A magyar gazdálkodók szakmai közössége
Genezis
Corteva Verben Queen

Repossi rendképzők és rendterítők a tiszta takarmányért

Állattartás gépei - 2022.05.12

Az 1898-ban alapított Repossi praktikus és innovatív termékeivel kivételesen tiszta takarmány érhető el, kiemelkedő munkasebesség mellett. Az olasz gyártó gépeinek magyarországi forgalmazója az albertirsai Lakkos Kft.

Repossi rendképzők és rendterítők a tiszta takarmányért


A 124 éves múltra visszatekintő Repossi jelenleg is családi tulajdonban van, az irányítást immár a negyedik generáció végzi. A família a szívét-lelkét beleadja a cégbe, amit az is jól mutat, hogy több mint 30 önálló szabadalommal rendelkeznek a gépeik terén. Fésűs gereblyéik kiválóan alkalmasak a talajból származó szennyezés és a takarmányban található Clostridiumok mennyiségének minimalizálására. A Milánói Egyetem kutatója által készített tanulmány igazolja, hogy a Repossi fésűs gereblye a talaj felől 75 százalékkal hatékonyabban zárja el a szennyeződést, mint egy másik típusú gereblye, mivel a terményt fordítás közben felemeli a földről, és így nem húzza rá a földet. Ezt úgy oldják meg, hogy a fésűk körpályán haladva függőlegesen lépnek be a takarmányba, vízszintesen összegyűjtik, majd tiszta módon húzódnak ki a takarmányból. Így csak egy ponton érintik finoman a talajt, ezért nem szennyeződik a takarmány földdel vagy kővel, de gyorsabb a száradása is. A fésűs gereblye különösen alkalmas lucerna rendezésére, és mivel egyszerre több munkaműveletet hajt végre, ezáltal időt és költséget takarít meg. Kis teljesítményű traktorokkal is használható.

A Lakkos Kft. 2019-ben adott először hírt a Repossi világújdonságnak számító, RA-Rake nevű dupla csillagkerekes rendképzőjéről. Ez az innovatív munkagép lényegesen nagyobb, akár 23 km/h munkasebességgel és igazolhatóan tisztábban dolgozik minden korábbi eszköznél. A kizárólagos nemzetközi szabadalommal rendelkező kettős csillagkerék (12+12 és 14+14 db) lehetővé teszi a talajból származó, szennyeződéstől mentes takarmány előállítását, megőrizve a szálastakarmány fehérjeértékét. A gépkeretre kettesével vannak felszerelve a csillagkerekek: a hátsók átmérője nagyobb, ezek veszik fel a takarmányt, de csak egy pillanatra érnek a talajhoz, majd az anyagot rögtön továbbítják az elülső, kisebb átmérőjű csillagkerekekhez. A rendképzés tehát a levegőben történik, így jóval kevesebb szennyeződés kerül a takarmányba. Az eredmény: magasabb minőség, több fehérje, kevesebb szennyeződés, a minőségi takarmányozás pedig nagyobb bevételt generál. A RA-Rake párnázott másodlagos kerekekkel és hidraulikus meghajtással rendelkezik, 7,5 és 9 méter munkaszélessége révén ideális nagy területekre. A vonóerőigénye nagyjából 40 LE.

A Repossi 6000FP BIG egy függesztett, kétkaros fésűs rendképző, amely a traktor elejére és hátuljára is felszerelhető, a rendképzést pedig 15 villa segítségével középre végzi. Három fő keréken gurul, és mindegyik magassága csavarral állítható. A gép munkaszélessége 6 méter, szállítási szélessége 2,54 méter, szállítási magassága 2,96 méter. A tömege hidromotorral együtt 850 kg.

repossi2

A Repossi 74/5i rendterítő és rendképző egy hátra felvehető hidraulikus fésűs gereblye. A traktor erőátviteléhez közvetlenül csatlakoztatható szivattyúval ellátott, független hidraulikus rendszerrel van felszerelve, amely gereblyézés közben és szóró helyzetben aktiválja az 5 darab fésű mozgását (mindegyik fésűn 15 gereblye található). A gép munkaszélessége 2,90 méter, minimális szállítási szélessége 2,54 méter, a tömege pedig 355 kg. A Repossi 90/5 rendterítő és rendképző az előzőhöz hasonló fésűs gereblye, amely viszont előre felvehető, és két keréken gurul. A tömege mindössze 306 kg.

A Repossi 520P rotációs rendterítő 4 rotoros (mindegyik rotoron 6 karral) és rögzített keretes. Függesztett TLT-meghajtással vagy kardánmeghajtással választható. Az 5,20 méter munkaszélességű (2,40 méter szállítási szélességű) gép kis teljesítményű traktorral is használható. A tömege 350 kg.

Forgalmazó: Lakkos Kft.
Telefon: +36 (53) 386-854
E-mail: info@trakik.hu
Web: www.lakkos

 

lakkos hirdetes2

Nagyítás a képre kattintva!

Szerző: AgrárUnió

Címkék: rendképző, rendterítő, Lakkos Kft., Repossi