Évelő gyomok a szántóföldeken

A hatékony védekezés integrált növényvédelmi szemléletet kíván

Számos egy- és kétszikű évelő gyomnövénnyel találkozhatunk mezőgazdasági vagy azzal határos területeken. Ezek féken tartása sok esetben speciális technológiát igényel 
a magról kelő fajokhoz képest. Nem elegendő a föld feletti hajtások elpusztítása, a föld alatti szaporítóképletekről való újrahajtást is a lehető legkisebb mértékűre kell csökkenteni.

Sokfélék lehetnek

Az évelő gyomnövények sokféle – különbözőképpen módosult – vegetatív sza-porítóképletet alakítottak ki, melyek különféle termőhelyeken hol kisebb, hol nagyobb hatékonysággal biztosítják a túlélésüket.

A szántóföldi műveléshez leginkább alkalmazkodott évelő fajok tarackokat képeznek a föld alatt (gyökértarack, szártarack). A tarackokon számos rügy található, amelyek biztosítják a tarackrendszer terjeszkedését a föld alatt. Tavasszal ezekből a rügyekből törnek elő a gyorsan növő hajtásaik, ugyancsak ezek biztosítják egy kultivátorozás vagy tárcsázás után a növények újrahajtását. Ilyen, szántóföldeken gyakran előforduló tarackos gyom a kétszikűek közé tartozó mezei aszat, folyondár szulák, sövényszulák, selyemkóró, szeder, vidra keserűfű, az egyszikűek közül pedig a tarackbúza, csillagpázsit és a rizómát nevelő nád, fenyércirok. Több helyen nagy tömegben fordulhat elő a korábbiaktól rendszertanilag kissé távolabb álló, a harasztok közé tartozó mezei zsurló. A felsorolt fajokra jellemző, hogy különféle tarackjaik révén hatékonyan regenerálódnak, így akár forgatásos művelés mellett is nagy mennyiségben lehetnek egy-egy területen, és komoly problémákat okoznak.

Tőlevélrózsás mezei aszat

Tőlevélrózsás mezei aszat

Különösen a forgatás nélküli, kisebb talajbolygatással járó művelési rendszerekben szaporodnak fel egyéb évelő fajok, melyek tarackokat nem nevelnek ugyan, de erős, mélyre hatoló gyökerükön járulékos rügyeket képeznek, melyek biztosítják számukra a túlélést ezeken a területeken. Helyenként nagy tömegben fordulnak elő például sóskafajok, nadálytő. Ezeken 
a területeken gondot okozhatnak akár 
a kétéves fajok is. Például a repce között szeptember elején kelő foltos bürök, szamárbogáncs télre tőlevélrózsát fejleszt, a hideghatást követően pedig tavasszal szárba indul, és könnyedén túlnövi a kultúrnövényt.

Egyes évelő gyomnövények szántóföldeken ugyan nem jellemzők, de azok környezetében (táblaszélek, útfelek, árokpartok), illetve az ember által többé-kevésbé zavart élőhelyeken nagy tömegben előfordulhatnak. Közülük, mint özönnövényeket, meg kell említeni az egyre több helyen feltűnő hibrid óriás-keserűfűt, aranyvesszőfajokat és amerikai karmazsinbogyót.


Alapvető szempontok 
a védekezésben

Vetésváltás

Az évelő gyomok felszaporodásának megakadályozása, vagy ha már tömegesek, akkor a visszaszorításuk átgondolt stratégiát igényel. A veszélyeztetett táblákon már a növényi sorrendet is úgy kell összeállítani, hogy a mechanikai és kémiai módszereket a leghatékonyabban tudjuk alkalmazni az ott előforduló fajokkal szemben, továbbá a kultúrnövény gyomelnyomó képességét is ki tudjuk használni.

