természeti érték

Ingoványos talajon

Ki dönt arról, hogy természeti érték-e egy megművelt terület?

Napjaink egyik jogi slágertémája a természetvédelem. A jog – a maga sajátos eszközeivel – védelmet biztosít a természeti értékeknek. Védelemben részesít bizonyos állat- és növényfajokat, élőhelyeket, életközösségeket.

A közigazgatási jog eszközével a hatóság megjelöli, meghatározza a természeti értékeket (például földhivatali nyilvántartásba vétellel), egyben védi is ezeket a bírságolás eszközével. A polgári jog nagyon komoly kártérítést is kilátásba helyez a vé­­­dett élőhelyeket, élőlényeket megkárosítókkal szemben. A büntetőjog alapján pedig a természeti értékek súlyosabb sérelme esetén akár börtönbüntetés is alkalmazható az elkövetővel szemben. Ez így rendben is lenne, de a személyes tapasztalatom az, hogy gyakran a gazda szorul védelemre a hatóságokkal szemben.

Nem mindig áldás a ritka kincs

Védett természeti értékeket rejtő terület tulajdonosának lenni nem „fenékig tejfel”. Nemcsak az értékekre kell vigyázni, hanem annak feltételeit, módját is megszabják a hatóságok, hogy ezt hogyan kell, lehet tenni. Ez pedig nemritkán gátolja, ellehetetleníti gazdálkodást. Megeshet, hogy akár az egész területre munkagéppel be sem lehet menni, vagy a kaszálás, legeltetés komoly területi korlátozás alá esik, így a földművelés vagy az állattartás gyakorlatilag ellehetetlenül. Minél „értékesebb” a terület, annál többet veszít a forgalmi értékéből. Nyilván nem repes az örömtől az a gazda, aki évtizedek óta tormát termeszt a földjén, majd a hatóság bejelenti, hogy a terület láp, s hogy ezért fel kell hagyni a gazdálkodással.

Rendkívüli jelentősége van annak, hogy ezeket a határozatokat milyen alapon hozza meg a hatóság, ha nem tetszik nekünk az a korlátozás, amelyet előírnak, vagy egyszerűen csak ha vitatjuk a területünkön lévő értékek meglétét. A törvény előírja a közigazgatási hatóságoknak, hogy döntésük meghozatala előtt tisztázzák a tényállást. Ez nem jogi, hanem természettudományos szakkérdés. Ha a lá­­­­­pot lehatárolták és nyilvántartásba vették a földhivatalban, onnantól kezdve a kérdés tisztán jogi kérdés (ott van láp és nem máshol, amit ekként tart nyilván a földhivatal). Ameddig azonban ez a jogi lehatárolás nem történt meg, ami sajnos elég gyakran előfordul, jogilag ingoványos talajon mozgunk.

A korrekt eljárás alapvető

A probléma kulcsa az, hogy a korrekt földhivatali lehatárolást megelőzően a hatóság úgynevezett „ex lege védett terület” besorolással is meghatározhatja, hogy hol van a gazda területén belül láp, ahol például kaszálásra, legeltetésre csak nagyon korlátozott mértékben, kizárólag a természetvédelmi hatósági engedélyek birtokában kerülhet sor. A gazdának rendkívül súlyos érdeke fűződik ahhoz, hogy az „ex lege védett láp” lehetőleg ne hasraütésszerűen (ex has…) legyen lápnak minősítve. A jog nyelvén fogalmazva nem lehet kiterjesztően értelmezni azt, hogy mi láp és mi nem az.

A hatóságon számon kell kérjük a rá nézve is kötelező együttműködési kötelezettséget. Biztosítani kell a gazdák számára a részvétel lehetőségét az eljárás legkritikusabb szakaszában is. Tudnunk kell, hogy ki, milyen módszerekkel, milyen vizsgálatokat lefolytatva, milyen vizsgálati eredményekre alapozva hozza meg döntését. Ott kell legyünk a helyszíni szemlén, biztosítani kell a lehetőséget számunkra, hogy kontrollálhassuk a szakértő vizsgálati módszereit vagy akár 
a vizsgálat során használt eszközök pontosságát, megbízhatóságát.

Ha a hatóság embere felületes, vagy 
a láp fogalmát „mesterséges kiterjeszti”, a láphoz hasonló nedves élőhelyek (például láprét, mocsárrét, fűzmocsár, nádas, magas kórós, zsombéksásos, magas sásos stb.) is „ex lege” védettséget kaphatnak, ami ellentétes a természetvédelmi törvény szellemével.

Később nehéz dolgunk lehet a bíróságon, ahol a hatóság rendre azzal védekezik, hogy a gazda által vitatott kérdés nem jogkérdés, amelyet a bíróság felülbírálhat, hanem olyan szakkérdés, amelyet a közigazgatási eljárásban már tisztáztak. Ilyenkor a gazdának kell az állításait alátámasztania, azt pedig – a bíróság nem megfelelő hozzáállása esetén – rendkívül nehéz, méltánytalanul költséges és körülményes bizonyítani, hogy a kérdéses terület nem láp. Gyakorta nem elég későn (a bírósági ügyszakban) „észbe kapni”, a bajt meg kell előzni már a közigazgatási hatóság előtti eljárásban!

A nemzeti park nem szakértő

A közigazgatási eljárásra nézve a törvény kötelezővé teszi a szakszerűséget, ezért számon kérhető egy ilyen eljárásban az, hogy a természettudományos kérdésekben megfelelő szakértelemmel rendelkező, pártatlan szakértő járjon el. Sokszor tapasztalható, hogy az adott területek természetvédelmi kezelői (a nemzeti parkok) „helyettesítik” a szakértőket az ilyen eljárásokban. Tudnunk kell, hogy a nemzeti park nem hatóság és perjogilag nem is szakértő. Ő természetvédelmi kezelő, akinek feladata (lenne) a területeken fellelhető természeti értékek feltérképezése, számon tartása, kapcsolattartás a gazdákkal, együttműködés a védendő értékek megóvása érdekében. (Nagyon sajnálatos az az elítélendő gyakorlat, hogy a védett értékeket a nemzeti parkok kifejezetten titokban tartják ahelyett, hogy az érintett gazdákat korrekten tájékoztatnák.) Jogszerűen folyó eljárásban a hatóság és a kirendelt szakértő nyilván komolyan támaszkodhat a nemzeti parkok biotikai adatbázisaira, térképeire, vizsgálataira – ha ilyenek rendelkezésre állnak. Ezeknek az adatoknak a szolgáltatása azonban nem egyenlő a szakértői tevékenységgel, hiszen csak azt a célt segítik, hogy a szakértő a figyelembevételükkel foglaljon állást.

Különösen kényes a helyzet, ha a nemzeti park munkatársai nem korábban gyűjtött adatokból, hanem a közigazgatási eljárásban végzik el a vizsgálatokat, ugyanakkor szakértőként lépnek fel. Tehát saját állításuk hitelességét maguk ítélik meg. (Ők állítják, hogy hol van láp, és ennek az állításnak a hitelességét „szakértőként” maguk döntik el.) Azon túl, hogy a saját véleményt nem lehet objektíven véleményezni, tudnunk kell, hogy a lápok esetében például nem lehetséges a korrekt vizsgálat olyan rövid idő alatt, amíg a közigazgatási eljárás folyik. Évszakváltásokra van szükség ahhoz, hogy a lápjelző fajok megjelenését, elterjedését pontosan igazolni lehessen.

Kétségtelen, hogy – szerencsés esetben – a nemzeti parkok munkatársai rendelkeznek megfelelő szakismeretekkel, de ez (sajnos) egyáltalán nem biztos. A szakértők jegyzékében viszont valódi, képzett, tapasztalt szakértők szerepelnek. Sajnos ismerjük azokat az elrettentő eseteket, amikor a nemzeti park munkatársai szarvashibákat követnek el (elég csak a másfél milliárdos lepkeper példájára hivatkozni a közelmúltból). Még a valóban komoly szakemberek véleménye is nemritkán aggályos, és szükség van felülvizsgálati szakvéleményre. 
A nemzeti parkok természetvédelmi őreinek néha lelkes amatőr szintű vélekedései esetében ez még nyilvánvalóbb.

A pártatlanság védelme

Az ellen a hibás gyakorlat ellen minden esetben fel kell lépnünk, hogy a nemzeti parkokat szakértőként szerepeltessék az eljárásokban! Ragaszkodnunk kell a független, pártatlan szakértőhöz. Külön figyelmet érdemel, hogy ebben a kérdésben a bírói gyakorlat jelentős eltéréseket mutat. Míg például az illetékes nyíregyházi bíróság előtt természetes, hogy a természettudományos szakkérdés tekintetében kirendelt független szakértő dönt, addig az illetékes debreceni bíróság eddigi gyakorlata szerint a Hortobágyi Nemzeti Park véleményét a közigazgatási eljárásban beszerzett „szakvéleménynek” tekintik, s nem rendelik ki a független bírósági szakértőt. Meggyőződésem, hogy ez a gyakorlat jogsértő, elzárja a magánembert attól, hogy a jogait érvényesítse, a nagyon sok pénzért, komoly nehézségek árán beszerzett magánszakvéleménnyel aggályossá tett szakmai álláspont felülvizsgálatának lehetőségétől a bíróság önkényesen, jogszerű indok nélkül elzárja őt. Így arra az eshetőségre is készen, hogy 
a bíróság nem partner a jogkereső állampolgár jogainak érvényesítésében, még a per előtt komolyan oda kell figyelni 
a közigazgatási eljárás szakszerűségére!


A gazdának rendkívül súlyos érdeke fűződik ahhoz, hogy az „ex lege védett láp” lehetőleg ne hasraütésszerűen (ex has…) legyen lápnak minősítve.

Szerző: Dr. Zeke László ügyvéd

Tags: jog, természeti érték, megművelt terület, közigazgatás

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom