drón

Az amerikai kormány ösztönözné a drónok kereskedelmi célú alkalmazását

Az amerikai kormány ösztönözni akarja a drónok kereskedelmi célú alkalmazását.

A Fehér Ház közleményben jelentette be szerdán: egyelőre kísérleti jelleggel programot indít annak kipróbálására, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket a gazdaság mely területein lehetne alkalmazni. A közlemény szerint a mezőgazdaságban, a gyorssegélyek és gyógyszerek célba juttatásában, különféle áruk házhoz szállításában, sőt akár az utasszállításban is felhasználhatnák.

A Fehér Ház által bejelentett kísérleti program éjszakai drónszolgáltatások megindítását is tervezi. Ez az internetes kereskedelemmel foglalkozó olyan nagy cégek számára teremtene óriási szállítási lehetőségeket, mint például az Amazon vagy az Alphabet. A kísérleti program beindítása a közlekedési minisztérium feladata lesz. A tárcának tanulmányoznia kell és szükség esetén ki is kell dolgoznia azokat a módszereket, amelyekkel elkerülhetők az ütközések. Elaine Chao miniszter kijelentette: ha a drónok alkalmazását ki lehet terjeszteni a gazdaság több területére, és a módszer beválik, akkor ez akár 100 ezer új munkahely teremtését is lehetővé teszi, és kevesebb mint egy évtized alatt 82 milliárd dolláros hasznot hozna.

Tags: drón, amerikai kormány

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom