Beporzók a szántóföldön

A szántóföldön termesztett növényeink életében eltérő szerepet töltenek be a beporzó szervezetek. Egyes kultúráink termékenyülésében nincs teendőjük, ilyenek a kalászos gabonák és a kukorica. Vannak olyanok, mint például a repce, amelynek megporzása csupán mérsékelten függ a rovarok jelenlététől, ráadásul e szerepet nem csupán a beporzóként ismert fajok tölthetik be. Végezetül pedig ott a napraforgó, amelynél a minőségi termékenyülés nem képzelhető el a beporzó szervezetek tevékenysége nélkül.

Nagy területen termelt, és rovarmegporzásúként számontartott szántóföldi kultúránk az őszi káposztarepce. Bár a közvélekedés e növénynél a termékenyülés megtörténtét egyértelműen a beporzó szervezetekhez köti (1. kép), azonban ez nem feltétlenül helyes.

1. kép: A repce termékenyülése beporzók hiányában is megtörténik, de a rovarmegporzás mennyiségi és minőségi előnyökkel is jár

A beporzás, a virágpor bibére való kerülése esetében a szél segítségével is megtörténhet, a repcére ugyanis döntő mértékben az öntermékenyülés a jellemző, az idegen-megtermékenyülés mértéke csupán 30 százalékra tehető. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni a beporzók tevékenységét! E hasznos szervezetek ugyanis ebben az esetben nem „csupán” a virágpor egyik virágról a másikra történő szállításában vesznek részt. Egyes méhfajok és a poszméhek testük rezegtetésével „megrázzák” a portokokat, amelyekből ennek hatására a virágpor intenzíven hullik. A repce esetében érdekes helyzet áll elő, mert az egyébként veszélyes kártevő, a repce-fénybogár a beporzásban hasznos szerepet tölt be. A repce-fénybogár a bimbós állapotú állományban súlyos károkat képes okozni, azonban a már virágzó növények esetében, mint beporzó szervezet segíti a megtermékenyülést (2. kép).

2. kép: Repce-fénybogár – bimbós állományban kártevő, virágzó állományban termékenyülést segítő beporzó

De a kártevőként és beporzóként is említhető fajok közé tartozik például a virágkárosító bundásbogár is. A rovarok által végzett megporzás összességében egyértelmű előnyt jelent a repcetermesztők számára. Annak jobb hatékonysága miatt magasabb lesz a termés mennyisége, ezen túl pedig több ponton javul annak minősége. A rovarporzás által kötött repcemag tápértéke nő, az összes olajtartalom, valamint a telített zsírsavak mennyisége növekszik.

Hirdetés

A legnagyobb felületen termelt, rovarmegporzást igénylő növénykultúránk a napraforgó. E növényünk virágpora nagyméretű, könnyen csomósodik, ezért a szél általi beporzásra kisebb az esély. A termékenyülés elsősorban idegentermékenyülés útján történik meg, a hímnős virág előbb kezdi el szórni a virágporát, mint ahogyan a bibéje ivaréretté válna. A virágpor származhat egy másik egyed tányérjáról, vagy a saját tányér más virágáról, a beporzó szervezeteknek pedig ennek szállításában van óriási szerepük. A napraforgó beporzását a virágport és a nektárt egyaránt gyűjtő méhalkatúak (3. kép) – házi és vadméhek – képesek elvégezni, amelyek alkalmazkodtak a virág szerkezéhez, mint ahogyan az evolúció során az is alkalmazkodott e beporzó fajokhoz. Szerepük azonban nem „csupán” abban áll, hogy a testszőrzetükön átviszik a virágport egyik virágról a másikra.

3. kép: A napraforgó beporzását a leghatékonyabban a méhalkatúak tudják elvégezni

Gyűjtésük során mechanikailag ingerlik a bibét, így téve azt alkalmassá a virágpor fogadására és a termékenyülésre. Amennyiben a rovarmegporzás valamilyen ok miatt elmarad, az egyes virágok bibéje fogadhatja saját virágporát is, így megtörténhet az öntermékenyülés. Ez azonban egy alapvetően gátolt, genetikailag meghatározott és korlátozott lehetőség, amely a fajtanemesítés során megváltoztatható. A rovarmegporzás mindenképpen előnyösebb, mert hatékonyabb, valamint az idegentermékenyülés miatt magasabb termést és jobb minőséget is eredményez.

Hirdetés

A legismertebb növényeken túl számos más kultúrában is nélkülözhetetlen a beporzó rovarok szerepe a magterméshez, így például a maglucernában, a fehér- és vörösherében, valamint a bükkönyökben.

