A családi 
gazdaságokra épülő társulásokat 
támogatja 
Ángyán József – Mérlegen a miniszter

A Mérlegen a miniszter rovatban az éppen hivatalban lévő agrárminisztert és az általa vezetett szaktárca teljesítményét értékeljük. Ezúttal Ángyán József, a második Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztériumának parlamenti államtitkára, 
a Nemzeti Vidékstratégia kidolgozója veszi górcső alá a Fazekas Sándor irányítása alatt álló minisztérium szakpolitikai döntéseit.


Csak szavak
– Az agrártárca a kommunikációjában következetesen azt hirdeti, hogy a földügyi és birtokpolitikai intézkedéseivel is a családi gazdaságokat kívánja előnybe hozni. Ez összhangban van azokkal az elvekkel, amelyek az ön által jegyzett Vidékfejlesztési Stratégiában is megtalálhatóak. Miért kritizálja mégis földügyekben is a kormányt?
– Mert csak a szavak szintjén segítik a kis- és közepes gazdálkodókat. Bár 2012 márciusában kormányhatározat szintjén is elfogadták a vezetésemmel kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiát, a döntések nem aszerint születnek, annak a törvényalkotásra vagy a költségvetésre semmiféle ráhatása nincs. Az állam valójában a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politikaközeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival köt szövetséget, alakít ki „stratégiai partnerséget”.
– A nagybirtokpártiak, így például az előző lapszámban nyilatkozó Gráf József szerint is a családi gazdaságok nem kellően versenyképesek. Ön milyen indokok alapján preferálja mégis ezt a gazdálkodási formát?
– Ha ez valóban így lenne, akkor Európában, ahol az ötven–százötven hektár birtokméretű családi gazdaságok a meghatározóak, már valószínűleg régen meg is szűnt volna a mezőgazdaság. Ám ez olyannyira nem így van, hogy például a kisparaszti gazdálkodást soha fel nem adó, az Európai Közösséghez velünk együtt csatlakozó Lengyelország állattenyésztése még saját hazai piacairól is kiszorította a magyar tejet, húst, annak a magyar állattenyésztésnek a termékeit, amely mára jószerivel a nagy, szakosított, iparszerű állattartó telepekre szorult vissza. Nyugat-Európában a hazai léptékkel mért nagybirtokok szinte nem is léteznek. Az egyik legversenyképesebbnek számító Franciaországban például a nagybirtok felső húsz százalékának átlagmérete 
274 hektár.

Hatékony kisbirtokok
– De mondok más indokokat is, amelyek miatt Európa ragaszkodik ehhez a nálunk is tradicionális modellhez. A vidéki Magyarország talán legnagyobb problémája a foglalkoztatás megoldatlansága, a perifériák katasztrofális munkanélkülisége. A kormány egyre növekvő, jövőre már 300 milliárd forintot meghaladó összeget fordít közfoglalkoztatásra, ám könnyen belátható, hogy ez tartósan nem képes a problémát megoldani. Ugyanakkor tény, hogy a hazai termőföldek közel felét kitevő nagybirtokokon csak negyedannyi embert foglalkoztatnak ugyanakkora területen, mint egy kis/közepes családi birtokon. Ha képesek vagyunk belátni, hogy a föld el- és megtartóképessége a vidék megmaradása, stabilitása szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, akkor csakis a családi gazdasági modell lehet a számunkra elfogadható. Ennek mérlege ráadásul nemcsak a foglalkoztatás szempontjából, hanem a környezet egyensúlyának megőrzésében és élelmezés-, élelmiszer-biztonsági, táplálkozási, egészségügyi szempontok alapján is kedvezőbb. Végül egyáltalán nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a gazdálkodó családok másként kötődnek a földhöz, mint aki tőkebefektetőként vagy éppen bérmunkásként tekint rá. Az előbbiek ugyanis még sok-sok utánuk következő generációnak szeretnék jó állapotban továbbadni a földet, a családi birtokot és a felhalmozott helyi tudást.
– De hogyan tudnak gazdasági szempontból hatékonyak lenni, a nagyokkal versenyre kelni?
– A versenyképességet az európai birtokrendszer – szemben a dél-amerikai modellel – nem az egyes gazdaságok méretének növelésével, hanem e kisebb mozaikok szövetkezésével, közös beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési, de akár a helyi közösséggel együtt alakított fogyasztási vagy hitelszövetkezetek, önkéntes társulások létrehozásával képes igen hatékonyan biztosítani. Az alulról szerveződő szövetkezet ugyanis a teljes vertikum eredményét visszaosztja az azt létrehozó termelői, fogyasztói közösségeknek, családoknak, ezzel a tevékenységek teljes haszna hozzájuk kerül, helyben marad. Így sokkal kisebb földterület képes egy-egy család jó színvonalú megélhetését biztosítani.

Tisztelt Látogatónk!

A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!

Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.

Belépés

Belépés

Felhasználói név *
Jelszó *
Emlékezzen rám

Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!

 



 

Szerző: Tóth Krisztina

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom