Érik a gyümölcs, 
nincs, aki leszedje

A kertészeti ágazatnak, vallja a szakemberek többsége, sürgősen meg kell oldania a foglalkoztatás és öntözés problémáját, hogy versenyképes legyen akár a spanyol, 
akár a francia mezőgazdasággal.


Ledó Ferencet, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnökét a munkaerőhiányról, aktuális problémákról és azok lehetséges megoldásairól kérdeztük.
– Egy korábbi, 2011-es interjúban azt mondta, hogy a problémák megoldása nem odázható el, a huszonnegyedik órában van az ágazat. Miként látja most a helyzetet?
– Úgy gondolom, hogy bizonyos tekintetben javult, bizonyos tekintetben romlott a helyzet. Pozitívum, hogy pályázati forrásokból jelentős technológiai fejlesztések valósulhattak meg. Ez azonban nem hozta magával, hogy megszűnt vagy legalábbis csökkent volna a munkaerőhiány. Sokan úgy gondolják, hogy a mezőgazdaság és így a kertészet is alkalmas arra, hogy a teljesen képzetlen és évek óta valós munkát nem végző embereket is munkával lásson el. Ez sajnos nem igaz. A gépek kezelése, amivel a kertészetek dolgoznak, szakképzettséget kíván, másrészt az olyan, látszólag egyszerű munka is, mint az almaszedés, igényel szakértelmet, precizitást, vagyis tisztességgel dolgozó embereket. Sok esetben ugyanis a betakarítás során dől el, hogy a gyümölcs léalmaként vagy étkezési almaként kerül majd a piacra. Gond van tehát a rendelkezésre álló munkaerő képzettségével, illetve motiváltságával is. A másik probléma pedig a kertészeti ágazat sajátossága, hogy jelentős munkacsúcsok alakulnak ki, amit csak komoly munkaerő-bevonással – palántázás, szedés, speciális ápolási munkák – lehet megoldani. Ebben a két-három hónapban gyakorlatilag bármennyi munkaerőt képes lenne az ágazat foglalkoztatni, amely azonban nem áll rendelkezésre, ezen túl azonban nem tudnak folyamatos, éves munkát biztosítani. Elvileg lehetőség lenne ezekre a munkacsúcsokra „kikérni” a munkaerőt a közfoglalkoztatásból, gyakorlatilag azonban ez csak akkor működik, ha a helyi vállalkozó és az önkormányzat között jó a kapcsolat. Sajnos tudok arra példát, hogy a közfoglalkoztatottak árkot tarkítottak, a fán pedig tönkrement a gyümölcs, mert nem volt, aki leszedje.

