Agrárgazdaság - 2016.09.12
A Mérlegen a miniszter rovatban az éppen hivatalban lévő agrárminisztert és az általa vezetett szaktárca teljesítményét értékeljük. A sorozatban ezúttal a szocialisták 2002–2005 között hivatalban lévő mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere, Németh Imre címzetes egyetemi docens veszi górcső alá a Fazekas Sándor irányítása alatt álló minisztérium szakpolitikai döntéseit.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
– Mit gondol a jelenlegi kurzus agrárpolitikájáról?
– Leegyszerűsítve a kérdést: egysíkú, ideológiai szempontok által vezérelt, és sajnos háttérbe szorulnak a gazdasági-versenyképességi, szakmai szempontok. Ezt a minisztérium szakember-ellátottsága is jól mutatja. Nem helyeslem azt sem, hogy a termőföld-tulajdonlás és -használat kérdése áll a jelenlegi agrárpolitika középpontjában, az eredményes gazdálkodási feltételek biztosítását nem helyettesíti a kiválasztottak kistafírozása. Jóllehet a földkérdésben is vannak megoldatlan ügyek, de ezek között első helyen az osztatlan tulajdonközösségek problémájának megoldása kellene, hogy álljon. Mintha ugyanazok határoznák meg a stratégiai irányt, akik a rendszerváltozás idején tették. Mintha újra a „Zsíros Géza-effektus” működne [ő a kárpótlási törvény egyik szülőatyja volt, kisgazdaként kiemelten a földtulajdonszerzést szorgalmazta – a szerk.], szinte áthallom az „érzem a föld szagát” kijelentéseit.
A helyes agrárpolitikának egyszerre kétirányú célt kell tudnia megvalósítani. Gazdasági, valamint a társadalmi és vidékpolitika szempontjából mindig meg kell találni az ország fejlettségéhez, adottságaihoz megfelelő egyensúlyt a vidéki önfoglalkoztatást segítő társadalmi és vidékpolitika, valamint a piaci szintű, versenyszerű gazdálkodás eszközrendszere között. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az unós agrárpolitika fontos alappillérének tekinthető vidékpolitikai célú gazdálkodás ugyanazzal az eszközrendszerrel nem szabályozható, mint a piaci-gazdasági szféra szereplői. Jóllehet nem húzható éles határvonal e kettő közé, de az lenne kívánatos, hogy a rendszer az utóbbi irányba való felzárkózáshoz nyújtson nagyobb segítséget.
A magyar agrártermelők jövedelmének jelentős részét az az évi hatszázmilliárd forintos agrártámogatás teszi ki, amelynek nyolcvanöt százaléka az Európai Uniótól származik.
Az unió a közösségi agrárpolitika jegyében meghatározza a legfontosabb stratégiai célokat, ami a mostani költségvetési-fejlesztési ciklusban a hatékony, versenyképes élelmiszer-termelés, a természeti erőforrásokkal folytatott fenntartható gazdálkodás, illetve a kiegyensúlyozott területi fejlődés. Ha ezeket a célkitűzéseket nézzük, akkor nagyon komoly ellentmondás van a követett hazai stratégiai irány és az uniós közösségi agrárpolitikai célok között.
