Mit jelent a kálium és a magnézium 
esetében 
a harmonikus 
tápanyagellátás?

Nem egy esetben a hektáronkénti igényük még szabadföldi körülmények között is meghaladja a 250-300 kg/ha K₂O-t (például fejes káposzta, paradicsom), illetve a 150-200 kg/ha K₂O-t (szőlő, kajszi, őszibarack). Tápanyagként a szerepe hármas:
• 
Növeli a termésmennyiséget. (A termésnövekedéssel a növény káliumfelvétele is közel egyenes arányban növekszik!)
• 
Javítja a termésbiztonságot. (Fokozza a növények hidegtűrő képességét, növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet és fokozza a szárazságtűrést.)
• 
Kedvezően hat a termésminőségre. (Elősegíti az aroma-, az íz- és a színanyagok kialakulását, növeli a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalmát, növeli a termés szárazanyag-tartalmát és a sejtfalak vastagságát, ezáltal javítja a tárolhatóságot, a színanyagok képződésén keresztül javítja a termés külső megjelenését, piacosságát.)

A magnézium a klorofill centrális része, de ez a növényben található magnéziumnak mindössze 15-20%-a. Nagyobb része más kationokkal együtt több mint 300 enzimreakcióban, főleg energiaátvivő és energiát átalakító funkcióban vesz részt. Mint tápanyagról helytelen felfogás alakult ki a növénytermesztésben, sokan a bórral, a mangánnal vagy a cinkkel egy csoportban, a mikroelemek közé sorolják, holott a növények által felvett mennyiség alapján nem mondható mikroelemnek. 
A növények által hasznosított magnézium a szabadföldi kultúrák esetében megközelítheti az 50-100 kg-ot, de hajtatásban, hosszú kultúrák esetében elérheti ennek közel dupláját is. A mikroelemek esetében ez hektárra számítva néhány kiló. A gyümölcsfélék 0,25–0,5%-ban, a zöldségfélék esetében nagyobb a szóródás, 0,25–0,8%-ban tartalmaznak magnéziumot, a hüvelyes takarmányokban kétszer-háromszor annyi van, mint a gabonafélékben.

A harmonikus tápanyagellátás azt jelenti, hogy a termesztett növény számára olyan mennyiségben és arányban biztosítjuk a létfontosságú tápelemeket, mint ahogy azt a növény az adott körülmények között és az adott fejlettségi fázisban igényli. Ettől eltérő mennyiséget, arányokat egy darabig képes a növény tolerálni, a tápanyagokat szelektálni, de egy határon túl az egymás felvételét elősegítő elemek (szinergisták) zavarják, megakadályozzák a másik hasznosulását (antagonizmus jelensége).

Sokszor a hiány nem a talaj alacsony magnéziumtartalmának, hanem a magnézium felvételét akadályozó tényezőknek tulajdonítható. Talajaink magnéziumellátottsága különböző, míg a homoktalajaink, mindenekelőtt a savanyú homokok magnéziumban szegények, addig az erdőtalajaink, a mezőségi és réti talajok gazdagok.

Öntözővizeink magnéziumtartalma elegendő, nem egy esetben magas. Felvetődik a kérdés, hogy akkor mivel magyarázható a kertészeti kultúrákban gyakran, de a szántóföldi növényeknél is tapasztalható magnéziumhiány. Alapvetően öt okot ismer a szakirodalom mint magnéziumhiányt előidéző tényezőt:
• 
magnéziumszegény talajok (homoktalajok szőlő- és gyümölcsültetvényei, primőr zöldségtermesztő körzetek),
• 
kedvezőtlen talajviszonyok (rossz talajszerkezet, kedvezőtlen vízháztartás, savanyú talajkémhatás),
• 
kedvezőtlen időjárási viszonyok (egyre gyakrabban jelentkező szárazság, erősen csapadékos időjárás),
• 
konkurens (antagonista) ionok jelenléte, amelyek a magnézium felvételét zavarják,
• 
egyoldalú trágyázás, káliumtúlsúly kialakulása.

Intenzív termesztést folytató növénytermesztő üzemekben – ahol szakszerű talajművelést és öntözést folytatnak –, a fentiekben felsoroltak közül rendszerint az ionantagonizmus és az egyoldalú NPK-trágyázás az oka a magnéziumhiánynak. A gyorsabban mozgó ionok, például hidrogén (H+) vagy kálium (K+), kiszorítja a növénytáplálkozási láncból a lassúbb mozgású, nagyobb méretű ionokat, előidézve ezzel enyhébb vagy súlyosabb hiányt. 
A mész egy bizonyos határig segíti, azon túl akadályozza a magnézium növénybe jutását. Ezért van az, hogy a meszezés, amíg a talajoldat H+-ion-koncentrációját csökkenti, kémhatását javítja, elősegíti a magnézium felvételét, de egy határ felett adagolva, vagy ha a talaj mésztartalma meghaladja az 5% CaCO₃-tartalmat, már gátlón hat.

A kálium-magnézium viszonylatában is ismert a jelenség. A kálium egy határig nincs gátló hatással a magnézium felvételére – sőt kifejezetten segíti azt (szinergizmus jelensége) –, viszont bizonyos koncentráció felett blokkolja a növénybe jutását (antagonizmus). Ezzel kapcsolatban különböző számok és adatok ismertek.

Talajban a szőlőnél optimálisnak a kálium-magnézium esetében a 3–7:1 arányt, a mész-magnézium esetében a 11–13:1 arányt, a zöldség- és szántóföldi növényeknél a kálium-magnézium 3–4:1-hez arányát mondhatjuk ideálisnak.

Ez utóbbi, a sokat emlegetett harmonikus tápanyagellátás elmaradása tűnik gyakori kiváltó oknak még azokban a gazdaságokban is, ahol a tápanyagellátásra jelentős gondot fordítanak. Az intenzív trágyázás (tápoldatozás) során az NPK-adagok emelése mellett elmarad a magnézium arányos pótlása, és az addig, ha nem is bőséges, de elfogadható szinten rendelkezésre álló magnézium relatív minimumba kerül.

A talajban a hiány és az antagonizmus jelensége elkerülhető olyan műtrágyák (alaptrágyák) megválasztásával, amelyekben a kálium és a magnézium aránya megközelítőleg három–négy az egyhez (3–4:1), azaz a növény számára ideális. Fejtrágyák (tápoldatok) összeállításánál nagy jelentőséggel bírnak a magnézium-szulfát alapú, jól oldódó, magasabb koncentrációban, a perzselés veszélye nélkül adható vegyületek, például a keserűsó.

Szerző: Dr. Terbe István