Felső határon – A magas olajsavtartalmú napraforgó hibridek termesztési sajátosságai

A 20. században
Az 1950-es éveket követően a tájfajták (Lovászpatonai stb.) termesztését a konvencionális gazdálkodás igényeit kielégítő nemesített tájfajták vették át (Iregi szürke csíkos stb.). Az 1970-es években megjelentek a szovjet és jugoszláv, nagy olajtartalmú fajták, amelyek sokkal kedvezőbb olajipari hasznosítást tettek lehetővé (VNIIMK stb.). A potenciális termőképesség ennek hatására közel 100%-kal 
(2 t/ha-ról 3-4-t/ha-ra), a kaszatok olajtartalma 30–40%-kal növekedett, 30–35%-ról 50%-ra. Az igazi áttörést a hibridizáció jelentette. Az 1970-es éveket követően megjelentek a külföldi, génikusan, majd pedig a külföldi és hazai citoplazmásan hímsteril napraforgó hibridek, amelyek lehetővé tették a termésmennyiség és olajtartalom további növelését és az intenzív termesztéshez való jobb alkalmazkodást egyaránt. A növénymagasság a tájfajtákhoz képest 250–300 cm-ről 
130–190 cm-re csökkent, ami a növényt gépi betakarításra alkalmassá tette, valamint a héj-bél arány is 15–85%-ra növekedett, ami egységnyi területen és termőképesség mellett nagyobb hasznos produktum előállítását tette lehetővé.
A magas olajsavtartalmú hibridek kialakítása, mutációs nemesítési eljárással a Prevenets szabadelvirágzású fajtából történt. Napjaink magas olajsavas hibridjeitől eltérően azonban ezeknek a biológiai alapoknak az abiotikus és biotikus stresszrezisztenciájuk kedvezőtlen volt. 
A nemesítésben bekövetkező fejlődés ellenére a napraforgó-termesztés az 1990-es évekig a növénykultúra extenzív hasznosítását jelentette. Az igazi áttörést a napraforgó-termesztés struktúrájában az 1990-es évektől bekövetkező agrotechnikai és fajtahasználati változások idézték elő.

Fajtahasználati sajátosságok
A legkorszerűbb hibridek tulajdonságainak köszönhetően a napraforgó napjainkban kikerült az extenzíven termeszthető növények közül. A genotípusok számában az elmúlt 10–15 évben jelentős növekedés következett be. A kilencvenes évek közepén a nemzeti fajtajegyzékben 46 hibrid szerepelt, ezzel szemben a 2000-es évekre meghaladta a 100 db-ot. 2014-ben a fajtajegyzékben 91 hibrid szerepelt, amelyből 5 db a magas olajsavtartalmú hibrid. A legfontosabb napraforgó-nemesítő és -forgalmazó vállalatok kínálatában ennél nagyobb számú, európai közös fajtalistáról származó hibrid is forgalomba kerül. Az olajipari célú hibridek számának mennyiségi növekedése mellett azonban más jellegű változások is bekövetkeztek. 2000-ig a hibridportfólióban szereplő genotípusok 40–80%-a alacsony ráfordításigényű, extenzív volt. 2014-ben ezzel szemben már a hibridek több mint 85%-a legalább átlagos vagy intenzív agrotechnika alkalmazásával termeszthető jövedelmezően, ebbe a csoportba sorolhatóak kivétel nélkül a magas olajsavtartalmú hibridek is. (1. ábra).
A legkorszerűbb tudományos eredményekre alapozva a napraforgó nemesítésében a legújabb irányzatot napjainkban az agrotechnika fejlesztése mellett a feldolgozóipar igényeinek való megfelelés alkotja, ami elsősorban az olajtartalom növelésére és a zsírsavösszetétel befolyásolására irányul.
Egyre nagyobb arányban szerepelnek a termesztésben a magas olajsavtartalmú (HO) hibridek. Napjainkban már egyre több ilyen hibrid szerepel a nemesítőházak kínálatában. Az emelt olajsavtartalmú minőségre az USA-ban külön kategória is született, a közepes olajsavtartalmú (mid-oleic vagy NuSun) csoport. Ezeknek a hibrideknek az olajsavtartalma 50–65% közötti.
A legújabb minőségi kategóriát képviseli az Advanta nemesítőház által előállított Nutrisun (HSHO) hibridcsoport, melyek olajának zsírsavösszetétele eltér a normál és HO hibridekétől egyaránt. Az olajban nagyobb arányban szerepel a sztearinsav is. A HSHO (High Stearic High Oleic) hibridcsoport olajában 69-70% olajsavtartalom mellett 18–20% stearinsav is megtalálható (Alberto J. L., 2013). 
A „valódi” magas olajsavtartalmú minőséget (high oleic, HO) azok a hibridek jelentik, amelyek olajtartalma az F2 (áru) nemzedékben tányérizoláció nélkül legalább 80%, napjainkban az olajsav-összetétel a HO hibridek többségénél megközelíti, eléri a 90%-ot.
A magas olajsavtartalmú napraforgó hibridek sokkal jobb sütési tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a linolsavas hibridek, a hőstabilitásuk is kedvezőbb, és hidegen sajtolt olajuk pedig salátadresszingek készítésére is alkalmas. Az ilyen típusú olajösszetétel biodízel előállítására is alkalmasabb.

