Több mint kétezer tejtermelő gazdasághoz érkezik újabb támogatás
Támogatások - 2026.03.31
A Magyar Államkincstár megkezdi a folyósítását annak a mintegy 7 milliárd forint összegű nemzeti tejtámogatásnak, aminek keretében több mint 2100 tejtermelő gazdaság juthat forráshoz. Ezzel a támogatással a tavalyi év vége óta összesen közel 45 milliárd forintban részesül a tejtermelő ágazat, a továbbra is igen kedvezőtlen piaci körülmények ellensúlyozására – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
A tárcavezető kiemelte, hogy a kormány legutóbbi, ágazatot érintő döntésének köszönhetően ez az újabb kifizetés kiegészíti a tavaly év vége óta összesen mintegy 38 milliárd forint értékű célzott támogatást, mellyel ugyancsak az érintett gazdálkodók nehézségeit igyekeztek mérsékelni.
Az elmúlt időszakban mind az uniós, mind pedig a hazai támogatási források a megszokottnál korábban érkeztek meg az érintett gazdálkodókhoz, hiszen az ágazat szereplőivel történt egyeztetés nyomán a kormány figyelemmel kíséri a tejtermelőket sújtó tejpiaci válság alakulását – tette hozzá Nagy István.
A világpiaci folyamatok továbbra sem kedveznek a tejtermelőknek, hiszen a felvásárlási árak alacsonyak maradtak, miközben a termelési költségek emelkednek, az exportlehetőségek pedig szűkülnek. A kormány ezért továbbra is nagy hangsúlyt helyez a hazai tejágazat stabilitásának megőrzésére és a gazdálkodók működési feltételeinek javítására – hangsúlyozta az agrárminiszter.
Címkék: támogatás, tejtermelés
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...