is őrződik a talajban. A HORSCH kultivátorokon cserélhető a MulchMix rendszer az LD-vel vagy ULD-vel, amelyekkel csak minimális talajbolygatást végeztetünk. Továbbá mindegyik kapa mögé ki tudunk juttatni tápanyagot. Ez azért fontos, mert a depó műtrágyázás hatására a növények mélyebbre gyökereznek, így a szárazság okozta stresszt sokkal jobban átvészelik. És még valami: az alapműveléssel és műtrágyázással egy menetben a takarónövények is kijuttathatók (4. kép).
4. kép: Művelésintenzitás-csökkentés és depo műtrágyázás
Egyébként a takaró- vagy köztesnövény közel olyan fontos kellene hogy legyen, mint a főnövény. Miért? Mert komoly pénzbe nem kerül, de jól megválasztva, nagyon sok hasznot hoz. Egyrészt vetés után egy darabig vizet visz ki a talajból, de egy bizonyos fejlettség elérése után páracsapdaként működik, és olyan téleken, mint amilyen a legutolsó volt, egy jó takarónövény nagy mennyiségű vizet képes „kicsapolni” a levegőből (5. kép).
5. kép: Talajreformmal ér fel a jól megválasztott takarónövény
Másrészt a szél kevésbé fogja szárítani a felszínt, ha takarónövényünk van. A takaró-/köztesnövény esetében érdemes olyan növényeket választanunk, amelyeknek nagyobb a gyökérzetük, illetve a kiválasztottak között sekély és mély gyökerezésű is legyen (ráadásul egy „színes” keverék biztosítja, hogy a talajélet is sokszínűvé váljon) (6. kép).
6. kép: Cultro 5 TC & Joker 5 CT: őszi takarónövény terminálása
Eszközök terminálásra
Tél vége fele a takarónövényt terminálnunk kell. Az egyik legegyszerűbb módszer, ha lefújjuk totális gyomirtóval. Másik lehetőség a mechanikus terminálás, amit végezhetünk késhengerrel vagy sekélykultivátoros módszerrel. A sekély, teljes átfedésű művelet esetén arra kell odafigyelnünk, hogy valóban teljes átfedéssel dolgozzunk, azaz, hogy az összes növényt kivágjuk. A legjobb, ha az erre használt eszközünkön sincs henger azért, hogy a kivágott növényzet, amelyikben még árvakelés is megbújhat, ne tudjon visszaeredni. Amennyiben hengeres eszközzel dolgozunk, úgy szükséges kiegészítésként hátra a gereblye, amely visszalazítja a felszínt (7. kép).
7. kép: Joker 5 RT: takarónövény bedolgozása
A Terrano, Cruiser és a Finer gépek közül mindegyik alkalmas a sekélyművelésre. Arra azonban kell nagyon ügyelnünk, hogy tavasszal a nedves talajba még véletlenül se „kenjünk” záróréteget a művelés során, mert a betömörödött/tömör záróréteg hátráltatni fogja a növények fejlődését, valamint a víz közlekedését a talajban. Terminálást követően, amikor a növények elszáradtak, keskeny kapával mélyebb műveletet is végezhetünk, ezáltal fellazítjuk a felszínt, egyengetjük azt, egyúttal bekeverhetjük a felszínre szórt műtrágyát is (8. kép).
8. kép: Finer: sekélyművelés és felszínrendezés
Őszi kultivátoros alapművelés után, amikor nincs takarónövény a földünkön, majd jön a tél, és beköszönt a tavasz: keskeny kapás, sekély kultivátorral kezdjünk, kicsit mélyebben, és ekkor egy körben bekeverjük a műtrágyát, egyengetjük a felszínt, kivágjuk az árvakelést, és stimulálunk a magokat is a kelésre. Ugyanezzel az eszközzel vetés előtt − már csak sekélyen − lúdtalpkapával készítjük a magágyat: a kapa nem jár mélyebben, mint a vetési mélység, így a kicsírázott magokat és a kikelt gyomokat kivágjuk, ezzel fejlődési előnyt biztosítunk a kultúrnövénynek (9. kép).
9. kép: Finer 7 SL: Sekély, teljes átfedésű művelés, gyomirtás
A Terrano, Cruiser és a Finer gépek közül mindegyik alkalmas a sekélyművelésre.
Hirdetés
Összegzésképpen
- A talajművelés intenzitását csökkentsük annyira, amennyire csak lehet: az a cél lebegjen mindig előttünk, hogy minden művelettel a felszínt egyengessük is!
- Tavasszal a csupaszon hagyott föld felszíne erőteljesebben melegszik fel, ennek hatására a felette levő levegőréteg is. A meleg levegő nagyobb mennyiségű vizet tárol, így a talajból való kipárolgás erőteljesebb is lehet. A nagy légtömegek, nagy légnyomáskülönbségek hatására egyre erőteljesebb a levegő áramlása és felerősödik a szél. Vagyis borítani kell a talajt, mert így lehet vizet tárolni, a tavaszi felmelegedést is valamelyest csökkenteni, illetve a felső talajrétegek elvesztését drasztikusan csökkenteni.
Mindezeken felül pedig, mint ahogyan mindig hangsúlyozom: jó lenne, ha minden termelő, minden évben és minden parcellája mellé legalább egy csemetét ültetne.
Szász Zoltán
06-30 / 743-0302
Címkék: horsch, talajművelés, sekély talajművelés, tarlóhántás

Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a ...

A Väderstad bemutatja a Tempo és a Proceed szemenkénti vetőgépek ...

Nyúlhús – az európai minőség, amit a család együtt élvezhet

AMAZONE újdonságok a novemberi Agritechnica kiállításon

Jól választottam vetőgépet! – A Junkkari T300 direktvetőgép

Hiánypótló alkotás született a precíziós gazdálkodásról

Kihívások leküzdése a tarlóművelésben a LEMKEN-nel

Vadászati károk – Alapfogalmak, kárleírások

Csökkentené a műtrágya mennyiségét? – Indítsa őszi gabonái ...

Vízmegtartó, talajkímélő művelésre fejlesztett új ...