Házisertés ASP: minden minta negatív
Állattenyésztés - 2026.06.23
Nem talált újabb afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött házisertést a június 3-ai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kitörés óta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A szakemberek a védő- és megfigyelési körzetben ellenőrizték az összes házisertés-állományt. A járványkitöréshez kapcsolódóan a Nébih laboratóriuma mintegy 700 házisertésből származó mintát vizsgált, amelyek minden esetben negatív eredményt mutattak – adta hírül a honlapján június 22-én a Hivatal.
Június 3-án, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállaj térségében egy mintegy 3000 egyedet tartó sertéstelepen igazolta az ASP jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon házisertés-állományban mutatták ki a vírust.
A járványügyi nyomozás során felderítették a kontaktgazdaságokat
A sertéstelepet lezárták, az állományt néhány napon belül felszámolták és fertőtlenítették a létesítményt. Az érintett önkormányzatokkal együttműködve a szakemberek a 3 kilométeres védőkörzetben és a 10 kilométeres megfigyelési körzetben összeírták és megvizsgálták a sertésállományokat, valamint az előírásoknak megfelelő arányban mintát vettek az állatokból. Ezzel párhuzamosan a járványügyi nyomozás során felderítették a kontaktgazdaságokat, ahol szintén állategészségügyi vizsgálatokat és mintavételeket végeztek. A fertőzött teleppel közvetlen kapcsolatban állt vágóhidakat is megvizsgálták, ahol a hatósági felügyelők mintát vettek a járványkitörés előtti vágásokból származó termékekből.
Valószínűsíthető, hogy a vírus a vaddisznókkal történt közvetett érintkezés révén juthatott be a telepre
A laboratóriumi vizsgálatok minden esetben negatív eredménnyel zárultak, vagyis a vírus jelenlétét nem mutatták ki. Az eddigi eredmények alapján újabb ASP-gyanú nem merült fel. A járványügyi nyomozás, azaz a fertőzés eredetének felderítése alapján valószínűsíthető, hogy a vírus a vaddisznókkal történt közvetett érintkezés révén juthatott be a telepre. Ezt alátámasztja az is, hogy a térségben az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett a vaddisznókban kimutatott ASP esetek száma, ami a vírus fokozott, erősödő jelenlétére utal a vadállományban.
Fokozott ellenőrzés
A Nébih továbbra is kiemelten kéri a sertéstartókat a járványvédelmi előírások maradéktalan betartására. Amennyiben a sertésállományban hirtelen jelentkező lázas megbetegedést, elhullást vagy vérzéses tüneteket észlelnek, haladéktalanul értesítsék állatorvosukat. A hatóság a járványvédelmi előírások betartását – házisertést tartók és vadgazdálkodók esetében egyaránt – fokozottan ellenőrzi.
Címkék: afrikai sertéspestis, nébih
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Károsítók a szántóföldön (6. rész) – Augusztus vége-október ...
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Terjed a vegyszermentes gyomirtás a sárgarépa termesztésében
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!