
A vizes élőhelyek kiemelt védelmet igényelnek
Hírek - 2023.11.27
A vizes élőhelyek hazánkban és az egész világon védelmet igényelnek, hiszen a legsérülékenyebb ökoszisztémák közé tartoznak. Ugyanakkor rendkívüli fajgazdagsággal rendelkeznek, jelentőségük pedig az embereknek nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások révén is kiemelkedő – jelentette ki Rácz András, az Debreceni Hidrobiológus Fórum – 2023 konferencián.
Az államtitkár beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy ezen területek mozaikosak, feldaraboltak, megőrzésük állandó figyelmet és aktív beavatkozást igényel, ezt végzi a 10 hazai nemzeti park 1245 munkatársával. A társadalom is felismerte, hogy a történelem során tapasztaltnál sokkal természetesebb módon kell viszonyulni a vízmegtartási kérdésekhez. Ezen igényhez a döntéshozatal is idomult, amely a talajban és a tájban történő jelentősebb víztározáshoz és a vizes élőhelyek rekonstrukciójához vezetett – fogalmazott Rácz András.
Az államtitkár szerint a vizes élőhelyek védelme nem öncélú, hiszen a természetvédelem mellett más ágazatok is szorosan kötődnek hozzá, ezen ökoszisztéma szolgáltatások éltetik a társadalmat. Ennek jelentőségét a magyar természetvédelem már korán felismerte, ami a védetté nyilvánítások, majd a Natura 2000 hálózat létrehozása során is megnyilvánult. Hazánk 1979-ben csatlakozott a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezményhez, amely a legaktívabb, legnagyobb hatású természetvédelmi egyezmények egyike. Ennek keretében összesen 29 helyszín több mint 260 ezer hektár kiterjedéssel ramsari terület - azaz nemzetközi jelentőségű vizes élőhely - besorolást nyert. Kiemelkedő munkát végez ezen a területen a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága is, amelyhez az idén 20 éves Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke is jelentősen hozzájárult – fűzte hozzá Rácz András.
A nemzeti parkok munkatársainak erőfeszítése az uniós források, mint az idén ciklusát záró a KEHOP – Környezet- és Energetikai Hatékonysági Operatív Program – nélkül hiábavaló lenne. A 10 nemzeti park igazgatóság ebben az uniós pénzügyi időszakban több mint 38 milliárd forint forrást használt fel, 100 egyedi beruházás keretében sok ezer helyszínen, összesen mintegy 100 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. Ezen projektek kétharmada klasszikus élőhely rekonstrukciót érintett, amelynek kétharmada vizes élőhely rekonstrukcióra fókuszált – mondta az államtitkár.
Forrás: AM Sajtóiroda, Fotó: Pelsőczy Csaba
Címkék: vizes élőhelyek, hidrobiológus
Dr. Riczu Péter, a KITE Zrt. munkatársa az „Év szaktanácsadója” ...

Talajkezelések búzavetés előtt

Kalászosok őszi gyomosodása, gyomirtása – Mit előzhetünk meg ...

Új nyitvatartással növelni lehetne a termelői piacok ...

Hogyan alkalmazkodott a PROVIDENCE és a Celebrity őszi búza az ...

#NoBirdFlu: madárinfluenzával kapcsolatos új eszköztár ...

HORSCH gépekkel az új típusú talajművelésben

Egy újabb rovarölő hatóanyaggal kevesebb lesz? Most még ...

Itt vannak a HORSCH 2026-os modellév újdonságai!

Termésbiztonságot adó megoldások a KWS-től