
Vár a mezőgazdaság legnagyobb hazai eseménye: januárban újra AGROmashEXPO!
Hírek - 2024.11.13
Az AGROmashEXPO szervezői megerősítik, hogy az ország legnagyobb és legátfogóbb agrár- és mezőgazdasági eseménye 2025 januárjában is várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A kiállítás széles körű termék- és szolgáltatásválasztékot vonultat fel, amely kiterjed a mezőgazdaság minden területére, így idén is komoly szakmai programokat, innovációkat és üzleti lehetőségeket kínál minden résztvevő számára. A régió kiemelkedő agrár seregszemléjére már több, mint 20 külföldi kiállító is bejelentkezett, a kiállítók 50 ezer négyzetmétert töltenek meg.
Az AGROmashEXPO vezetőségét meglepte, de tiszteletben tartja a MEGFOSZ döntését, mely szerint az AgrárgépShow ezúttal nem csatlakozik az eseményhez. Ugyanakkor üdvözöljük kiállítóink között a szövetség számos tagját, akik a piaci helyzet támasztotta kihívásokban a lehetőséget látják, és előre tekintve a piaci kapcsolataik bővítése mellett döntöttek.
Bár az AgrárgépShow elmaradása jelent némi változást, az AGROmashEXPO elkötelezett amellett, hogy kiemelkedő látogatói élményt és széleskörű iparági kapcsolatépítési lehetőségeket biztosítson az agrárium minden szereplője számára. Az AGROmashEXPO-n képviselt szakmai színvonal és gazdag termékkínálat továbbra is biztosítja, hogy a látogatók széles körű képet kapjanak a hazai és nemzetközi mezőgazdasági ipar újdonságairól, és a pályázati lehetőségekről.
Az AGROmashEXPO fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter. A kiállítás szervezői és partnerei azon dolgoznak, hogy a kiállítás hosszú távon is az agrárium meghatározó fórumaként szolgáljon, megőrizve vezető szerepét a magyar és közép-európai agrárkiállítások között.
Várjuk minden kedves látogatónkat és szakmai partnerünket az AGROmashEXPO-ra, amely továbbra is a legnagyobb agrárplatform Magyarországon.
Címkék: agromashexpo, HUNGEXPO, agrárgépshow

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

A növényi Elixir®

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

Kalászvédelem – Nem a mivel, a hogyan a lényeg!

A mezőgépek veteránjai – Próbakörök két Landini traktorral

„Már ma minden meg fog változni”

Mezőgazdasági vadkár – Tél végi, kora tavaszi károk, teendők

Új DeereNS kombájnok – Digitalizált betakarítás

Kezdődik a viharszezon