alma2
– Miben látja a megoldást?
– Véleményem szerint az éves foglalkoztatás lehetővé tétele lenne a megfelelő megoldás. Az éves munkaidőkeretben azt nevezzük állandó dolgozónak, akinek átlagosan minden munkanapjára hat óra munkavégzés esik, ez így 1700 munkaórát jelent éves szinten. A kertészeti ágazatban mindez megoldható lenne munkaidő-eltolással, olyan módon, hogy lennének hónapok, amikor nem hat, hanem tíz-tizenkét órányi munkavégzés történne, és így a téli hónapok „üresjáratok” lehetnének. Biztos vagyok benne, ha ez lehetségessé válna, akkor a szedési csúcsok kivételével elegendő munkaerejük lenne a vállalkozásoknak, és a jelenleg alkalmi munkavállalók harminc százaléka automatikusan állandóvá válna. További pozitív hozadék lenne a munka színvonalának növekedése, hiszen akinek van állandó munkahelye, ahol elégedettek vele, az védeni fogja azt, másképp áll hozzá, mint aki tudja, holnap már nincs szükség a munkájára.
– Említette, hogy a fejlett technológiák alkalmazása megkívánja a képzett munkaerőt is. Itt is küzd létszám- vagy képzettségi gondokkal az ágazat?
– Ezen a területen is vannak problémák, de lényegesen jobb a helyzet. Nagyon nagy eredménynek tartom, hogy hazánkban is elindult a duális képzés, amely mindkét félnek, a majdani munkavállalónak és a munkáltatónak is előnyös. Hiszem, hogy ennek alkalmazásával valóban képzett szakemberek kerülnek ki akár a középszintű, akár a felsőfokú oktatásból, és nem a munkába állást követően kell elsajátítaniuk a szakmájuk alapjait. Az ebben részt vállaló cégeknek pedig lehetővé válik, hogy olyan hallgatók képzésében vegyen részt, akik hosszú távon az alkalmazottaik lehetnek.
– Mennyire jellemző az elvándorlás? Mit tudnak tenni a fiatal szakemberek megtartása érdekében?
– A külföldi munkavégzés nem olyan gyakori, mint más gazdasági szektorokban. Sokkal inkább előfordul az országon belül a fejlettebb régiókba, illetve a fővárosba költözés és az ottani munkavállalás. Tapasztalatunk az, hogy azokat a helyi fiatalokat, akiket ide kötnek a gyökerek, a tanulmányaik, a családi gazdaságuk, megfelelő támogatással itt lehet tartani.
– Aktuális kérdésekről beszélünk, így nem maradhat ki az élelmiszer-hamisítás sajnos örökké aktuális problémája. Ön mint a FruitVeB és emellett Magyarország egyik legnagyobb TÉSZ-ének elnöke, mit gondol, mennyire érintett a kertészeti ágazat?
– Azt gondolom, jelentős eredményeket értünk el az élelmiszer-hamisítás visszaszorításában, ennek ellenére még ma is számottevő. Néhány évvel ezelőtt igen gyakran előfordult, hogy a külföldi árut átcsomagolták és magyarként adták tovább, ez ma már a fokozott ellenőrzésnek és a szigorodó jogszabályi környezetnek köszönhetően nem jellemző. A termékek nyomon követése azonban még mindig nem tökéletes, hiszen az csak addig történik, ameddig a termelőtől a kiskereskedő felvásárolja és továbbadja, a további adásvételek már nem mindig dokumentáltak. Ebből a szempontból egy áruházlánci beszállítás sokkal biztonságosabb, és bár ott is lehetnek hibák, bármikor kideríthető, hogy a problémás áru melyik termelő terméke. Azt gondolom, hogy a helyi piacokon árusító őstermelők esetében is szükség lenne további szigorításra. Akiknek például az őstermelői igazolványukban az van megjelölve, hogy hagymát termelnek, ne forgalmazhassanak mondjuk paprikát, hiszen azt már valakitől vásárolták, olyan termék, amelyért senki nem vállal garanciát. A jelenleg működő piacokon ugyanúgy lehet ökoterméket is kapni, de agyonpermetezettet is. Itt a fogyasztót a személyes kapcsolat segítheti, ez a garancia. Azt gondolom, a felügyeleti szerveknek nem csak az igazolványokat kellene megnézniük, hanem szúrópróbaszerűen megkérni az eladót, hogy mutassa meg, hol a van kertje, ahonnan felszedte ezt a zöldséget, vagy melyik fáról szedte le a cseresznyét.
– Nyilatkozataiból úgy tűnik, szívügyének tartja megfelelő védjegy kidolgozását az ágazat termékeire.
– Ma a legnagyobb gond a védjegyekkel, hogy túl sok van forgalomban, és a fogyasztó nem tud eligazodni, melyik mit jelent és milyen garanciával bír. Jóval kevesebbre lenne szükség, és olyanra, amelynek valóban bizonyítványai annak, hogy viselője minőségileg megkérdőjelezhetetlen termék. Külföldön a védjegy bevált marketingeszköz, azok, akik használhatják, húsz-harminc százalékkal nagyobb nyereségre számíthatnak, hiszen a felvevőpiac keresi ezeket a magas színvonalú árukat. Nálunk semmifajta hasznot nem jelent a használatuk, sőt… Mi például a szentesi paprikát a védjegyünkkel forgalmazzuk, emiatt egyes áruházláncok nem fogadják, hiszen nem tudják értékesíteni mint saját márkás terméket. Egy jól kidolgozott védjegyrendszer megteremtésére a szakma önmagában kevés, ehhez kormányzati szerepvállalás kellene, megfelelő jogszabályok és kommunikáció. Ha ezek megvannak, akkor pedig folyamatos ellenőrzés szükséges a megfelelő színvonal tartásához. Azt tapasztalom, hogy a fogyasztók oldaláról mára helyreállt a bizalom a magyar termékek iránt, így lenne kereslet a kicsit drágább, de magas színvonalú termékek iránt. A termelő pedig hajlandó lenne többet áldozni a magasabb minőségért, ha tudja, hogy ez egy idő után megtérül. Ha azt látja, hogy a többletmunka ellenére annyit keres, mintha tömegárut állítana elő, akkor inkább megpróbál a szigorú szabályokon lazítani, és már nem az ígért minőséget állítja elő, és nem azért, mert nyerészkedni, akar, hanem mert meg akar élni.

dinnye

(Fotók: MTI)

Szerző: Szöőr Bea

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom