Ohlala: ezek voltak a francia gazdák kedvenc traktorai tavaly
Gépesítés - 2023.05.25
A francia traktorpiac Európában a legnagyobbak közé tartozik, ezért minden gyártónak, forgalmazónak, sőt gazdának érdemes rajta tartania a fél szemét. Most kiderült, hogy tavaly melyik márka volt a francia termelők kedvence.
Hosszú időn keresztül a mélysárga Renault traktorok számítottak a legkelendőbb francia gyártmányú mezőgazdasági erőgépeknek, ám a márka sorsa az ezredfordulót követően szomorúan alakult.
2003-ban többségi (51 százalékos) részesedést szerzett benne a német Claas, amely három esztendő múlva már 80 százalékra emelte a tulajdoni hányadát, 2008-ban pedig megszerezte fölötte a teljes kontrollt, és a traktorokat rögtön át is nevezte Claasra.
Ezek alapján azt hihetnénk, hogy Franciaországban a vetési zöld színre festett erőgépek a legnépszerűbbek, ám a globalizáció ezen a téren is átírta a hagyományt. 2022-ben ugyanis az amerikai John Deere került a traktoros toplista élére, nem is kicsivel, hiszen a tavaly vásárolt új gépek 34,2 százaléka származik tőlük.
A Claas a második helyen próbálja követni (12,3 százalék), tisztes távolságból, mögötte viszont igen szoros a verseny. A dobogó alsó fokára a szintén német Fendt (10,9 százalék) került fel, az első ötöt pedig a New Holland (10,3 százalék) és a Massey Ferguson (9,4 százalék) teszi teljessé.
Franciaországban tehát minden harmadik eladott új traktor a John Deere-től származott, amely ráadásul még erősíteni is tudta piaci pozícióját, hiszen 2021-hez képest több mint 5 százalékot ugrott ezen a téren. A siker elsősorban a 6R szériának köszönhető, az értékesített gépek bő 60 százaléka ebből a sorozatból származik.
Ami a további dobogósokat illeti, a Claas 0,7 százalékot rontott az egy évvel korábbi eredményén, náluk az Arion 630-as masina vitte a prímet. A Fendt 3,2 százalékot vesztett 2021-hez viszonyítva, sőt két év alatt összesen 6 százalékot, ami nem túl biztató számukra a jövőre nézve.
Címkék: traktor, eladás, toplista, franciaország, john deere, claas, renault
Fontos határidő: március 31-ig teljesítendő az éves nitrát ...
Visszaesett a tormaexport mennyisége, de értéke nőtt 2025-ben
A korai gyommentes kukorica kulcsa – a pre-poszt technológiában ...
A megtérülő beavatkozások szerepe a modern ...
Új szakmai kézikönyv segíti a szőlő aranyszínű sárgaságának ...
Rangos kitüntetést kapott Fórián Zoltán, az AgrárUnió állandó ...
Gyomirtási tapasztalatok egy változó technológiai ...
Újdonságok Szlovéniából. Egyszerűen a legjobb…
Tavaszi magágykészítés takarónövény után
Amikor a nitrogén nem egyszerre hat, hanem végig dolgozik - Miért ...
