
Pörög a Challenger és a Fendt, ritka jó évet zárhat az anyavállalat
Traktorok - 2018.08.08
Jó érzékkel nyúlt hozzá márkáihoz az AGCO csoport, amely a közelmúltban zöldbe öltöztette Európában a Challenger traktorokat és permetezőket, míg Amerikában a Fendt erőgépeket árusítja sárga színben. A variálás nem zavarta meg a vásárlókat, az AGCO eladásai 20 százalékkal emelkedtek az első félévben.
Kiváló első félévet zárt az amerikai központú AGCO csoport, amely januártól júniusig 4,5 milliárd dolláros forgalmat produkált, 20 százalékkal magasabbat 2017 azonos időszakához képest. Néhány szűkebb esztendőt követően az USA-ban dolgozó farmerek végre újra elkezdtek vásárolni, legfőképpen a permetező- és zöldsorgépek iránt nőtt meg a kereslet, míg a nagyteljesítményű traktorok piacán 3, a kombájnok terén pedig 15 százalékos emelkedést könyvelhetett el az AGCO.
Az észak-amerikai eladások közel 28 százalékkal ugrottak meg, a tavalyi 861 millió dollárhoz képest az idei év első hat hónapjában 1,1 milliárdot tett ki a gépforgalom. Ebben már a Precision Planting cég tavaly őszi felvásárlása is érezheti hatását, amely nagyjából 83 millió dollárt tett hozzá a vállalatcsoport 2018 első félévi eredményeihez.
Európát és a Közel-Keletet egy kalap alá veszi az AGCO, ebben a térségben – 25 százalékos emelkedéssel – 2,7 milliárd dolláros bevételhez jutottak június végéig (szemben a 2017-es 2,16 milliárddal). A növekedésért leginkább Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság felelt, ahol az agrárszektor végre újra erőre kapott némi gyengélkedés után. Dél-Amerika viszont jócskán alulteljesített, az ottani 401 millió dolláros forgalom 15 százalékos visszaesést jelent.
Az AGCO előrejelzései szerint a traktoreladások enyhe növekedést mutatnak majd a második félévben Észak-Amerikában. Nyugat-Európára vonatkozóan azonban stagnálást várnak, de a cél így is a 9,3 milliárd dolláros éves forgalom elérése lesz majd.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: traktor, kombájn, mezőgépgyártás, Fendt, Challenger, AGCO, profit
HORSCH újdonságok a 2023-as Agritechnica kiállításra

Mikrobiológiai készítmények alkalmazása az AÖP-ben

Így alakulnak a kalodás tűzifa árak 2023-ban

Műtrágya nélkül indítjuk el a kalászosokat!?

Külföldön is nagy a kereslet a prémium magyar őrölt ...

Tovább folytatódik az árverés útján történő földértékesítés

Szárbontás és talajoltás Natur Technológiával – tegye meg az ...

Egy mész, amely nemcsak javítja a talajt, de a tápanyagok ...

A piaci összeomlás érezhető közelségben

Hírek, információk a szántóföldről - Hozamapasztó gabona ...