A kukorica jelentősebb 
rovarkártevői

A korai időszak kártevői

A kukorica hozzánk török közvetítéssel került, amire népi neve, a törökbúza is utal. Ezt a széles felhasználási körű, világszerte és hazánkban is kedvelt haszonnövényt ma mintegy 1-1,2 millió hektáron termesztjük, amivel a hazai vetésterület jelentős részét elfoglalja. A termesztés biztonságát az egyre szélsőségesebb időjárási körülmények és a klímaváltozás mellett számos, a Kárpát-medencében honos és behurcolt kártevő veszélyezteti.

Az őshonos fajok közül tavasszal elsőként a polifág (sok tápnövényű) talajlakó kártevők, a pattanóbogarak (Elateridae) lárvái, a drótféreg és a cserebogárfélék (Melolonthidae) pajorjai károsítják a csírát és a fiatal növényeket, de a különféle, levélen karéjozó barkók, köztük a kukoricabarkó (Tanymechus dilaticollis) kártétele is igen korán jelentkezik. Utóbbi faj a kukoricára „szegállapotban” a legveszedelmesebb, de nagy egyedsűrűség esetén a 2–4 leveles állományokat is jelentős mértékben károsíthatja. A pattanóbogarak közül a kis- vagy fűpattanók, azaz 
az Agriotes fajok a legjelentősebbek, melyek a szántóföldek drótféregnépességének mintegy 90 százalékát adják és a hazai kukoricatermő területeken mindenhol elterjedtek és tömegesek, így fokozott veszélyt jelentenek. Kártételük előrejelzésére közvetlenül talajmintákkal és magkeverékes talajcsapdákkal (búzacsomós módszer), illetve közvetve az imágókat fogó feromoncsapdákkal van lehetőség.

A cserebogarak közül szántókon leginkább a szipolyok (Anisoplia fajok) pajorjaival kell számolnunk. E talajlakók közös jellemzője, hogy a sokáig, 3-4 évig fejlődő lárváik hosszan tartó veszélyt jelentenek a fertőzött területeken. A talajlakók közé a nyár eleji időszakban a „földibagolyok” (Noctuideae, például a vetési bagolylepke – Scotia segetum) hernyói, a mocskospajorok is csatlakoznak, melyek a kései vetésű állományokban lehetnek kifejezetten károsak. Az említett talajlakók állományait a megfelelő és rendszeres talajművelés és a kultúra gyommentesen tartása gyéríti, de ellenük rendszeresen alkalmazunk kémiai védekezést: talajfertőtlenítést és inszekticides csávázást is. Az elérhető rovarölő szeres csávázószerek körének szűkülése azonban nagyban megnehezítette a védekezést.

A kukoricabogár

A talajlakó kártevők közül némiképp kilóg az egyik legjelentősebb kártevő faj, az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera), hisz ez a faj nemcsak lárva, hanem imágó állapotban is jelentős kár okozására képes, és az eddigiekkel ellentétben nem őshonos, hanem viszonylag későn, az 1990-es évek közepén Észak-Amerikából behurcolt kártevője a kukoricának. Az áttelelt petékből előbújó lárvák kártétele május-június fordulóján 
a gyökerek rágásával jelentkezik. A növény a kártétel hatására megdőlhet, aminek hatására kialakul az egyik jellegzetes és jól felismerhető tünete, a „hattyúnyak”. Ezt követően a júniusban megjelenő bogarak a levelek és a generatív részek megrágásával okoznak kárt a levélfelület csökkentése és a bibeszálak megrágásával okozott terméskiesés révén, amit a rágott felszíneken megjelenő gombás fertőzés is súlyosbíthat. Mivel a lárvák tápnövény-specialisták, a kártétel elleni védekezésben legkézenfekvőbb eszköz a vetésváltás. Azonban a monokultúra kerülése sajnos nem ad teljes védettséget. A vegyszeres védekezés során a lár--vák ellen talajfertőtlenítést, az imágók ellen állománykezelést lehet alkalmazni. Az imágók elleni védekezés időszaka a virágzásra esik, így a technológia és az alkalmazott szer kiválasztása során 
a méhek védelmének kiemelt figyelmet kell szentelni.

Amerikai kukoricabogár lárvájának kártétele nyomán kidőlt kukoricatő


Kukoricamoly 
és gyapottok-bagolylepke

A növény föld feletti részének jelentős kártevője még az őshonos kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) is. Ez az eurázsiai eredetű lepke csak a kukorica betelepítését követően kapott rá a növény fogyasztására, de mára az amerikai kontinensre is behurcolták, ahol szintén jelentős kártevővé vált. Kukoricán való elterjedését megelőzően fontosabb termesztett tápnövényei a kender és a komló voltak, de érdekes, hogy mára más betelepített növényeken, például a paprikán is megtaláljuk a kártételét.

A kukoricamoly fiatal hernyója

A faj nemcsak tápnövényét tekintve sokszínű, de életmenetének sajátságai, sőt szexferomonjának összetétele alapján is különböző típusait különíthetjük el. Utóbbi eltérések az előrejelzésre kifejlesztett szexferomoncsapdák alkalmazhatóságát is korlátozzák, így a faj előrejelzésében egészen a közelmúltig 
a fénycsapda volt a leginkább megbízható eszköz. Az utóbbi években azonban sikerült olyan illatanyaggal működő, mindkét ivart csalogató, azaz biszex csalétket kifejleszteni, amivel a faj megfigyelése már biztonsággal végezhető. A fénykerülő lárvák a szárat, a címert és a csövet egyaránt károsítják. Hatékony védekezésre a lárvák kikelése és szárba való berágása közti rövid időszakban van lehetőség, amelynek meghatározásában jelentős szerep jut a rajzáskövetésnek. A fajnak rendszerint két rajzása figyelhető meg hazánkban, de 2018-ban a Dél-Alföldön egy harmadik, szeptemberi rajzáscsúcs is tapasztalható volt. Bár az utóbbiban részt vevő egyedek lárvái már nem károsíthattak a termesztett kultúrákban, az egyre melegedő klíma miatt a faj növekvő kártételére minden bizonnyal számíthatunk az elkövetkező években.

Kukoricamoly hernyójának kártétele a felső leveleken

Gyapottok-bagolylepke hernyója és kártétele

A változó, egyre melegedő éghajlat nemcsak a kukoricabarkó északra való terjedésében vagy a kukoricamoly növekvő tömegességében és rajzásának változásában, hanem például a korábban gyapot- és dohánykártevőként elhíresült gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) növekvő kártételében is megnyilvánul. Ez a polifág faj, melynek hazai viszonyok közt is számos tápnövénye akad, napjainkra a kukorica egyik kiemelten fontos kártevőjévé vált. A mediterrán régióból érkező, igazi vándorfaj, de egyre többször áttelel hazánkban. Jelentősebb kártételére tömeges bevándorlása esetén kell leginkább számítani, ami szárazabb évjáratokban jellemző, mivel hűvösebb időszakokban a vándorlási hajlama jelentősen lecsökken. Hernyója a generatív részeket (virágot és termést) támadja, jelentős és fájó károkat okozhat főleg csemegekukoricában, de árukukoricában okozott kártétele sem elhanyagolható. A gyapottok-bagolylepke és a kukoricamoly kártétele is utat nyithat a fuzáriumos csőpenészedésnek, ami az okozott kárt tovább növelheti. A kártétel ellen a lárvakelés időszakában állománypermetezéssel védekezhetünk. A kezelések időpontját feromoncsapdák segítségével határozhatjuk meg. A hernyók kártétele ellen a Trichogramma pintoi és Trichogramma evanescens petefürkészeket tartalmazó kapszulákkal is védekezhetünk, melyekből a kihelyezést követően vándorolnak ki a paraziták és fertőzik meg a lepkék petéit. A kezelés időzítése itt is kulcskérdés. 
Az első kihelyezést a lepkék csúcsrajzásának időszakára kell időzíteni, majd ezt 7–10 nap múlva ismételni kell. Az említett két lepkefaj megjelenése és rajzása egyaránt jelentős évek közti eltérést mutat, így a kezelések okszerűségének és hatékonyságának biztosítása érdekében mindenképp alkalmaznunk kell az említett előrejelzési módszereket.

Egyéb jelentős kártevők

Betelepítését követően számos Európában őshonos faj a kukorica kártevőjévé vált, ezek felsorolására egy ilyen rövid összefoglalás természetesen nem alkalmas, azonban a fenti jelentős kártevőkön túl néhány faj még említést érdemel. A levéltetvek (Aphidae) közül 
a zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum paddi), a zöld kukorica-levéltetű (Rhopalosiphum maidis) és a zöld gabona-levéltetű (Schizaphis graminum) válhat jelentősebbé. A kétszárnyúak (Diptera) közül a főleg kalászos gabonákon károsító fritlégy (Oscinella frit) jelenhet meg a kukoricán is. A levélbogarakhoz sorolt muharbolhák (Phyllotreta vittula) kártétele száraz évjáratokban lehet jelentősebb. Az őshonos kártevők közül megemlíthetők még a különböző mezei vadak, melyek mindegyike okozhat kárt. A kelés időszakában a vetési varjú (Corvus frugilegus) és a fácán (Phasianus colchicus), később a nagyvadak kártétele a jellemzőbb. Ellenük vadriasztással védekezhetünk, azonban nagy vadlétszám esetén 
a károk megelőzése igen nehéz feladat.

Szerző: Dr. Nagy Antal DE MÉK Növényvédelmi Intézet