A rovarmegporzás mindenképpen előnyösebb, mert hatékonyabb, valamint az idegentermékenyülés miatt magasabb termést és jobb minőséget is eredményez.

Veszélyek a szántóföldön

A fentiek alapján könnyen belátható, hogy a beporzó szervezetek tevékenysége egyes növénykultúráink esetében meghatározó jelentőséggel bír. Hiányuk vagy korlátozott aktivitásuk konkrét gazdasági károkat okozhat. Ezen túl pedig mindez a rendszer egészét, a biodiverzitást, a minket körülvevő környezet változatosságát, „egészségét” is veszélyezteti. Márpedig tudományosan bizonyított tény, hogy a beporzók az egyik leginkább veszélyeztetett csoportját alkotják az állatvilágnak. Számos olyan tényező ismert, amely közvetlen hatással van rájuk, de ebben az esetben essen szó csupán a mezőgazdasági tevékenységből fakadókról.

A mezőgazdasághoz kapcsolódó legfontosabb veszélyforrás a földhasználat mai rendszere. A birtok- és termelési viszonyok, a nagy felületen csupán néhány növényt termesztő vetésszerkezet csökkenti a beporzók táplálékforrását, korlátozza annak változatosságát. Ez a termesztési mód időben csupán korlátozottan teszi elérhetővé a táplálékot, sőt hatására táplálékhiányos időszakok is kialakulhatnak. Ennek egyik tünete az, ha virágport gyűjtő méhet (4. kép) látunk a kukorica címerén.

4. kép: A kukorica címerén virágport gyűjtő méh látványa táplálékhiányra utal

Sajnos ez a mind gyakoribb látvány táplálékhiányra utal, amikor a méhek nem találnak a környezetükben elegendő virágport, ezért rákényszerülnek arra, hogy a tápláléknövényeik között egyébként nem szereplő kukoricán gyűjtsenek. Ez tehát egy tünet, amely súlyos problémára utal. A földhasználat mai módja általában is beszűkíti a beporzó rovarok életterét, ami nem csupán a táplálékhoz való hozzáférés megnehezülése, hanem a szaporodásra alkalmas területek megszűnése révén is káros. A még meglévő természetes méhlegelők valamelyest mérsékelhetnék a fentiekben említett káros hatásokat, azonban a klímaváltozás ezeket is negatívan érinti. A majd minden évben bekövetkező, már a kora tavaszi időszakkal megkezdődő csapadékhiány e területek növényzetét is megviseli, a virágzás elmarad, vagy rövid ideig tart csupán. Ezért a méhek és a beporzó szervezetek nem jutnak hozzá az immunrendszerük és általános ellenállóképességük szempontjából oly fontos virágporhoz.

A negatív tényezők közé sorolhatók a talajművelési és növényápolási szokások is. A virágzó gyomnövények kémiai vagy mechanikai irtásával egyértelműen csökken a beporzó szervezetek rendelkezésre álló táplálék mennyisége, illetve romlik annak változatossága, minősége.

A mezőgazdasági árutermelés az egyik legdrasztikusabb, már rövid távon is nagy hatást kifejtő beavatkozása a növényvédelem, a rovarkártétellel szembeni inszekticides védekezés. A nem szakszerűen, azaz rosszul időzített kijuttatással, nem kellő gondossággal megválasztott, azaz széles hatásspektrumú szerrel (pl. piretroidok) végzett beavatkozások tömeges pusztulást okozhatnak a beporzó szervezetek körében. De meg kell említenünk az egyes szerkombinációk gyilkos hatását is, amikor az egyenként méhekre alacsony kockázatot jelentő szerek kombinációban már veszélyessé válnak. Itt kell kiemelnünk, hogy a méhkímélő technológiával, a méhalkatúak repülési idején túl végzett rovarölőszeres beavatkozás önmagában nem jelent általános, a beporzó rovarok minden fajára kiterjedő védelmet. Mind több kísérlet bizonyítja, hogy az éjjel repülő molyfajok az eddig ismertnél nagyobb szerepet töltenek be a beporzásban, a széles hatásspektrumú szerekkel végzett esti-éjszaka permetezés pedig ezek számát drasztikusan csökkenti.

Hirdetés

Látható, hogy az iparszerű mezőgazdasági termelés több ponton is komoly hatással van a beporzó szervezetekre. De milyen megoldásokkal mérsékelhetők a káros hatások?

A méhkímélő növényvédelmi technológia alkalmazása fontos lépés, de csupán a méhészperek elkerülését jelenti. Ezzel a megoldással nem óvunk meg minden beporzó szervezetet a kezelés káros hatásától.

Segítség a beporzó rovaroknak

Be kell látnunk, hogy a beporzó rovarok hiányában, vagy számuk drasztikus csökkenésekor hosszabb távon a szántóföldi növénytermesztés is nehézségekkel fog szembesülni, ezért lépéseket kell tennünk megóvásukra.

Első lépésként gondoskodnunk kell arról az élettérről, ami a táplálkozásukhoz és szaporodásukhoz szükséges. Ennek során – ha nem tudunk újakat létrehozni – igyekezzünk megóvni a meglévő erdősávokat és ruderális, gyepes, vadvirágos területeket. Sokszor ez egészen egyszerűen kivitelezhető, csupán fel kell hagyni azzal a széles körben alkalmazott gyakorlattal, ami szerint „lógjon ki a szórókeret az árokpartra”. Már ezzel az egy lépéssel önmagában is értékes életteret hagyhatunk meg a beporzók számára

A mindinkább beszűkülő vetésforgó nem teszi lehetővé, hogy változatos növénysorrenddel mi magunk nyújtsunk folyamatos táplálékforrást e rovarok számára. Ezért, ha lehetőségünk van rá, hozzunk létre méhlegelőket olyan növényállománnyal, amely folyamatos virágzásával egész évben virágport és nektárt biztosít. Fontos, hogy ezek a méhlegelők változatos faji összetételűek legyenek, tartalmazzanak támasztónövényeket (pl. zab), illetve virágzó növényekből (például komlós lucerna, lucerna, baltacim, bíborhere, sárgarepce, pannon bükköny, alexandriai here, lándzsás útifű stb.) álló keveréket.

Hirdetés

A legfontosabb lépések egyike a szakszerű és okszerű növényvédelmi munka! Ez azt jelenti, hogy mindig a területünkön történtek ismeretében, előrejelzésre alapozva végezzünk célzott, az adott kártevő ellen hatékony védekezést, amelynek során végig szem előtt tartjuk a beporzó rovarok védelmét. Lehetséges, hogy ma 1-2 ezer forinttal olcsóbb, ha egy „mindent vivő” piretroiddal védekezünk, de legyünk azzal tisztában, hogy annak minden ízeltlábúra kifejtett ölőhatásával a holnapunkat, a saját jövőnket romboljuk. Ugyanígy figyelnünk kell a szerkombinációk alkalmazására, amelyek akkor is veszélyt jelenthetnek a beporzókra, ha az összetevőik egyenként nem tekinthetők kockázatosnak. Ez a megközelítés viszonylag új, de a növényvédő szereket gyártó cégek igyekeznek összegyűjteni az ilyen tapasztalatokat, ezért érdemes tőlük információkat kérni.

Figyelnünk kell a szerkombinációk alkalmazására, amelyek akkor is veszélyt jelenthetnek a beporzókra, ha az összetevőik egyenként nem tekinthetők kockázatosnak.

Már konkrétan a házi méhek védelmét jelenti az, ha egy „méhekre nem jelölésköteles” besorolású készítménnyel nem azok repülési idejében végzünk kezelést, hanem méhkímélő módon juttatjuk azt ki. Mert az, hogy maga a termék nem rendelkezik közvetlen ölőhatással a méhre, nem jelenti azt, hogy ne jelentene veszélyt! A lepermetezett egyeden maradó illatanyagok ugyanis járhatnak azzal a következménnyel, hogy a kaptár védői nem engedik be, netán meg is ölik az érintett társukat.

Ha már a házi méhek védelménél tartunk, nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a méhészek és a gazdálkodók együttműködése! Gyakran a kommunikáció teljes hiánya vezet oda, hogy a kezelendő tábla mellett egyik napról a másikra jelennek meg letelepített kaptárak, akár még a tulajdonosuk adatai nélkül is. Vagy amikor a méhek aktív repülési időszakában, a területen jelen lévő méhész értesítése nélkül történik kockázatos növényvédelmi beavatkozás, akinek így még a méhek elzárására sincs lehetősége. El kell fogadnunk, hogy gazdálkodó és méhész együttműködésre van ítélve, amiből mindkét félnek haszna származhat!

A beporzó rovarok valódi védelme összetett feladat, amely gyakran nem is olyan könnyen kivitelezhető mezőgazdasági gyakorlatot feltételez. Az azonban biztos, hogy nincs választásunk, meg kell tennünk a szükséges lépéseket azért, hogy a későbbiekben ne keljen elszenvednünk a beporzók hiányából fakadó, kárt okozó, de már visszafordíthatatlanná váló folyamatokat.    

Szerző: Somos Ferenc – Sipos József