Az öntözési szolgalom ára

Nem tudom megállni, hogy meg ne je­­gyezzem: a „szolgalmi jog” nem azonos a (gyakorta hallható) „szorgalmi joggal”, amely egyfajta laikus elhallása az eredeti kifejezésnek, s azt sugallja, mintha 
a szolgalmi jognak valamiféle köze lenne az ingatlant használó azon jogosultságához, hogy „szorgalmas” legyen. Éppen ezért, ha nem akarunk nevetségessé válni, 
a szolgalom helyett ne használjuk a szorgalom szót! A szolgalom szó ugyanis nem 
a serényen dolgozó (szorgalmas) gazdára utal, hanem a „szolgálat” szóból eredeztethető, mégpedig az egymással szomszédságban lévő telkek viszonylatában.

Tisztázzuk a fogalmat!

A kiindulópont a telki szolgalom. Ezen jog alapján az ingatlan mindenkori birtokosa (tehát nem csak a tulajdonos) átjárás, vízellátás, vízelvezetés, pince létesítése, vezetékoszlopok elhelyezése, épület megtámasztása céljára vagy az ingatlan mindenkori birtokosa számára előnyös más hasonló célra más ingatlanát (praktikusan a szomszédos telket) meghatározott terjedelemben használhatja, vagy követelheti, hogy a másik ingatlan birtokosa a jogosultságából egyébként eredő valamely magatartástól tartózkodjék. Ennek a szituációnak a legtipikusabb esete az, amikor valamely ingatlan nincs összekötve megfelelő közúttal, emiatt a szomszédok kötelesek tűrni, hogy 
az ingatlan mindenkori birtokosa földjeiken átjárjon.

Ez a jog főszabály szerint szerződéssel jön létre, de nincs kizárva annak lehetősége sem, hogy ezt a jogot elbirtokolja a jogosult. Ez annyit tesz, hogy amennyiben valaki valamilyen telki szolgalom kategóriájába tartozó jogosultságot legalább tizenöt éven át gyakorol úgy, hogy a szomszédos telek tulajdonosa ez ellen nem tiltakozik, akkor ezt a jogot szerződés nélkül is megszerzi. A szolgalom lényege tehát az, hogy van egy uraló ingatlan, illetve egy szolgáló ingatlan: az uralkodó ingatlan mindenkori használója a szolgáló ingatlant is jogosult a szolgalmi jognak megfelelő módon használni. Ez a használat természetesen nem eredményezheti azt, hogy a szolgalommal terhelt ingatlan használójának szükségtelen, aránytalan sérelmet okozzon a szolgalmi jog jogosultja.

A szolgalmi jogot a szomszédos telektulajdonosok megállapodással (és az ahhoz kapcsolódó földhivatali eljárással) megszüntethetik, és ugyanezt – a felek vitája esetén – a bíróság is megteheti, ha az uralkodó telek rendetetésszerű használatához a szolgalmi jog már nem szükséges. Az elbirtoklás logikájához hasonlóan a szolgalmi jog „elenyészése” is egy lehetőség, amennyiben ugyanis 
a jogosult – bár ez módjában állt – tizenöt éven át nem gyakorolta a szolgalmi jogot, vagy eltűrte, hogy e jog gyakorlásában akadályozzák, a szolgalmi jog szintén megszűnik.


Az öntözésre külön törvény 
is vonatkozik

Az öntözési szolgalom lényege, hogy az uralkodó ingatlan mindenkori használója öntözés céljából használhatja 
a szomszédos, szolgáló ingatlant, észszerű mértékben és módon, nem ellehetetlenítve és szükségtelen mértékben nem károsítva a szolgáló ingatlant, illetve nem akadályozva a szolgáló ingatlan mindenkori használóját a szolgáló ingatlan rendeltetésszerű használatában. Mivel 
a szolgalom általános jellegétől lényeges elemekben különböző típusról van szó, ezt a kérdést a Ptk. általános szabályain túl külön törvény is rendezi, mégpedig a 2020. január 1-től hatályba lépett 2019. évi CXIII. tv. Eszerint a szolgáló ingatlan tulajdonosa, használója köteles tűrni, hogy az ingatlanán az öntözéses gazdálkodást folytató mezőgazdasági termelő 
a mezőgazdasági tevékenysége folytatásához szükséges öntözést szolgáló vonalas vízilétesítményt létesítsen és üzemeltessen, az ehhez szükséges vízimunkákat elvégezze, illetve az öntözőberendezést átvezesse. Ez a szolgalmi jog a jogosultat addig illeti meg, amíg a vízjogi engedély alapján folytatja tevékenységét. Ennek 
a jognak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről, illetve törléséről is a vízügyi hatóság intézkedik.

