Gombatoxinok a kukoricában

Mik is azok a mikotoxinok

A miko- vagy gombatoxinok egyes csőfertőző gombabetegségek által termelt vegyületek. Közös jellemzőjük, hogy már kis mennyiségben is komoly egészségkárosodást okozhatnak, akár humán élelmezésről, akár állati takarmányozásról van szó. Ugyancsak közös vonásuk, hogy rendkívül stabilak, sem hűtéssel, sem szárítással, sem hőhatással nem távolíthatók el a terményből. Bár a feldolgozás során egy bizonyos szintig toxinmegkötő adalékanyagokkal a probléma kezelhető, azonban a legjobb megoldás az, ha a termelődésüket akadályozzuk meg. Ez a szántóföldön és a tárolás során egyaránt ad feladatot.

A mikotoxinokat több gombafaj is termelheti. A kukoricacsöveket a leggyakrabban fuzárium-fajok (Fusarium graminearum, Fusarium verticillioides) betegítik (1. kép), amelyekre fehéres, szürkés, vagy akár rózsaszínes penészgyep utal, ami nagy foltokban a csővégen, de a csövön szétszórtan egyes szemeken is megjelenhet.

1. kép: Fuzáriumos fertőzés tünete a csővégen

A F. graminearum elsősorban a nedvesebb és hűvösebb viszonyokat kedveli, az általa termelt toxinok pl. a jól ismert deoxinivalenol (DON) és zearalenon (ZON). A F. verticillioides már inkább a száraz és meleg körülmények között fertőz, az általa termelt toxinok a fumonizinek.

Az utóbb említett kórokozóhoz hasonlóan a hírhedt, az aflatoxin-termeléséről ismert Aspergillus flavus (2. kép) is a meleg és száraz körülményeket kedveli, sőt, kifejezetten kedvez fertőzésének a hőhullámokkal tarkított forró nyári időjárás.

2. kép: Aspergillus flavus jellegzetes színű bevonata a kukoricacsövön

A fentiekben említett kórokozók eltérő környezeti igényei miatt szinte nincs olyan évjárat, amely ne hordozná magában a toxinszennyezés termésben való kialakulását veszélyét. Szerencsére a csőfertőzések önmagukban nem jelentik automatikusan azt, hogy a kukoricánk toxinokat, sőt, azok határérték feletti mennyiségét tartalmazná, a kórokozók e vegyületeket ugyanis csak a számukra kedvezőtlen körülmények között kezdik el termelni. Bár a gombás fertőzés az alapja a szennyeződés kialakulásának, annak megtörténte nem jelent biztos minőségromlást.

A kukorica toxintartalma meghatározó jelentőségű minőségi paraméterré vált, ezért minden eszközzel meg kell akadályozni a szennyeződés kialakulását

A toxinszennyezést segítő körülmények

A kukorica termesztéstechnológiájának több olyan pontja is van, amely elősegítheti a csőfertőzés, ezen keresztül a toxinszennyezés kialakulását. Egyik ilyen az alkalmazott talajművelés rendszere. Amennyiben a talajfelszínen nagy tömegben találhatók fertőzött szármaradványok, amelyeken a kórokozók fennmaradnak, a fertőzés valószínűsége megnő. Hasonlóan fontos, ha nem fontosabb, a vetett hibrid csőfertőző kórokozókkal szembeni ellenállóképessége, vagy éppen fogékonysága. Ezen a téren jelentős különbségek tapasztalhatók, amelyről a fajtatulajdonostól a fajtaválasztást megelőzően érdemes információt kérni. A vetett hibrid tulajdonságai más területen is hatással lehetnek a toxinszennyezés kialakulására, a hosszabb tenyészidejűek ugyanis általában nagyobb veszélyben vannak. Az állomány teljes tenyészidőszak során tapasztalt fejlődése ugyancsak fontos körülmény, az egyenletes kelés, a kezdetektől intenzív és egyöntetű növekedés a táblaszinten egyszerre történő bevirágzáson és az azonos érési ütemen keresztül mérsékli a toxinszennyezés kockázatát. A csövet betegítő kórokozók bizonyos körülmények között a virágzás időszakában, a bibeszálon keresztül is fertőzhetnek, a meghatározó azonban a rovarkártétel helyén történő megjelenésük (3. kép). Ebből a szempontból a legnagyobb veszélyt a gyapottok-bagolylepke lárvái jelentik, de kockázati tényező a kukoricamoly csövön kialakuló rágása is. Amennyiben precíz növényvédelemmel e lepkekártevők károsítását sikerül megakadályoznunk, máris sokat tettünk a toxinmentes termésért.

3. kép: Gyapottok-bagolylepke kártétele nyomán kialakuló sorozatos csőfertőzés

Ha toxinos a kukorica

Csőfertőzés azonban akkor is kialakulhat, ha minden fent leírt kockázati tényezőt igyekeztünk kezelni, ezért kellő óvatossággal érdemes elkezdenünk kukoricánk betakarítását. Arra sajnos nincs mód, hogy szántóföldi szemlével megállapíthassuk, egy adott terület termése szennyezett-e toxinokkal, avagy sem. Erre a csöveken látható penészgyep jelenlétéből sem következtethetünk, mert penészes csövek is lehetnek toxinmentesek, mint ahogyan a fogékony hibridek szemmel látható tünet nélkül is tartalmazhatnak határérték feletti toxinmennyiséget. A szennyeződés megléte és annak mértéke kizárólag műszeres úton határozható meg. Betakarításkor mindenképpen tudnunk kell, ez hogyan alakul az egyes táblákon, ez ugyanis az alapja a betároláskori legfontosabb teendőnknek, a szennyezett és szennyeződéstől mentes tételek külön tárolásának, keveredésük megakadályozásának. Ennek megállapítására ma már rendelkezésünkre állnak olyan analitikai berendezések és gyorstesztek, amelyek használatával rövid időn belül eredményt kaphatunk.

Egyes kórokozók esetében a toxintermelődés legfontosabb helyszíne a szántóföld, másoknál az mind ott, mind pedig a tárolótérben megtörténhet. Ezért a betárolás előtt a tárolótér karbantartása elengedhetetlen, meg kell akadályozni a nedvesség bejutását, a födémről becsepegő, vagy kívülről befolyó csapadékvíz bejutását ugyanúgy, mint a padozat felől történő felnedvesedést. Ugyancsak ki kell zárnunk a raktári kártevők tárolótérben történő megjelenésének és felszaporodásának a lehetőségét, azok károsítása nyomán ugyanis olyan gócok alakulhatnak ki, ahol a páralecsapódás miatt megnőhet a betárolt kukorica nedvességtartalma. Ilyen körülmények között egyes gombafajok (Penicillium-és Aspergillus-fajok) életfeltételei biztosítottak, így toxintermelésük is folyamatos lehet.

A kockázatosnak ítélt területekről a termést akár még magasabb szemnedvesség mellett is érdemes betakarítani, megakadályozva ezzel az érés során kialakuló toxinszennyezést. A szántóföldről bekerülő terményt, amennyiben erre egyáltalán szükség van, a lehető legrövidebb időn belül le kell szárítani. A szárító előtti placcon nagy rétegvastagságban, napokig álló, magas nedvességtartalmú terményben a gombák szaporodása intenzív lehet, így nagy tömegű mag fertőződhet meg. A szárításkor a 13%-os, vagy annál alacsonyabb nedvességtartalom elérése a kívánatos, ilyen értékek mellett ugyanis már nem adottak az életfeltételek a gombák számára. A növényi részekkel, gyommagvakkal szennyezett, tört szemeket tartalmazó terményt érdemes átrostálni, mert azokjelenléte elősegítheti a káros gócképződést.

A tárolás során a terményünket folyamatosan figyelnünk kell, nem csupán a raktári kártevők károsítása miatt, hanem keresve a felnedvesedő, beázó foltokat, a gócképződés jeleit. Amennyiben ilyet tapasztalunk, a garmada megbontásával, vagy a silótornyok esetében a termény áttárolásával kell kezelni a helyzetet. A betárolt gabona, így a kukorica esetében is igaz, hogy nagy a termény hőtehetetlensége, ami azt jelenti, hogy az nehezen melegszik fel, bármilyen módon lehűtve hosszú időn át szab gátat mind a raktári kártevők, mind a gombabetegségek károsításának. Amennyiben a termény hőmérsékletét 10-12 °C közötti tartományban tudjuk tartani, azzal sokat teszünk a mennyiségi veszteség és a minőségromlás elkerülése érdekében. Erre a célra kiforrott technológiai megoldások is a rendelkezésünkre állnak már, de ez elérhető a termény téli időszakban történő átrostálásával is.

A kukorica mikotoxinokkal való szennyeződése egyre nagyobb figyelmet kap, a toxintartalom olyan minőségi paraméterré vált, amelyet a felvásárlók figyelemmel kísérnek. A magas értékek megnehezítik, vagy el is lehetetlenítik termésünk értékesítését, ezért minden kukoricatermesztő alapvető érdeke, hogy elkerülje termésének gombatoxinokkal történő szennyeződését.

Szerző: AgrárUnió