Ha a vetésváltásban túlzott az egyszikű növények aránya, azzal az egyszikű fajok felszaporodását segítjük, fordított esetben pedig a kétszikűekét. Ennek oka, hogy egyszikű kultúrnövényekben általában az egyszikű gyomok, kétszikű növényekben pedig a kétszikű gyomok herbicides kezelésére kevesebb a lehetőség, sőt, egyes kultúrákban nincs is igazán hatékony eszköz. Így a kukorica „jó táptalaj” a fenyércirok számára, míg például a napraforgó, burgonya, borsó a mezei aszat, apró szulák stb. számára.

Korán lekerülő növény (kalászos gabona, repce) beiktatása a vetésváltásba lehetőséget teremt rá, hogy a nyár végi, ősz eleji időszakban glifozátos tarlókezeléssel irtsuk az évelőket, legyenek azok akár egyszikűek, akár kétszikűek. A tarlókezelések amiatt is jó eredménnyel kecsegtetnek, mert bár az évelők legérzékenyebb fenofázisa fajonként eltérő időszakban lehet, ekkor általában megfelelően reagálnak a kezelésekre.

Erős folyondárszulák-fertőzés a kukoricában

Erős folyondárszulák-fertőzés a kukoricában

Talajművelés

A talajmunkákkal jelentős mértékben befolyásolható az évelő fajok terjedése, állományaik állapota. Jól megválasztott és időzített műveletekkel sokat segíthetünk a herbicideknek a minél jobb hatékonyság elérésében, ellenkező esetben viszont akár a gyomok terjedését, szaporodását is elősegíthetjük. A talajmunkák alkalmasak az évelők föld alatti képleteiben eltárolt tartalékok csökkentésére, hiszen az újrahajtáshoz ezekből merítenek erőt. A tarackok feldarabolásával számos nyugvó rügyet is aktiválunk, azokat kihajtásra késztetjük. Ennek akkor vehetjük hasznát, ha a megfelelő lombfelület elérése után elvégezzük a herbicides tarlókezelést.

A talajművelések a tipikus szántóföldi évelő fajok távoltartásához önmagukban általában nem elegendők: egyrészt nincs lehetőség az ehhez szükséges művelési gyakorisághoz, másrészt a túlműveléssel komoly károkat okoznánk a talajszerkezetben, a talaj vízgazdálkodásában. 
A herbicides kezelésekhez azonban kiváló alapot biztosíthatnak.

Sóska között kelő napraforgó

Sóska között kelő napraforgó

Herbicides kezelések

Az évelő fajok herbicides irtásának néhány alapszabályát figyelembe kell venni a megfelelő hatékonyság eléréséhez. Akkor lehet hosszú távon eredményes 
a kezelés, ha az adott faj/fajok ellen hatásos hatóanyagokból megfelelő mennyiség eljut a tarackokba (vagy más föld alatti szaporítóképletekbe). Ehhez a növényben jól szállítódó (szisztémikus) herbicidet kell választani, másrészt a herbicid felvételéhez megfelelő levélfelületre van szükség. Tőlevélrózsát nevelő fajoknál (például mezei aszat) a tőlevélrózsás állapot, esetleg a szárba indulás kezdete az optimális időpont a kezelésre, tőlevélrózsát nem nevelő fajoknál (például apró szulák, tarackbúza, fenyércirok) körülbelül 10-20 (30) cm-es hajtáshosszúság.

Gyomirtó szeres kezelést kiheverő selyemkóró

Gyomirtó szeres kezelést kiheverő selyemkóró

Az eredményességet befolyásolja, hogy a lombozathoz mérten mekkora taracktömeg található a föld alatt. Ahol már erős fertőzés alakult ki, ott jellemzően nagy mennyiségű tarackkal kell számolni. A herbicides kezelés eredményességét az is befolyásolja, hogy az év adott időszakában a tarackok aktív növekedésben vannak-e vagy nyugalomban.

Egyszikű kultúrákban (kalászos gabonák, kukorica) az évelő kétszikűek jó hatékonysággal kezelhetők olyan készítményekkel, melyek tartalmaznak hormonhatású hatóanyagokat (például dikamba, 2,4-D, klopiralid, aminopiralid, fluroxipir). Kétszikű kultúrákban (napraforgó, repce, burgonyafélék, pillangós növények stb.) az egyszikű évelők hatékonyan irthatók speciális egyszikűirtókkal (például propaquizafop, cikloxidim, fluazifop-P-butil, quizalofop-P-etil).

