Földön, vízen otthon – Beszélgetés Szaxon J. Attilával családról, nagyüzemek szétveréséről, 
a magyar lehetőségekről

Szaxon J. Attila 1947-ben született Sátoraljaújhelyen. Szülei kereskedők voltak, a család a mezőgazdasággal nem nagyon állt kapcsolatban. Ebben a helyzetben 
a fordulópont akkor következett be, amikor a most 68 éves üzletember az általános iskola elvégzése után a sátoraljaújhelyi kertészeti és szőlészeti technikumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. „Az általános iskola vége felé elég lazán vettem a tanulást – emlékszik vissza Szaxon J. Attila –, ezen aztán édesapám feldühödött és úgy döntött: nem engedi, hogy a jó hírű gimnáziumba menjek, helyette beíratott a technikumba. Ott aztán kiderült, hogy végül is jó helyre kerültem, hiszen sok volt a gyakorlati képzés, érdekes dolgokat tanultunk. Már akkor elkezdtem a gépészet iránt érdeklődni, egyik remek géptanárom javaslatára pedig az agráregyetem gépészmérnöki karára jelentkeztem. Emlékszem, furcsa évfolyam volt a mienk, hiszen Gödöllőn kezdtünk, aztán három évet Budapesten jártunk, az ötödikre pedig visszatértünk Gödöllőre, ahol addigra elkészült az új kollégium.”

Éjszakai szolgálatban
Szaxon J. Attila – az agrár gépészmérnök diploma megszerzése mellett – elvégezte a marxista-leninista esti egyetemet és a kereskedelemben is jártas, amihez a muníciót egy külgazdasági szakmérnöki diploma adta meg. Szegény családból származik, édesapja korán meghalt, így nem volt egyszerű előteremteni a tanulmányokhoz szükséges pénzt. „Az egyetem alatt egy állami gazdaságban vállaltam munkát: a szabad időmben traktorosnak álltam. Szívesen vállaltam éjszakai szolgálatot, amiért pótlék is járt, ráadásul még a munkatársak is nagyon megkedveltek. Az első motorkerékpáromat is abból a pénzből vettem, amit ott kerestem.”
Az egyetem elvégzése után a somodorpusztai állami gazdaságba került gyakornokként, majd műhelyvezető lett, de hamarosan jött az első komoly váltás, és a sors Bábolnára szólította. Az első hazai növénytermesztési rendszer, a CPS (Corn Production System) 1973-ban alakult meg a legendás Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója ötletei alapján. Szaxon J. Attila az első hívó szóra igent mondott, és szervizmérnökként helyezkedett el a cégnél.

Az első hatalmas vállalkozás
A hazai agrárium igencsak izgalmas korszakának megemlítésére csak úgy dőlt belőle a szó. „A CPS volt az első hatalmas vállalkozás a magyar mezőgazdaságban, az első olyan növénytermelési rendszer, amely a szocializmusban talán soha nem jött volna létre, ha Burgert Róbert nem találja ki. Zseniális módon felismerte, hogy az agrárágazatban az iparhoz hasonló magas szintű szervezettségre van szükség. Aztán az iparszerű állattenyésztési rendszer útnak indítását követően, amikor nyilvánvalóvá vált a hazai takarmányhiány, létrehozta a CPS-t. Ez egy amerikai–magyar közös vegyesvállalat volt, tsz-ekkel, állami gazdaságokkal. 
Az akkori politikai berendezkedésben 
nem csoda, hogy sokan a szocializmus elleni nyílt támadásnak vették ezt az együttműködést, de Burgertnek még Kádár Jánost is sikerült meggyőznie a fontosságáról. Emlékszem, Nyers Rezső levelet írt Kádárnak, amiben vázolta, hogy Bábolnán valami különleges, újszerű dolog készül, és arra kérte, hogy támogassa az ötlet megvalósítását. Kádár le is utazott Bábolnára, hogy a helyszínen tájékozódjon, és Burgert megmutatta neki azokat a John Deere traktorokat is, amiket egyébként minden engedély nélkül hozott be az országba. Kádárt meggyőzték az ott látottak, zöldutat adott a CPS-nek. Burgert Róbert remek érzékkel ismerte fel a 60-as évek végén, a 70-es évek elején, hogy a mezőgazdaság akkor fog fejlődni, ha nyugatról behozzuk a legjobb dolgokat. Ma ez nem tűnik nagy gondolatnak, de akkor egyáltalán nem volt ez ennyire nyilvánvaló, ráadásul óriási bátorság is kellett hozzá.”

Tíztonnások klubja
A CPS kezdetben behozta a korszerű gépeket a fejlett világból, aztán új technológiák, vetőmagvak, növényvédő szerek jöttek be az országba. Ezeknek köszönhetően valóban óriási fejlődés indult el, a kukorica termésátlagát például könnyedén meg lehetett duplázni. „Először létrejött a nyolctonnások, majd a tíztonnások klubja is” – idézi fel a sikeres időszakot Szaxon J. Attila, hozzátéve azt is, hogy igyekeztek teljes körű szolgáltatást nyújtani a vetőmagtól a korszerű gépekig, 
a táblaszintre adaptált szaktanácsadástól a hatékony műszaki szervizig, és ez abban az időben egy teljesen új dolog volt. „Egy idő után ennek a rendszernek a csodájára jártak a szocialista tábor más országaiból is, egymásnak adták a kilincset a delegációk Bábolnán. A csúcson 267 taggazdaság és 600 ezer hektárnyi integrált terület tartozott ehhez a vállalathoz.”
Közben a CPS átalakult IKR Közös Vállalattá, Szaxon J. Attila pedig ebben az időben, de az átalakulástól függetlenül, fogta magát és elment külföldre dolgozni. Csaknem tíz évig gépértékesítéssel foglalkozó német cégeknél kereste a kenyerét, ahogyan fogalmazott, nem is rosszul.

A mélypont
A 90-es évek eleje aztán drámai változásokat hozott a magyar mezőgazdaságban, széthullottak a szövetkezetek és az állami gazdaságok, a szántóterületek szétaprózódtak, így az IKR tulajdonosi szerkezete is módosult, és 1990-ben részvénytársasággá alakult át. „Ez volt a mélypont a hazai mezőgazdaságban, mind a szervezettséget, mind pedig a teljesítményt illetően. Erre az időszakra esik az első csődhelyzet is, amikor előbb vezérigazgató-helyettes lettem, majd 1996-tól a cég vezérigazgatójaként dolgoztam. A pénzügyi krachot sikerült elkerülnünk, majd 2008-ban jött az újabb csődhelyzet, amit még szintén megúsztunk, sőt a cég fennállásának legjobb évét zártuk volna. Ekkor a nádudvari KITE mögött a második legnagyobb integrátor az IKR volt 100 milliárd forint feletti forgalommal. Komoly nyereségünk lett volna, ha... Ha egy rossz banki konstrukció, amit igénybe vettünk, ne állított volna mindent a feje tetejére. 
A hibás döntés 14 milliárdos bukást okozott a vállalatnál, ami önmagában még talán kezelhető is lett volna. A nagyobb baj viszont az volt, hogy az összes többi bank, amelyik finanszírozta a cég működését, kihátrált mögülünk, és nem adott több pénzt. Ötéves huzavona után 2013 végén csődöt jelentettünk. Az a helyzet lelkileg nem volt egyszerű...”
A csődeljárás azóta befejeződött, már „csupán” a tartozás rendezése van hátra, de ahogy Szaxon J. Attila mondja, ha minden a tervek szerint alakul, akkor júliusban kifizetik az utolsó részleteket is a hitelező bankoknak. A cégnél egyébként a kialakult helyzet nyomán úgy döntöttek, hogy a megmaradt tevékenységeiket tovább viszik, amolyan együttműködő cégcsoportba szervezik át a munkát. Több kisebb vállalat alakult, az input üzletágat eladták a cseh milliárdos Andrej Babisnak. Szaxon Attila fia, Róbert vezeti a gépkereskedelemmel foglalkozó üzletágat, amelynek országos hálózata van, vetőmagüzemüket egy amerikai cég vitte tovább, amely azóta tízmilliárdos fejlesztést hajtott végre. A régi IKR-ből alakult még egy másik gépkereskedelmi kft., egy speciális technikai cég, továbbá vetőmagot állítanak elő a Pioneernak, és kisebb mennyiségben a Monsantónak is, s tagja egy tehenészet is az együttműködésnek. Arra a kérdésre, hogy ő maga most tulajdonképpen milyen szerepet játszik ebben a folyamatban, Szaxon J. Attila így válaszolt: „Az IKR Zrt. vezérigazgatója vagyok, az IKR-ből kivált kisebb cégek együttműködésének pedig, mondjuk úgy, én vagyok az elnöke. Ezek a vállalkozások 300–350 embert foglalkoztatnak, részt veszek a megbeszéléseken, a cégek fejlesztési irányának kidolgozásában, szaktanácsokat adok, hátha a fiatalabbak még hasznát veszik annak, amit mondok. A napi teendőktől most már azért igyekszem szabadulni, de egyelőre nem nagyon sikerül.”

Sikerre ítélve
De vajon hogyan látja a magyar mezőgazdaság jövőjét egy olyan szakember, aki évtizedek óta belülről ismeri az agrárágazat helyzetét? „Frázisnak tűnik, de tényleg igaz, hogy sikerre van ítélve a magyar agrárium. A természeti körülményeink jók, van víz az öntözéshez, nagyon jó eredményekre vagyunk képesek a kukoricatermesztésben, persze nem annyira, mint az amerikaiak, akik 30 tonnát is előállítanak egy hektáron, de azért 15-16 tonnát mi is tudunk, és ebből azért már lehet profitot csinálni. Egyetlen gond, ha nem úgy kapjuk a csapadékot, ahogy kellene. Ezért szükség lenne az öntözés fejlesztésére. A nagyüzemek szétverését nem tartom jónak, legtöbbjük ugyanis komoly beruházásokat hajtott végre, de szerintem elég rugalmas az ágazat ahhoz, hogy ezt a helyzetet is kezelni tudja. Azt gondolom, a zöldségtermesztésben a termálvizet jobban ki kellene használnunk, hiszen ennek a kincsnek a nagyobb volumenű alkalmazása sokat lendíthetne az ágazaton. Általánosságban a mezőgazdasági termelésről azt tartom, hogy sokkal intenzívebb is lehetne. Nem kellene például annyira félni a műtrágyától, sokkal kevesebbet használunk, mint a fejlett országok. Ugyanezt gondolom a génmódosított termékekről is: itthon úgy kezeljük, mint valami borzalmas dolgot, de igazából még egyetlen komoly tanulmányt sem láttam arról, hogy a GMO ártalmas lenne az egészségre. Ha tudnám, hogy árt az unokámnak, én lennék az első, aki a betiltását támogatná.”

Amikor nem dolgozik
Szaxon J. Attila, amikor nem dolgozik, kedvenc hobbijainak él. Az egyik szerelem a hajózás, régebben tíz éven át a görög szigeteket fedezte fel, mostanában viszont inkább a horvátországi partok környékén tűnik fel. Szívesen vadászik, és főleg fácánra céges vadászatokat is szoktak rendezni. Három gyermeke van, Róbert viszi az IKR-ből kivált gépkereskedéssel foglalkozó céget, Attila Kunmadarason családi gazdaságot alapított, lánya pedig jogász, Budapesten él. Ott működik az irodája is, és a mezőgazdasághoz annyiban kötődik, hogy jellemzően ilyen ügyekkel foglalkozik. Róbert fiától két unokája van, egy kilencéves kislány és egy hatéves kisfiú, de reméli, hogy ez a szám gyarapszik majd. Ő mindenesetre gyermekeit folyamatosan erre buzdítja.

Emlékszem, Nyers Rezső levelet írt Kádárnak, amiben vázolta, 
hogy Bábolnán valami különleges, újszerű dolog készül, és arra kérte, hogy támogassa az ötlet megvalósítását.
Nem kellene például annyira félni a műtrágyától, sokkal kevesebbet használunk, mint a fejlett országok.

Szerző: AgráUnió