Talajmegújító technológia

Így kezdhetsz bele a legkönnyebben

A talajmegújító gazdálkodás a talajegészség 5 alapelvére épül, azaz a minél kevesebb talajbolygatásra, az állandó talajtakarásra, a változatos vetésforgóra, az egész évben jelen lévő élő gyökerekre és az állatállomány integrációjára. Ezek közül sokszor a talajművelés csökkentése és a takarónövények alkalmazása okozza a legtöbb fejtörést (az állatok beillesztése természetesen külön kategória). Rövid leírásunkkal ebben szeretnénk segíteni.

talajmegujitas

Miért váltsak technológiát, ha az eddigi is tökéletesen bevált?

A talajmegújító mezőgazdaság (TMMG) nem való mindenkinek: a rövid időre bérelt földek talajainak megújítása nem éri meg a bérlőnek, valamint az egész rendszer teljesen új gondolkodásmódot igényel. Mégis valljuk, hogy a TMMG-vel 3-5 éven belül jelentős költségcsökkentés érhető el, miközben a talajaink állapota jelentősen javítható. Utóbbi fontossága a száraz, egyenlőtlen csapadékeloszlású években mutatkozik meg. A 2023-tól életbe lépő új közös agrárpolitika is várhatóan ezt a művelési rendszert fogja támogatni, hiszen ezzel érhetőek el a kitűzött klímavédelmi célok.

Szántani kell, különben nem tudok vetni tavasszal.

Ez igaz is meg nem is. A szántás valóban számtalan problémát megold (gyomirtás, talajlakó kártevők gyérítése, talajok fizikai lazultsága stb.), azonban közben elpusztítja a talajélet nagy részét, és hosszú távon rombolja a talaj szerkezetét. A legnyomósabb érv a TMMG oldalán mégis a költségek csökkentése, amelyet az alábbi táblázat tartalmaz. Amíg a saját szemeddel nem látod, nem hiszed el, hogy a nem művelés és a gyökerek milyen fantasztikus, vetésre azonnal alkalmas talajt hagynak hátra tavasszal. A szántással elintézett többi problémára is van megoldás a rendszer keretein belül.

Rendben, tegyük fel, hogy nyitott vagyok rá – hogyan kezdjek bele?

A technológia bevezetésének legjobb időablaka az őszi kalászosok betakarítását követő időszak az olyan területeken, ahol valamilyen tavaszi kapás lesz a következő kultúra. Ha szükséges, akkor az aratás után érdemes meglazítani a területet (ha száraz a nyár, akkor mindenképpen egyenes késekkel szerelt lazítót javaslunk). A tarló kizöldülése után egy sor tárcsával vagy totális gyomirtóval érdemes leütni az árvakelést és a gyomokat, majd ebbe kerülhet a takarónövény-keverék. (A tarlóhántással egy menetben vetett takarónövény is szóba jöhet megoldásként, de csak akkor, ha nem kell lazítani a területet, és ha nem okoznak nagy problémát a T4-es gyomfajok.) Ezután a takarónövénnyel további teendőnk nincsen, csak a megfelelő mennyiségű csapadék kell a kikeléséhez és fejlődéséhez. Ha ragaszkodsz az ősszel kiadott P- és K-alaptrágyákhoz, akkor az a mennyiség az álló takarónövény-állományban is kijuttatható.

Tavasszal, március közepén vagy második felében érdemes újra megnéznünk a területet, és totális gyomirtással lefújni a T1-T2-es gyomokat és azt, ami esetleg a keverékből áttelelt. A 2,5–3 liter/hektár glifozát mellé ugyanennyi UAN oldat is javasolt a tankkeverékben.

Ezután a tavaszi időjárástól függően két út lehetséges: a gazdák egyik fele ilyenkor is lezárja egy sekély tárcsázással a területet, majd abba veti a tavaszi kultúrát. Ha nem veszíti olyan ütemben a vizes a terület, vagy csapadékosabb a március–április, akkor akár a direktvetéssel is megpróbálkozhatsz. A vetőgép megfelelő felszerelésében és beállításában szaktanácsadóink szívesen segítenek, ha kéred, akkor a vetés napján is ott leszünk Veled.

Mi sülhet el rosszul?

Fontos, hogy amikor belevágsz, akkor teljes technológiaként gondolj a TMMG-re, és ne csak egy új elemként. A takarónövénynél a keverékválasztást és a vetés módját, valamint annak időzítését nem szabad lazán kezelni, mert ebből következhet a legtöbb probléma (nem kel ki rendesen, ritka lesz az állomány stb.). Ha Te mindent megtettél, akkor a többit bízd a természetre!

A Talajreform csapata most egy komplett Talajegészség csomaggal segít Neked a könnyebb átállásban: látogass el a www.talajreform.hu/ajanlat oldalra, és tudj meg többet!

kuktechtabl

Nagyítás a képre kattintva!

talajreform logo colored

 

Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio

Tags: talaj, termőföld, talajmegújító technológia

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom