Korai kártevők a kapásokban – Talajlakók és mások

Kapás növényeink meghatározó fontossággal bírnak a szántóföldi gazdálkodásban. E kultúrák – a napraforgó, a kukorica, valamint a cukorrépa – termesztése eltérő jelentőséggel bír az ország különböző termőtájain. A cukorrépa sajnos ma már csak töredék területen kerül a földbe, de a napraforgó és kukorica vetésterületében is átrendeződésnek lehetünk tanúi. Mindegyikükre igaz, hogy ha fejlődésük korai szakaszában erős rovarkártétel vagy vadkár miatt állományritkulás következik be, az már a kezdetekkor eldöntheti termesztésük eredményességét. Bár némi kompenzációs képességgel mindegyikük bír, pozitív értelemben a napraforgó emelhető ki e téren, de egy kártételi szint felett ez már nem elegendő az elveszített tövek termésének pótlására. Milyen károsítók fenyegetik e növényeket?

A kapás kultúrák talajlakó és fiatalkori kártevői kiemelt figyelmet igényelnek. Akár rajtuk is múlhat, hogy végül milyen termés kerül le a területről.

Talajlakó kártevők

A talajlakó kártevők közül a legveszélyesebbnek a drótférgek (1. kép). Amennyiben egy területen nagy egyedszámban vannak jelen, az állományritkulás formájában megmutatkozik.

1. kép: Drótféreg a napraforgó föld alatti szárrészében

Kártételük már a magot és a csírát is érintheti, de az elhúzódhat akár a növények néhány leveles fejlettségi állapotáig is. Felszaporodásukat jelenleg több tényező is segíti, így – a teljesség igénye nélkül – például a beszűkülő vetésforgó, a csökkentett talajművelési módszerek terjedése, egyes egyszikű gyomnövények felszaporodása, az igazán hatékony védekezési lehetőségek hiánya. Ellentmondásnak tűnhet, hogy a kártevő felszaporodásáról beszélünk, miközben az ország egyes területein akár évek óta nem, vagy csak elvétve találkozni kártételével. Ennek oka a téli-tavaszi időjárás, leginkább a csapadékviszonyok, pontosabban a kora tavaszi vízhiány. A kártevő a talaj hőmérséklete, de még inkább annak nedvességtartalma függvényében migrál a talajszelvényben. Csapadékmentes körülmények között, amikor a felső talajréteg száraz, a drótférgek a mélyebben lévő, nedves rétegekben és nem a fiatal növények gyökérzónájában tartózkodnak. Így kártételük mérsékelt, vagy akár el is marad. Mindennek ellenére nem szabad alábecsülnünk a drótférgek veszélyességét, számukra kedvező körülmények között nagyon komoly kárt képesek okozni. Ezért a rovarölő hatású talajfertőtlenítő szer vetéskori kijuttatása nem maradhat el a kártevővel fertőzött táblákon.

Hirdetés

A talajlakó kártevők között említhetjük még a mocskospajort (2. kép), a cserebogár- és szipolypajorokat. E kártevők a növények föld alatti, valamint gyökérnyaki részét károsíthatják. Egyes területeken károsításuk a termésben is érzékelhető állományritkuláshoz vezethet.

2.kép: Mocskospajor az általa elpusztított cukorrépával

Fiatalkori kártevők

Kapás kultúráink fiatalkori rovarkártevői közül egyértelműen a barkóféléket kell kiemelni, több fajuk is károsíthatja növényeinket. Bár esetükben is létezik táplálékpreferencia, azonban a kukoricabarkó és a hegyesfarú barkó polifágnak tekinthető, gyakorlatilag az összes kapás növényünket károsíthatják. A lisztes répabarkó azonban kizárólag a cukorrépát, viszont arra igen komoly veszélyt jelent. A barkók akár már a talajszint alatt is elpusztíthatják a csírát, ami biztos állományritkuláshoz vezet. A fiatal növények föld feletti részének károsítása, annak módja és mértéke azonban növénykultúránként más és más lehet. Kukoricában a néhány leveles növényeket ért kártétel látványos ugyan, a „cafrangosra” rágott növények nem nyújtanak szép látványt, azonban ebben az időszakban az már ritkán vezet tőpusztuláshoz (3. kép).

3. kép: Barkók és kártételük a néhány leveles kukoricán

Napraforgóban és cukorrépában is megfigyelhető a szik- és lomblevelek rágása, de gyakori a sziklevél alatti szárrész átrágása (4. kép), ami az érintett növény biztos pusztulásához vezet.

4. kép: Súlyos barkórágás a napraforgó lombozatán és szárán

Bár az említett barkófajok országos elterjedésűek, nem mindenhol alakult ki olyan nagy egyedszámuk, amely érdemi veszélyt jelentene. Ismertek az olyan „barkójárta” területek, ahol a kukoricabarkó és a hegyesfarú barkó kártétele figyelmet és kontrollt igényel. A lisztes répabarkó pedig azokon a termőtájakon szaporodik fel, ahol viszonylag kis körzetben rendszeresen kerül vetésre cukorrépa. Sajnos mindegyik barkóra igaz, hogy igazán hatékony védekezési lehetőség nem áll a rendelkezésünkre. Így marad a rendszeres és sűrűn végzett állományellenőrzés, a táblák megelőző jelleggel, egy-két szórókeret szélességben végzett szegélypermetezése, valamint a teljes terület többszöri kezelése.

Hirdetés

Kapás kultúráink közül van egy, amelyet ki kell emelnünk a fiatalkori károsítás szempontjából. Ez a napraforgó, amelyet a rovarkártevőkön túl a mezei nyulak és a galambok (örvös galamb, házi galamb) károsítása is fenyeget. Az ország szárazabb régióiban, főként az Alföld déli-délkeleti részén egyre nő a napraforgó vetésterülete, az általa nyújtott viszonylagos termésbiztonság sok gazdálkodó számára jelentheti a mostani száraz periódus túlélését. Sajnálatos módon éppen ezeken a területeken magas a vadnyulak száma is, amelyek száraz évjáratokban rendkívül komoly pusztításra képesek (5. kép).

5. kép: Nyúlkár egy már fejlett napraforgónövényen

Táplálkozásuk során visszaharapják a napraforgót, ami, ha a sziklevél alatt történik, a növény pusztulásához vezet. Ha a harapás a sziklevél felett éri a növényt, a tő megmarad ugyan, de elágazik (6. kép), és bár darabra több tányért képez, de termése elmarad a kártétellel nem érintett növényekétől.

6. kép: Nyúlrágás miatt elágazó napraforgótövek

A mezei nyúl károkozása olyan extrém mértékű lehet, ami gyakran vezet a terület újravetéséhez. Ezt az érintett gazdálkodók számos módszerrel igyekeznek elkerülni. A riasztás, amikor a területet járva próbáljuk elzavarni a nyulakat, igazából nem vezet eredményre. Azok átszaladnak a tábla másik sarkába, vagy a szomszéd napraforgótáblájára, de a területet nem hagyják el. Sokan próbálkoznak kéntartalmú szerek durva dózisának, vagy éppen keserűanyagnak a kipermetezésével, esetleg szaghatáson alapuló riasztással. Ezek hatékonysága változó. Az utóbbi időben mind több tábla mentén láthatunk viszont telepített „villanypásztort”, ami a tapasztalatok alapján az egyik leghatékonyabb védekezési módszer lehet. Csak éppen költséges a megvásárlása, idő- és munkaigényes a telepítése és felszedése. A nyúlkártétel mértékére jelentős hatása van az évjárat időjárási viszonyainak. Ha a növények a kedvező hőmérsékleti és csapadékviszonyok miatt intenzíven tudnak fejlődni, viszonylag gyorsan kinőhetnek a kártétel alól. Ha viszont például egy nagyon száraz évben csak vontatottan fejlődnek, az elszenvedett kár mértéke rendkívüli lehet. Ilyen években több idejük is van a vadaknak a károkozásra, ráadásul a folyadékigényüket is elsősorban a növények fogyasztásából fedezik, így akár félméteres egyedeket is „félbeharaphatnak”.

A napraforgót a rovarkártevőkön túl a mezei nyulak és a galambok károsítása is fenyegeti.

A mezei nyulak kártételéhez lassan-lassan, de felzárkózik a galambkártétel is, amelynek okozói a lakott területek és állattartó telepek közelében a házi galambok, a lakott területtől távol eső részeken pedig az örvös galambok. Utóbbinál gyakorta látni, amint az akár több tucatnyi egyedből álló csapat táplálkozik a kelőfélben lévő napraforgótáblán. Kártételük során lecsípik a szikleveleket (7. kép), de sokszor magát a tenyészőcsúcsot is, ami a növény pusztulásához vezet.

7. kép: Galambkár, szerencsére ezúttal csak a szikleveleken

Szerencsére ez egy szűk időszakra korlátozódik, az állomány kedvező körülmények között gyorsan kinő a veszélyes fejlettségi állapotból. Esetükben a riasztás az egyetlen védekezési mód, a nyulak ellen bevetett „gázágyú” a galambok esetében is hatásos lehet.

A tőpusztulással járó kártétel – legyen okozója bármely említett rovar vagy vad – negatív hatása nem merül ki „csupán” a termésmennyiség csökkenésében. A kiritkuló állományban vagy az üres táblafoltokban nem érvényesül a kultúrnövény gyomelnyomó hatása. Ilyen helyeken még gondos gyomirtás mellett is erős gyomosodás alakulhat ki, ami óriási mennyiségű gyommagot jelent, hosszú évekre megágyazva a gyomproblémának.

Kapás növényeink fejlődésének korai időszaka meghatározó jelentőséggel bír a majdani termés mennyiségének szempontjából. Az ekkor elszenvedett tőveszteség nem pótolható, ezért a kelőfélben lévő és néhány leveles állományok kiemelt figyelmet és törődést kívánnak.

Szerző: AgrárUnió