„A rendszerben 1 kredit, 1 tonna szén-dioxid-megtakarítást jelent” – Bevezetés a karbonkredit témájába

Molnár Szilvia: Karbonkredit, szén-dioxid-kredit… Hol érdemes elkezdeni ezt a témát?

Dr. Szabó István: Talán ott lenne a legjobb kezdeni, hogy tisztázzuk: miért kell a szén-dioxiddal egyáltalán foglalkoznunk? Azért, mert ez a legfontosabb dolog a világon, és olyan jelentőségű ökológiai problémákkal nézünk most már szembe, amiknek a kezeléséhez sürgős és drasztikus lépésekre van szükségünk. Nézzük csak egyéni szinten! Amikor a hulladékról beszélünk, akkor alapvetően arra az évi 360 kg hulladékra gondolunk, ami a magyar háztartásokban személyenként keletkezik. Viszont sajnos nem beszélünk arról a 6 tonna szén-dioxidról, amit kinyomunk a légkörbe. Évente ugyanis ennyit jut átlagban egyetlen emberre. Ennyi a szén-dioxid „számlája” az éves egyéni létünknek. Ha globálisan nézzük a dolgot az látszik, hogy a világ kibocsátása évről évre nő, most úgy 51-52 gigatonna kibocsátásnál tartunk évente, és az egyre fokozódó fogyasztás, vagy akár a jelen pusztító háborúk ökológiai kárát ma még nem látjuk. Vagyis azt, hogy mennyi plusz szennyezést okozunk. A kibocsátott szén-dioxid ott marad a levegőben, és végzetesen hozzájárul ahhoz, hogy az élő rendszereink tönkremenjenek. Ökológiai rendszer nélkül nincsen társadalom, ország, gazdaság, politika, jog, bankrendszer, autópálya és így tovább. Ezek mind-mind több renddel alacsonyabb szintű alrendszerek. Természetesen vannak más gázok is a kibocsájtott szennyezésben, de a szén-dioxid az, ami az ökológiai lábnyom legalább 70 százalékát hatásában reprezentálja. Hogyha csak a légkörbe kijuttatott felesleges szén-dioxiddal el tudnánk bánni, vagyis nem szennyeznénk a légkört, akkor óriásit lépnénk előre az ökológiai egyensúly eléréséhez. Persze nyilvánvalóan nemcsak a szén-dioxiddal kell foglalkoznunk, hanem a szennyezést okozó egyéb anyagokkal, eljárásokkal is, de ha fokozottan koncentrálunk a szén-dioxidra, a légköri szén-dioxid megkötésére, a plusz kijuttatás radikális csökkentésére, akkor nem hibázunk nagyon. Ehhez persze alapvető, hogy a gazdaságban, az agráriumban, az iparban, a közlekedésben, az élet minden területén modellváltás történjen. És ez konkrétan a körforgásos modellekre való átállást jelenti. Mondjuk, ha a mezőgazdasági gyakorlatban az, aki saját magának termeli meg valamilyen környezetkímélő módon, akár újrahasznosításból (például biogázzal) azt az energiát, amit majd föl fog használni, mondjuk, a szántásnál vagy bármilyen mezőgazdasági tevékenységnél, az már így körforgásos modellben működne, és már radikálisan csökkentené a légkörbe kibocsátott szén-dioxid mennyiségét.

„Sajnos nem beszélünk arról a 6 tonna szén-dioxidról, amit kinyomunk a légkörbe. Évente ugyanis ennyit jut átlagban egyetlen emberre.”

MSz: Létezik az ún. szén-dioxid-kvóta, vagy másképp mondva karbonkvóta. Ez az EU kommunikációjában alapvetően a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására szolgál. Mi a különbség a karbonkvóta és a beszélgetésünk tárgyát jelentő karbonkredit között?