Természetesen vannak olyan esetek is, amikor kétszikű növényből hatékonyan tudunk irtani évelő kétszikű fajt (például repcéből aszatot klopiralid, aminopiralid hatóanyagokkal) vagy egyszikű kultúrából évelő egyszikűt (például kukoricából fenyércirkot nikoszulfuron, rimszulfuron, foramszulfuron hatóanyagokkal), de e lehetőségek száma eléggé korlátozott.

2,4-D és ALS-gátló herbicid kombinációjának tünete mezei aszaton

2,4-D és ALS-gátló herbicid kombinációjának tünete mezei aszaton

Tarlón totális hatású gyomirtó szer használatára is lehetőség nyílik. A glifozát hatóanyag több szempontból is előnyös tarlókezelésre:

• 
egy- és kétszikűek ellen is hatékony,
• 
jól szállítódik az évelők föld alatti szaporítóképleteibe,
• 
a talajon hatását veszi, így nem veszélyezteti a következő kultúrát.

Gondolatok a fenyércirokról

Az utóbbi 50-60 év egyik legnagyobb ütemben terjedő évelő gyomnövénye a fenyércirok, amely „kedvenc” szántóföldi kultúrájában, a kukoricában a leggyakoribb évelő egyszikű fajjá vált, és a kukorica kiemelt jelentőségű gyomja lett.

Felszaporodását segítette, hogy a kukorica tenyészideje jól illeszkedik a faj életciklusához, kapás kultúra lévén pedig kellő életteret biztosít a rizómáról és a magról kelő alakjainak is. Szintén neki kedvez, hogy a két faj közeli rokonsága miatt a fenyércirok ellen a kukoricában eredményesen használható herbicidek köre eléggé szűk. A rizómáról kelő alakok ellen érdemleges hatást az ALS-gátló herbicidek közé tartozó szulfonil-ureáktól várhatunk (nikoszulfuron, rimszulfuron, foramszulfuron). Azokon a területeken, ahol a kukorica többször is önmagát követi a vetésváltásban, és a fenyércirok ellen évről évre védekezni kell, ez egyoldalú szerhasználathoz vezet, és a rezisztencia kialakulásának veszélyét hordozza magában. Sajnos már Magyarországon is több termőhelyen beigazolódott, hogy 
a fenyércirok-populáció ALS-gátló herbicidekre rezisztens.

Virágzó fenyércirokVirágzó fenyércirok

 

Egy másik, fenyércirok ellen hatásos herbicidcsoport (ACC-áz gátlók) képvise-lője, a cikloxidim kukoricában csak a hatóanyagra rezisztens hibridekben használható. A cikloxidimre és a vele szemben ellenálló kukoricahibridekre alapozott technológia alkalmazása mégis megfontolandó a fenyércirokkal erősen fertőzött területeken, hiszen így lehetőség nyílik különböző hatásmódú herbicidek váltogatására.

ACC-áz gátló herbicidekkel szemben is tud rezisztenciát kialakítani a fenyércirok, amit a világban több példa is bizonyít, így ennek a hatóanyagnak az egyoldalú használata sem jelent hosszú távú megoldást. A különböző hatásmódú herbicidek váltogatására kell törekedni (amennyiben az adott területen a szulfonil-ureák még eredményesen használhatók).

A fenyércirok ellen használt herbicidek köre glifozáttal is bővíthető, ami az ALS-gátlókhoz és az ACC-áz gátlókhoz képest is eltérő hatásmódot képvisel. Ennek 
a kivitelezéséhez azonban korán lekerülő növényt kell a vetésváltásba iktatni, hogy annak a tarlóján el lehessen végezni 
a kezelést.

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: növényvédelem, gyomnövény, gyomok

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom