
50 milliárd forintot különített el a Miniszterelnökség az erdősítés támogatására
Támogatások - 2016.05.23
Az erdőterületek növelése érdekében hirdetett pályázatot a Miniszterelnökség 2016. május 20-án. A mintegy 50 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra 2016. július 20. és 2018. július 30. között nyújthatják be kérelmüket az érintettek.
A most megjelent pályázat célja a klímaváltozás hatásainak csökkentése, a szél és vízerózió elleni védekezés, valamint a faanyag, mint környezetbarát nyersanyag és megújuló energiaforrás iránti növekvő igény kielégítése. Ennek érdekében a jogszerű földhasználók erdőtelepítéshez, fenntartáshoz, kieső jövedelempótláshoz, vagy ipari célú faültetvény telepítéséhez igényelhetnek támogatást.
Fontos kiemelni, hogy a pályázat keretében lehetőség nyílik mikorrhizált csemete telepítésére is, amennyiben a terület és a telepítési terv megfelel a felhívásban foglalt szakmai követelményeknek. Erdőtelepítés, illetve ipari célú faültetvény telepítése esetében a legkisebb támogatható terület a koronavetülettel együtt 0,5 hektár.
A pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak az érintettek. A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be a www.mvh.gov.hu weboldalon 2016. július 20. és 2018. július 30. között. Az első értékelési határnap 2016. augusztus 15. Ezen időszak alatt benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.
Az erdősítés támogatására kiírt felhívással együtt ez idáig a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 28 darab pályázat jelent meg. A rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség eddig közel 800 milliárd forintot hirdetett meg a gazdálkodók számára, amely a teljes keret több mint 60 százaléka.Az erdőterületek növelése érdekében hirdetett pályázatot a Miniszterelnökség 2016. május 20-án. A mintegy 50 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra 2016. július 20. és 2018. július 30. között nyújthatják be kérelmüket az érintettek.
A most megjelent pályázat célja a klímaváltozás hatásainak csökkentése, a szél és vízerózió elleni védekezés, valamint a faanyag, mint környezetbarát nyersanyag és megújuló energiaforrás iránti növekvő igény kielégítése. Ennek érdekében a jogszerű földhasználók erdőtelepítéshez, fenntartáshoz, kieső jövedelempótláshoz, vagy ipari célú faültetvény telepítéséhez igényelhetnek támogatást.
Fontos kiemelni, hogy a pályázat keretében lehetőség nyílik mikorrhizált csemete telepítésére is, amennyiben a terület és a telepítési terv megfelel a felhívásban foglalt szakmai követelményeknek. Erdőtelepítés, illetve ipari célú faültetvény telepítése esetében a legkisebb támogatható terület a koronavetülettel együtt 0,5 hektár.
A pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak az érintettek. A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be a www.mvh.gov.hu weboldalon 2016. július 20. és 2018. július 30. között. Az első értékelési határnap 2016. augusztus 15. Ezen időszak alatt benyújtott projektek együttesen kerülnek elbírálásra.
Az erdősítés támogatására kiírt felhívással együtt ez idáig a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 28 darab pályázat jelent meg. A rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség eddig közel 800 milliárd forintot hirdetett meg a gazdálkodók számára, amely a teljes keret több mint 60 százaléka.
Forrás: Miniszterelnökség
Címkék:
Ahol hisznek az ésszel végzett forgatásos talajművelésben, ott ...

Az AMAZONE ekék mostantól integrált Furrow Press ...

Pöttinger Plano VT 6060 – A teljes keresztmetszetű ...

A KWS nem csak zsákban méri a kukoricahibridjeit

Továbbra is magas a napraforgó ára

Rekordszámú új traktorregisztráció volt a Fendt-nél 2024-ben

Weidemann T6025 teleszkópos rakodó – Ember, gép és szerszám ...

Változások a traktorok energiaellátásában (3. rész) – Az olasz ...

Olajos magvak piaca: kihívások és lehetőségek a repce, ...

Búza helyett szója, marha helyett baromfi – Ilyen lesz 2035-ig az ...