Tekintettel arra, hogy ennek a szolgalomnak a gyakorlása komoly korlátozást jelent a szolgáló ingatlan mindenkori használójának (mind a vízilétesítmény kialakításával, mind az öntözéssel összefüggésben), a törvény rendelkezik arról, hogy a szolgáló ingatlan tulajdonosát kártalanítás illeti meg. A szolgalmi jog gyakorlásával összefüggésben elszenve­dett károk ellentételezése azért nem „kártérítés”, mert a kártérítés a jogellenes magatartással okozott kár miatt jár, míg a jogszerű magatartással összefüggésben felmerült kár ellentételezése a kártalanítás. Ezt a kártalanítást annak kell megfizetnie, aki a vízjogi engedély jogosultja, a kártalanítás összegét pedig a szolgáló ingatlan tulajdonosa kapja. A vízilétesítmények kialakításáért járó kártalanítás a szolgalmi jog földhivatali bejegyzését követő 15 napon belül fizetendő, míg az egyes öntözési munkálatok miatt járó kártalanítás a konkrét öntözések időpontjában válik esedékessé. (Ilyen munkálat 
a felszínen vezetett csatorna üzemeltetése, fenntartása, öntözőberendezés átvezetése, áttelepítése, havária elhárítása.)

A jogszabály tehát biztosítja azt a feltétlen jogot, hogy az öntözésre szoruló földek hozzájussanak a megfelelő mennyiségű vízhez, s hogy az öntözésre szolgáló vizet megfelelő, korszerű technológiával lehessen eljuttatni a földekre. Ez jogszerű eszközökkel nem akadályozható meg, ugyanakkor az sem történhet meg, hogy a szolgáló telek tulajdonosa károsodjon emiatt. Mivel igen sokféle és különböző mértékű kár állhat elő az öntözési tevékenységgel összefüggésben, és ezek összetétele, jellege gyakorlatilag minden esetben más, az adott ingatlanokra jellemző sajátosságoktól függ, alaphelyzetben az uralkodó és a szolgáló ingatlanok tulajdonosainak megállapodása alapján kell meghatározni a kártalanítás összegét. A felek megállapodásának elősegítésére, illetve vita esetén a döntés alapját jelentő jogszabályok irányszámokat is megadnak a kártalanítás összegére.


Ha nincs megegyezés, 
jöhet a képlet

Mint ahogy minden jogvitás esetben, úgy ilyen szituációban is érdemes a közös megegyezésre törekedni. Az erről szóló egyeztetés során szabályos meghívóval, mellékelt öntözési nyomvonaltervekkel kell az érintetteket legalább 20 nap időköz hagyásával értesíteni a tervekről, javaslatokról, az egyeztetés tartalmáról, 
az érintettek nyilatkozatairól pedig pontos jegyzőkönyvet kell felvenni. Amennyiben lehetséges, és nem aránytalanul költséges, úgy felszín alatti vízelvezetésről kell dönteni, ha pedig ez a technikai megoldás nem lehetséges, akkor elsősorban az érintett ingatlan határvonala mentén kell kiépíteni a szolgáló ingatlan használatát korlátozó létesítményeket, berendezéseket. Ha a felek között nincs megegyezés, akkor ennek tényét, okait, indokait is rögzíteni kell a jegyzőkönyvben.

Megegyezés hiányában lép életbe a 302/2020. Korm. rendelet által megadott, a kártalanítás mértékét meghatározó képlet, amely a következő: K (kártalanítási összeg) = 50 000 Ft, szorozva AK (az érintett terület átlagos aranykorona-értéke), szorozva T (az érintett terület nagysága hektárban), szorozva G (igénybevételi szorzó). Az igénybevételi szorzó földfelszíni vagy erdőket érintő beruházás esetén 1, míg földfelszín alatti beruházásoknál 0,3. Nem termőföld esetében egyszeri kártalanítás jár, melynek összege 1,73 millió forint/ha.

A kormányrendeletben megadott képletből kiszámítható például, hogy egy 20 aranykoronás (AK=20), egy hektár méretű terület (T=1), földfelszíni öntözőberuházás esetén (G=1), összeszorozva az 50.000 Ft mértékű kártalanítási tétellel kereken 1 000 000 Ft (K=1 000 000 Ft). A képlet használatával már képet kaphatunk 
a földhasználat államilag beárazott értékéről, és könnyebbé válik a feleknek megegyezésre jutniuk, amit végeredményben egyébként sem kerülhetnek el.

Alaphelyzetben az uralkodó 
és a szolgáló ingatlanok tulajdonosainak megállapodása alapján kell meghatározni 
a kártalanítás összegét.

Szerző: Zeke László