Gondatlanság: több ezer év munkája veszett oda
Hírek - 2018.06.11
Véletlenül pusztította ki egy ritka növény vadon élő példányainak harmadát egy új-zélandi farmer. A cserjék több ezer éve növekedtek a területen, de aztán jött az új tulajdonos, és a gyomirtóval napok alatt szinte mindent „kivitt”.
Az Új-Zéland déli főszigetén gazdálkodó farmer a Muehlenbeckia astonii nevű cserje „kigyomlálásának” állt neki szándéktalanul, hiszen nem sejtette, hogy a jellegtelen küllemű növény védettnek és nem túl gyakorinak számít. Példányszáma a ritkítás után 2700 egyedre esett vissza. A gazda nagyjából 1000 cserjét pusztított ki a zabvetés előtti meggondolatlan vegyszerezéssel.
Mentségére csupán az szolgálhat, hogy a területet ez év elején vásárolta korábbi tulajdonosától, és nem kapta meg azt az információt, hogy bármire is ügyelnie kellene a földjein. A cserje egyébként nem is haszontalan gyom, hiszen az őslakos maorik régóta használják különféle nyavalyák gyógyítására.
A Muehlenbeckia astonii a mostoha, száraz körülmények közt igen lassan fejlődik, de már több ezer éve jelen van azon a tájon. A természet fáradságos és kitartó munkáját tette tönkre szinte néhány nap alatt az intenzív gazdálkodás. Érdekesség, hogy a területet a Department of Conservation nevű kormányzati természetvédő szerv is megpróbálta megvásárolni, de mire lépni tudtak, addigra már új gazdához került. Most arra törekszenek, hogy 109 hektárnyi földet átvegyenek a károkozótól, s ezáltal nyugodt fejlődést biztosítsanak az ott lévő 1500 cserjének.
Forrás: szantoveto.blog.hu
Címkék: növénytermesztés, mezőgazdaság, természetvédelem, Új-Zéland, károkozás
3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a ...
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Stine kukorica betakarítási bemutató – Intenzív ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
Innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az ...
Több mint 26 milliárd forint előleg érkezik a gazdálkodókhoz az ...