DSzI: Ha nagyon leegyszerűsítem, akkor úgy mutatnám be a karbonkvótát, mint az Európai Bizottságtól a legnagyobb uniós cégek számára adott ingyenes szennyezési engedélyt. Aki foglalkozott már valamennyi időt környezetvédelemmel ismeri azt a kifejezést, hogy „a szennyező fizet”.Itt minden szereplő ingyen (!) kapja meg a kvótáit a szennyezéséhez, ami teljességgel elfogadhatatlan. A kvótarendszerbe belépők kereskedhetnek a megszerzett, de később feleslegessé váló kvótáikkal, ha nem használják fel az adott kvótát, akkor eladják más szennyező cégeknek. Ez a rendszer nagyjából 20 éve működik, és nagy bánatunkra a szén-dioxid-kibocsátás összességében nem csökkent, sőt! Egészen az utóbbi évek egyértelműen érezhető környezeti kríziseiig nem történt semmi lényegi változás a világban. Most annyi pozitívumot látok EU-s szinten, hogy megjelent (2023-ban – MSz.) Wopke Hoekstra uniós klímavédelmi biztos, aki új és korszerűnek számító reformokat ígér a karbonpiacokon. Egyértelműen kijelentette, hogy az EU ETS kvótarendszert át kell alakítani, és olyan modellt hozott fel jó példaként, mint az önkéntes karbonpiac (Voluntary Carbon Market /VCM/). Ez nagyon bíztató jel. Megjegyzem, hogy körülbelül másfél éve tervezem, hogy könyvet írok az önkéntes karbonpiacról azért, hogy magyar nyelven is elérhető legyen ennek a szisztémának a működése. Lényeges tulajdonsága az önkéntes karbonkredit-rendszernek, hogy meglátásom szerint ez az egyetlen módszertan, amely a jelenlegi kapitalista gazdaságon belül is működik, valódi zöld átállásra ösztönzi a gazdaság szereplőit, és képes megvalósítani a világ dekarbonizációs céljait. Így ma ez az egyetlen megoldás, amivel lehetséges a vágyott Zöld Átállás megvalósítása.”

Hirdetés

MSz: Miért tud megbízhatóan működni, hogyha önkéntes?

DSzI: Mert logikusan az az alapfeltevés ezzel kapcsolatban, hogy azok, akik részt vesznek benne, már felkészültek arra (mert egyértelmű a számukra), hogy tenniük kell valamit. Megértik, hogy tudatos döntések – a légköri szén-dioxid-csökkentését elősegítő céges stratégia – kellenek. Olyan zöld beruházásokra, módszerekre van szükségük, amivel egy cég működési keretein belül szén-dioxid-csökkentést valósíthatnak meg, és ezzel egyébként aktívan hozzájárulnak a rendkívül égető, globális szintű változáshoz. Ha például valaki elektromos hajtású mezőgazdasági eszközt használ a hagyományos üzemanyagú helyett, de nem zöld árammal tölti fel az eszközét (tehát nincs például saját napelemparkja, vagy nem vásárol zöldáramot), már a korábbi működéséhez képest is legalább 60 százalékkal csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátását. És ez az átállás is, és bármilyen más zöld beruházás is (például napelem-, napkollektor-telepítés stb.) „lefordítva” az önkéntes karbonkredit-piacra: kreditpontokat ér, kreditpontokra válható, amelyek az önkéntes karbonkredit-piacon értékesíthetők, ezzel utólagosan megtámogatva a korábbi zöld beruházás megtérülését. Ebben a rendszerben 1 kredit, 1 tonna szén-dioxid-megtakarítást jelent. Ennyivel kevesebb szén-dioxid megy ki a légkörbe. Ez nem bemondásos alapon működő rendszer. Itt kell beszélnünk, az úgynevezett önkéntes karbonpiaci regisztrátori platformról, a „Carbon Registry”-kről. Ezek nonprofit szervezetek. Ők regisztrálják és igazolják, a kibocsátás-csökkentést.

„Az önkéntes karbonkredit-rendszer az egyetlen módszertan, ami a jelenlegi kapitalista gazdaságon belül is működik, és valódi zöld átállásra ösztönzi a gazdaság szereplőit. Így ma ez az egyetlen megoldás, amivel lehetséges a vágyott Zöld Átállás megvalósítása.”

MSz: Mit csinálnak pontosabban ezek a Registry-k?

DSzI: Segítenek a vállalatoknak (vagy akár egyéneknek is), hogy meg tudják határozni azt, hogy a tevékenységük során (mondjuk egy mezőgazdasági vállalkozás) mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki. És abba is segítenek, hogy – konkrétan arra a bizonyos vállalkozásra lefordítva –, milyen beruházásokat, módszereket kell bevezetnie a vállalkozónak ahhoz, hogy csökkentse a kibocsátását. Egy útitervet készítenek, hogy egy adott vállalat, vállalkozás hogyan érheti el a karbonsemlegességet.

Hirdetés

MSz: Tehát, én felkeresek egy Registry-t, és megbízom őket, hogy vizsgálják meg kibocsátás tekintetében a cégemet, és adjanak ötleteket, hogy mit csináljak ahhoz, hogy minél kevesebbet szennyezzek?

