Törzskönyv helyett vascső járt
Hírek - 2022.12.04
Vascsöves ütlegelésbe torkollt egy traktor adásvétele Bács-Kiskun megyében.
A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint az ügy vádlottja, egy jakabszállási férfi 2021. áprilisában eladott egy traktort. A vételár átvételekor nem tudta átadni a sértettnek a traktor törzskönyvét. A sértett a vételár átadását követően pár nappal megjelent a vádlott tanyáján, hogy elkérje tőle a törzskönyvet, ám a vádlott továbbra sem tudta átadni az okiratot, ezért szóváltás alakult ki közöttük a tanya bejáratánál.
A vita során a vádlott egy vascsővel többször ráütött az álló gépkocsira, amelynek volánjánál a vevő ült – tájékoztatott sajtóközleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az ütések következtében az első szélvédő és a bal első ajtó üvege is betört, ezzel a vádlott összesen 255 ezer forint kárt okozott. A kitört üvegszilánkok a sértett fülét is megsebesítették, a férfi a 8 napon belül gyógyuló felületes vágott sérülések miatt azonban nem kérte támadója megbüntetését.
Az ügyészség rongálás vétsége miatt benyújtott vádiratában büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban indítványozta a férfi felelősségre vonását. A Kecskeméti Járásbíróság a tárgyalás mellőzősével meghozott büntetővégzésében a vádlott bűnösségét a váddal egyezően megállapította és 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá, továbbá kötelezte a sértett járművében okozott kár megtérítésére.
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Főügyészség
Címkék: vascső, traktor, törzskönyv, verekedés, ügyészség
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
A kecskerágó: A kertek ezerarcú, ragyogó ékszere
Több mint 26 milliárd forint előleg érkezik a gazdálkodókhoz az ...
Egyedülálló növényvédelmi alkalmazást fejlesztettek a MATE ...
„Rendszerszintű válaszokkal kell reagálni” (I. rész) – Interjú ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...