{guest}

{loadposition popupLogin} {/guest} {!guest} {user_group !10}

Genetikai sajátosságok
A linolsavas és a magas olajsavtartalmú hibridek izoláció nélkül keresztbeporzásra képesek, ezért a termés minőségének stabilitása érdekében a linolsavas napraforgó hibridektől izolációs távolság tartása szükséges. Magas olajsavtartalmú hibridek esetében emiatt legalább 100–300 m izolációs távolság szükséges. A genetikailag stabil hibrideknél, melyeknél az olajsavtartalom magas (90%), és a szülővonalak dominánsan örökítik a tulajdonságot, izolációs távolság nélkül, keresztbeporzás esetén sincs jelentős különbség az izolált és nem izolált növények olajsavtartalma között. A kevésbé stabil olajsavas hibrideknél (pl. több gén vesz részt az örökítésben, gyenge az öntermékenyülő képesség) attól függően, hogy mekkora az idegen beporzás mértéke, akár 10–30%-os olajsavtartalom-csökkenés is bekövetkezhet. A genetikailag kevésbé stabil, 80–85% olajsavtartalmú hibridek csak nagyobb izolációs távolság és optimális termesztési körülmények között termeszthetők eredményesen.

Ökológiai sajátosságok
Az olajsavtartalom környezeti hatásokra történő ingadozása nagymértékben a genetikai háttértől függ. Az alacsonyabb, 80% alatti olajsavtartalmú hibridek, zsírsavkomponensük instabilitása miatt, érzékenyebbek a vízellátásra. 
A kaszatképződés időszaka alatti vízhiány esetén növekedés a telített zsírsavaknál következik be, ezzel szemben az olajsavtartalom csökkenésével kell számolni. Az alacsonyabb olajsavtartalmú hibrideknél az átlaghőmérséklet csökkenésével kevesebb az olajsavtartalom, a magas (90% vagy a feletti) olajsavtartalmúaknál a hőmérséklet változásának hatása csupán mérsékelt.

Agrotechnikai sajátosságok
A magas olajsavtartalmú hibrideknél 
a legmagasabb szintű agrotechnika szükséges, azon túl, hogy a technológia szinte azonos a hagyományos hibridek termesztéstechnológiájával. Mindenképpen kerülendő a hideg talajba történő túl korai vetés. A magas olajsavas genotípusok optimális vetésideje április közepe-vége, mivel ebben az esetben nagyobb a valószínűsége, hogy a növény generatív fenofázisaiban magasabb átlaghőmérséklettel számolhatunk, ami rendkívül fontos az olajsavszintézis szempontjából. Kiemelkedően fontos szerepe van a harmonikus tápanyagellátásnak, a makro- (NPK) és mikroelemek tekintetében egyaránt. Az intenzív olajbeépülés elősegítése és a magas olajsavtartalom kialakulása érdekében fokozottan kell figyelni a megfelelő kén- és bórellátottság biztosítására. A kártevők betelepülése mindig a magas olajsavas hibridek állományaiban kezdődik, ezért ezek folyamatos felvételezése és szükség esetén az ellenük való gyors és hatékony védekezés kritikus fontosságú lehet. Kiemelkedő jelentőségű a Diaporthe Helianthi és Sclerotinia Sclerotiorum elleni hatékony védekezés, mert a magas olajsavas hibridek egy részének ellenállósága nem minden esetben éri el a legjobb linolsavas hibridek ellenállóságát (Nagyné, 2007).

Következtetés
A napraforgó-termesztés feltételrendszere Magyarországon adott. A napraforgó hibridek termésstabilitása az elmúlt évtizedben az évjárati szélsőségek és 
az okszerűtlen agrotechnika miatt jelentős mértékben lecsökkent. A napraforgó az agroökológiai tényezők vonatkozásában kiváló adaptációs képességekkel rendelkező szántóföldi kultúra, azonban az egyre gyakoribb időjárási szélsőségek hatása napjainkban fokozottan jelentkezik. A magyarországi hibridszortiment kielégíti a termelők igényeit. Nagyszámú linolsavas, herbicidtoleráns és HO hibrid áll a termelők rendelkezésére. A köztermesztésben alkalmazott nagy teljesítményű hibridek legalább átlagos (mid tech) technológiai szintet igényelnek. Nagy termésmennyiség, megfelelő termésbiztonság és kiváló termésminőség csak termőhely- és fajtaspecifikus termesztéstechnológiák alkalmazásával érhető el. 
A jövedelmező termelés csupán a napraforgó-termesztés technológiai elemeinek folyamatos fejlesztésével valósítható meg. A magas olajsavas hibridek termesztése – bár a technológia kevés ponton tér el a linolsavas napraforgó hibridek termesztéstechnológiájától – a legnagyobb technológiai fegyelmet és intenzív agrotechnikát igényel.

{/user_group} {user_group 10} Ide jöhet az előfizetői tartalom!!!{/user_group} {/guest}

Szerző: Dr. Szabó András adjunktus, DE MÉK

Forrás: www.sunflowernsa.com Nagyné Kuti Rozália (2007): A magas olajsavas napraforgó hibridek termésstabilitása és minősége. Agron, 2007. 07. 12.