
Ítéletidő jöhet szerdán Magyarországon, intenzív csapadék, jégeső, villámárvizek is lehetnek
Időjárás - 2023.05.16
Rég jósolt ennyi rosszat a meteorológia Magyarországra, szerdán ugyanis kiadós, heves esők, jégesők, sőt akár villámárvizek is előfordulhatnak. Szombaton pedig beköszönt a nyár.
Kedd estétől a zárt felhőzet egyre nagyobb területen válhat szakadozottabbá, vékonyabbá. Az éjszaka második felétől csökken a csapadékhajlam, hajnalban, reggel inkább már csak kevés helyen lehet zápor, zivatar. A légmozgás a Dunától keletre mérséklődik, viszont a Dunántúlon egyre nagyobb területen feltámad az északnyugatira forduló szél, hajnalban a Kisalföldön, valamint az Alpokalján már viharos erejű széllökések is lehetnek – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.
Szerda reggeltől a nyugati tájakon tartósan zárt maradhat a felhőtakaró, míg máshol napközben erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Többfelé, főként a Dunától keletre alakulhatnak ki felhőszakadással is kísért záporok, zivatarok. Az északnyugati szelet a Dunántúlon egyre nagyobb területen kísérik erős, az Észak-Dunántúlon viharos széllökések. Estétől már Borsodban, valamint a Zemplén térségében is megerősödhet az északi szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult Nyugat-Dunántúlon csupán 11, 15, másutt általában 20 és 25 fok között alakul.
Figyelmeztető előrejelzést is kiadott az OMSZ Magyarország területére szerda éjfélig. Kedden a több hullámban érkező csapadékból kiváltképp az Észak-Dunántúlon gyűlhet össze 20 mm feletti mennyiség.
Kedden délután eleinte a déli és középső tájakon, később északon, északnyugaton is egyre nagyobb területen fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket főleg intenzív csapadék kísérhet (>20–30 mm, lokálisan ennél több is lezúdulhat), emellett jégeső (1-2 cm), és néhol viharos szél (>60 km/h) is lehet.
Szerdán főként a keleti térségben kialakuló konvergencia mentén várhatók nagyobb számban zivatarok, melyek akár villámárvizeket is okozhatnak elsősorban a Mátra- és Bükkalja térségében. Heves zivatarok mindkét nap előfordulhatnak erősen viharos szél és nagyobb méretű jég kíséretében.
(Fotó: Jan Vasek/Pixabay)
Címkék: időjárás, előrejelzés, magyarország, május 17, szerda, eső, jégeső, villámárvíz, figyelmeztetés
Májusban tilos füvet nyírni – ha valaki komolyan veszi a ...

16 éveseket még nem kellene traktorkormány mögé ültetni – vita ...

Klasszikus szántóföldi traktor érkezett a dél-koreai Kiotitól

Kötelesek letakarítani a felhordott sarat az útról a ...

Megvan a parlagfű legnagyobb ellenfele, már csak egy kis idő ...

Dúl a vihar az AÖP programban felhasznált növény- és ...

Kalászfuzáriózis és sárgarozsda fertőzésének fokozott ...

Hoppá: ez most a legnépszerűbb mezőgépmárka a németeknél

Szarvast gázoltak az autópályán, videón egy hasonló rémisztő ...
