Vadkár jogi esetek – Amikor az igazságszolgáltatást felváltja a jogi szolgáltatás

Elsőként egy nagyon régi történet: kezdő vadkárszakértő koromban, úgy 2005 táján, egy kisebb tábla kukoricában keletkezett, elég komoly vadkár felmérése után, a vadászatra jogosult nagyon együttműködően, azonnal rábólintott a megállapított összegre. A károsult is elégedettnek tűnt, legalábbis nem morgott túlságosan, hogy „mécsakennyi”. Nosza, mindjárt írjunk egy megállapodást a kifizetésről, mondá’ a vadászmester, nem kell ide jegyzőkönyv, meg egyéb huncutság, elismerjük, hogy ennyi a vadkár, vállaljuk, hogy kifizetjük, aláírjuk, mindenki boldog lesz. Azzal a lendülettel előkerült egy A4-es lap, indigó, toll, bélyegző, és a vadászmester már írta is: nevezett VT elismeri, hogy XY kukoricájában, 2005-ben, ennyi forint vadkár keletkezett. A kár kifizetését a VT vállalja. Aláírás, pecsét, kézfogás, elköszönés.

Némi idő elteltével a gazda kérte a pénzét, a válasz:

– Jó, majd.
– De mikor? – így a vadász.
– Hát majd. – válasz a VT-től.

Bírósági ügy lett végül a dologból, és mivel fizetési határidő nem lett megjelölve a megállapodásban, a bíróság is úgy döntött, a VT-nek fizetnie kell – majd. Tudtommal ez az idő azóta sem jött el.

Hirdetés

Újabb rövid történet. A Bíróság már minden fokon megítélte a kártérítést, nyilván nem két nap alatt. Ezt az időt kihasználva, a VT, a vadászterület kialakításához annak idején begyűjtött földtulajdonosi megbízásokkal, összehívott egy földtulajdonosi közgyűlést, ahol az addigi képviselőt leváltották, az elnök fia, a VT addigi vadászati szakirányítója lett az új földtulajdonosi képviselő. Közben alakítottak egy vadásztársaságot, nagyjából azonos tagsággal, papíron nyilván más vezetőkkel. A jogerős bírósági ítélet ellenére meg nem fizetett vadkár miatt, a megyei vadászati hatóság törölte a VT-t a vadászatra jogosultak nyilvántartásából. Rövidesen pedig bejegyezte a rendkívül hasonló nevű új VT-t, amivel az új földtulajdonosi képviselő rövid úton megkötötte a vadászati jog haszonbérleti szerződést.

Legyen egy sztori a másik oldal „trükkjéről”: egy mezőgazdasági zrt. vezérét csúnyán átverte a vadászatra jogosult erős embere a vadászterület kialakításánál. 4 évig jártam oda vadkárt felmérni, a zrt. minden év végén írt egy felszólítást, számlával a vadkár kifizetésére, a VT meg nem fizetett. 4 év elteltével a zrt. bíróságra ment az első 2 év vadkáráért annak büntető kamatával, minden eljárási költségével és azok kamatával. A követelt összeg az eredeti kárérték közel duplája volt már, cca. 70 millió forint. A bíróság jogerősen megítélte, a VT nem tudta kifizetni, a hatóság törölte a VT-t a vadászatra jogosultak nyilvántartásából. A vadászterület új vadásztara jogosultja a szomszéd VT lett, melynek elnöke a zrt. vezérigazgatója. Tetszettek volna időben fizetni…

Hirdetés

Most pedig 2 eset a képviseleti jogosultságról:

1. Jegyzői kirendelésre végeztem repcevadkár-felmérést, még valamikor 2018 körül. Volt előzetes szemle is, a véglegesre ugyanaz a vadász jött, a VT elnökségi tagja. Elég komoly vadkár volt a repcében, simán lehetett benne gyalog közlekedni. A terület bejárása, mintanövények begyűjtése után a VT jelen levő képviselője indítványozta, hogy ne töltsünk itt órákat az ép és károsított növények becőinek kibontogatásával, méricskéléssel, mondjam meg, hogy szerintem, így „szemre” mennyi kár van a repcében. Ő is gazdálkodó, termel repcét a környéken, képben van. Közel azonos számokat mondtunk, a gazda véleménye is hasonló volt, így a jegyzőkönyv elkészült, egyetértésben elköszöntünk egymástól, minden jónak tűnt. 5 nap múlva, a jegyzői egyeztető tárgyaláson a VT elnöke közölte, hogy a szemlén jelen levő tag nem rendelkezik önálló képviseleti joggal, amit ő aláírt, azt a VT semmisnek tekinti. Bírósági ügy lett belőle, ahol a szemlén részt vett VT elnökségi tag nagyon korrektül, mindent úgy adott elő, ahogy történt. Mire az ügy tárgyalási szakba ért, addigra, a káreset után (!), a Földművelésügyi Minisztérium kiadta a Földművelésügyi Értesítőben (nem jogszabályként!) az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutatót. A VT jogi képviselője végig, visszamenőleges hatállyal erre hivatkozott, hogy miért nem aszerint történt a kárfelmérés. A bíróság úgy döntött, a gazdának nem jár kártérítés. „Igazságot szolgáltattak”.

2. Hasonló történet, egyelőre bírósági döntés nélkül. Napraforgó vadkárt jelentett egy termelő. A VT elnöke, vadászmestere, valamint az általuk felkért vadkárszakértő megjelentek reggel a károsult telepén, az elnök „úr” közölte, hogy ő már idős, nem kíván részt venni a szemlén, ott a vadászmester meg az ő szakértőjük, ő hazamegy. Komoly kompromisszumok árán sikerült egyezséget létrehozni a felek között, amit aláírt a VT részéről a jelen levő vadászmester és a VT vadkárszakértője. A károsult, annak rendje szerint, kiállította a vadkár számlát, mellékelve az egyezség egy példányát. A VT elnöke pedig visszaküldte azzal, hogy akik ezt aláírták, azok egyike sem rendelkezik a VT-ben aláírási joggal. Az ügy mostanában került bíróságra.

Történt nemrég, hogy egy jegyzői eljárásban felmért vadkár összegében a felek a jegyzői egyeztető tárgyaláson nem tudtak egyezséget kötni. A jegyző az eljárást megszüntette, ahogy azt kell. A vadászatra jogosult annyit mondott a végén: nem kell aggódni, kitalálnak valamit, majd keresik a károsultat. Kis idő múlva a károsult telefonált, hogy mi lesz a kártérítéssel? Azt a választ kapta, hogy a jogosult még „házon belül egyeztet”, de legyen nyugodt, majd értesítik. Ez még így ment néhányszor: „már közel a döntés”, „pár nap, és értesítünk az ajánlatról”, ilyesmi. Aztán miután letelt a vadászati törvény által a sikertelen jegyzői egyeztetéstől adott 30 napos határidő, ami alatt bírósághoz fordulhat követelésével a károsult, mosolyogva közölték, hogy nem is értik, miről beszél a földhasználó.

Szakértői és károsulti hiba, valamint vadásztársasági „huncutság” is történt a következő ügyben, a bíróság ítéletét mégsem tudom homlokráncolás nélkül előadni. Szomszéd vármegyéből érkezett vadkárfelmérésre egy igazságügyi vadkárszakértő kolléga. A károsult nem tudott képviselőt állítani a szemlére, így csak a VT részéről volt jelen két ember. Két tábla kukoricában kellett a szakértőnek a vadkárt felmérnie. Az első táblával végezve −, amit a károsult zrt. egyik embere reggel még megmutatott neki −, kérdezte a VT jelen levő képviselőit, hogy melyik a másik tábla. Hát, ezek a szegény vadászok úgy eltévesztették, hogy melyik is a zrt. kukoricája, hogy a szakértő egy másik táblában mérte fel a vadkárt, majd hazament, egy vármegyével arrébb! A zrt. a kukoricát betakarította, a vadkárt kiszámlázta, a VT, szokása szerint, nem fizetett semmit. A zrt. a követelést bíróságra adta, ahol a VT egyből azzal védekezett, hogy az egyik felmért tábla nem is a zrt. használatában van. Érdekes, addigra már tudták… Szóval, volt egy helyesen felmért, meg egy másik tábla, amin másnak a kukoricája volt. Mi lett az „igazságos” ítélet? A szakvélemény aggályos, emiatt a jó helyen, jól végzett kárfelméréssel, a zrt. használatában álló táblára sem kell a vadkárt kifizetni.

Végezetül egy ítélet a bűvös, erdő melletti 5 méterről, melyen a vadászati törvény 79. § (1) c) szerint: „a károkozás csökkentése érdekében közvetlenül az erdősült terület mellett található, mezőgazdasági tábla esetén gondoskodni [kell] arról, hogy az erdősült terület szélétől legalább 5 méter szélességben olyan mezőgazdasági kultúra kerüljön termesztésre, amely magassága alapján lehetővé teszi az erdőből kiváltó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát”. 16 hektár körüli napraforgóban végeztem vadkárfelmérést, melynek szegélye mintegy 80 méter hosszan, erdővel volt határos. Tény, a gazda nem hagyta el ezt az 5 méteres sávot. Mentségére szóljon, előtte évben tették bele a törvénybe ezt a követelményt, azzal, hogy: „Ha a föld használója e törvény szerinti, rendes gazdálkodás körébe tartozó közreműködési kötelezettségének szakszerű és a károk elhárítására, csökkentésére alkalmas módon az (1) bekezdés a)–g) pontjaiban foglaltak szerint nem tesz eleget, a vadkárt a föld használójának a terhére kell figyelembe venni.” 79. § (3) bekezdés. A vadászatra jogosult, az adott vármegyeszékhelyen működő, akkor még városi és megyei bíróságok jól bejáratott igazságügyi szakértőjét kérte fel, „ellenszakértőnek”. Ő a szakvéleményében semmi mást nem vitatott, mint a kártérítés jogosságát, a fentebb írt jogszabályi helyekre hivatkozva. Mind a városi, mind vármegyei bíróság elutasította a kárigényt. 16 hektáron, amiatt a 80 méter erdőszegély miatt.

„Iustitia regnorum fundamentum”, azaz „Az igazságosság az országok alapköve”. Ez a mondás volt I. Ferenc osztrák császár és magyar király jelmondata. A bírók pedig annak kőművesei, teszem hozzá én. Sajnos az alapkő nem mindig áll elég stabilan.

Szerző: Darányi Zsolt