Rekord krumplitermést takarítottak be Székelyföldön
Hírek - 2017.10.11
Az 1989-es rendszerváltás utáni legnagyobb burgonyatermést takarítanak be idén Székelyföldön, Kovászna megyében 28 tonnás, Hargita megyében 26,3 tonnás hektáronkénti átlagos hozamot jegyzett a megyei mezőgazdasági igazgatóság.
Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője az MTI-nek kedden elmondta: a megyében 13878 hektáron termesztettek burgonyát, melynek eddig mintegy nyolcvan százalékát takarították be, hektáronként 28 tonna körüli átlaghozam mellett, szemben a korábbi évek 20-22 tonnás átlaghozamával. A kiemelkedően jó termést a kedvező időjárási viszonyoknak tulajdonította.
A burgonya kilónkénti felvásárlási ára 0,35 és 0,45 lej (24-30 forint) között mozog. Az igazgató szerint várhatóan egy keveset még emelkedik az ár, amikor nem lehet már a mezőről vásárolni. Hozzátette: Kovászna megyében mintegy 65 ezer tonna krumpli szakszerű tárolására van kapacitás, és emellett a gazdák pincéiben is jelentős mennyiséget tudnak tárolni, ám az idei termés meghaladja a 300 ezer tonnát.
Rekordtermésről számolt be kedden az Agerpres hírügynökségnek Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője is. Az igazgató elmondta: a megyében 8250 hektáron termesztettek krumplit, és azokon a területeken, ahol végeztek a betakarítással, 26,3 tonnás hektáronkénti hozamot értek el. A szakember hozzátette, az idén sokkal szárazabb Gyergyói-medence gyengébb termése rontotta az átlagot, mert a Csíki-medencében 35 tonnás hektáronkénti hozamot is mértek.
Forrás: MTI
Címkék: betakarítás, burgonya, krumplitermés, krumpli, Székelyföld, burgonyatermés, rekordtermés
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...