A napraforgó gyomirtása

A herbicidtoleráns hibridekkel sincs megoldva minden probléma

A napraforgó a nagy szántóföldi kultúrák között viszonylag korlátozott vegyszeres gyomirtási lehetőségekkel rendelkezik. Kijelenthető ez még úgy is, hogy a kétezres évek elején megjelenő herbicidtoleráns hibridek és a rájuk épülő gyomirtási technológiák új korszakot nyitottak a gyomszabályozásban.

Az állománykezelések révén olyan kihívások is kezelhetővé váltak, melyekre az addig jellemző alapkezelések nem adtak megoldást, de ezeknek a technológiáknak is megvannak a maguk korlátai, amelyekre a sikeres gyomirtás érdekében oda kell figyelni.

Változó gyomviszonyok

Az elmúlt néhány évtizedben a kapás kultúrák gyomviszonyai jelentősen átalakultak. Bár az országos gyomfelvételezések során ezeket a kultúrákat rendszeresen a kukorica képviselte, a változások legalább annyira érintették a napraforgót is.

A múlt század ötvenes éveitől a gyomirtásban meghatározóvá vált a herbicidek használata, ezen belül is több évtizeden keresztül a legfontosabb az alapkezelések használata volt. Különösen igaz ez a napraforgóra, amelynél a kétezres évekig a kétszikű gyomok elleni állománykezelések esetleg „tűzoltásként” jöhettek szóba, sokszor felemás eredménnyel. Az alapkezelésekre támaszkodó gyomirtá-soknak igen erős szelekciós hatásuk volt a nagy magvú, mélyről kelő gyomok javára, és a kapás kultúrákban tömegessé váltak olyan fajok, mint a parlagfű, csattanó maszlag, selyemmályva, szerbtövis. Az ezredfordulóra sok helyen olyan mértékűvé vált a fertőzés, ami kérdésessé tette a napraforgó termesztését.

Szerző: Dávid István