DSzI: Egyrészt igen. És hangsúlyoznunk kell, hogy összességében a cél: a karbonsemlegesség. Ahhoz, hogy egy céget karbon-semlegesítsünk, több lépésre van szükség. Illetve itt lép be a kompenzáció is. Szintén fontos hangsúlyoznunk, hogy minden belépő egy egyedi projektet jelent: a belépő fokozatosan közelít a karbonsemlegesség, a nulla felé. Például korszerűsíti a telephelyét (nyílászárókat cserél, fűtési rendszert korszerűsít stb.), aztán lecseréli a járműveit, fákat telepít és így tovább. Ezzel minden évben egyre kevesebb lesz a kibocsátása. És megtörténhet, hogy idővel „átlépi” a beruházásaival a nullát, vagyis karbonkredit-többlete lesz, és van olyan is, aki már nem tud további csökkentő beruházást, módszert bevinni a rendszerbe, akkor ő a karbonsemlegességéhez kreditet vásárol attól, akinek többlete van. Mindezt a Registry-n keresztül tudja megvásárolni. Akinek megtakarítás-többlete van, az már nemcsak, hogy „megcsinálta a házi feladatát”, de többletet vitt be a rendszerbe, aminek egyébként pénzben kifejezhető értéke van. Ezekben a Registry-kben transzparens, szigorú minősítés zajlik. Itt nem bemondásos alapon megy a karbonkereskedelem, nem úgy működik, hogy jön egy szennyező vállalkozás, és ahhoz, hogy „kizöldítse” a működését karbonkvótákat vásárol. Pontosan kiszámolt és ledokumentált, úngynevezett MRV-rendszerben vannak az adatok nyilvántartva és harmadik félként független tanúsítók auditálják a megtakarításokat minden egyes zöld beruházás után.

„Többek között az önkéntesség mellett a nonprofit működés, a transzparencia jelentik a Registry-k felügyeleti megbízhatóságát.”

MSz: Valamilyen felügyeleti szerve van ennek az önkéntes szén-dioxid-piaci rendszernek?

DSzI: Ez egy jó kérdés, és egyben rámutat ennek a nehézségére is: mivel itt világméretű problémáról van szó (globális szén-dioxid-kibocsátás-csökkentés), olyan szervezetre lenne szükség, ami valamiféle világhatósággal bír. De ettől nagyon messze vagyunk. A 2000-es évek óta, amikor a szén-dioxid-piacok megjelentek, „többek között az önkéntesség mellett a nonprofit működés, a transzparencia jelentik a Registry-k felügyeleti megbízhatóságát. Az Önkéntes Karbonpiac minden szereplője, így a Registry-k, a részvevő cégek, a karbonkredit tulajdonosok, a tanúsító szervezetek mind abban érdekeltek, hogy a játékszabályok mentén szabályos és értékes karbonkreditek jöjjenek létre. Ezért mindenki, aki érdekelt a VCM-piacban, az felügyeli a rendszert. A csalók pedig feketelistára kerülnek.

Hirdetés

MSz: Ha lefordítom a mezőgazdaságra ezt a rendszert, akkor nyilván vannak olyan területek, ahol egyértelműen kreditesíteni lehet a zöld átállást. Mondjuk veszek egy e-traktort, amit a saját gazdaságomban előállított árammal töltök fel. De vannak olyan részei a gazdálkodásnak, amik esetében nehezen látom, hogy kreditálni lehetne.

DSzI: Igen, a rendszer folyamatos tanulást is jelent. Hiszen, mondjuk, ha no-till-re áll át a gazdálkodó, azzal egy csomó szén-dioxidot köt meg a talajban, de azt a típusú megkötést egzakt módon nem lehet most még mérni. Ráadásul általában a növények életciklusához kapcsolódóan problémás a mérés. Például egy erdő esetében nagyon nehéz megmondani, hogy mennyi a „kredittartalma” mondjuk 1 hektárnyi erdős területnek. Hiszen a fák egy idő után szénmegkötés szempontjából „beálnak”, nem gyarapodnak tovább. És ha már ráfordultunk a mezőgazdasági példára, fontos azt is elmondanom, hogy az önkéntes karbonkredit-rendszerbe való belépés egyfajta elköteleződést is jelent: ha valaki átállította a gazdálkodását például szántásmentes művelésre, akkor garanciát kell vállalnia arra, hogy abban hosszú távon benne is marad. Mert ha visszaáll egy régi, szén-dioxid-kibocsátó technológiára, akkor technikailag „lenullázza” a kreditjeit, sőt előfordulhat (ilyen esettel még nem találkoztam, de a rendszer működése miatt nem kizárható), hogy negatív kreditbe megy át, vagyis vissza kell „töltenie” a rendszerbe. Ami nagyon problémás helyzeteket teremthet a karbonelszámolások tekintetében.  

MSz: A ma még nem kreditálható, nem „mérhető” karboncsökkentést támogató beruházások, módszerek kérdése miatt jutott eszembe: az önkéntes karbonkredit-rendszer szorul finomításra?

DSzI: Nem gondolom, hogy az önkéntes karbonkredit-rendszernek lényegesen másképpen kellene működnie, mint most. Szerintem jól ki van találva. Az persze más kérdés, hogy milyen újabb technológiákkal, módszertanokkal (methodologies) lehetne karbonkrediteket előállítani. Ezek már módszertani kérdések, amikre egy-egy iparág, a kutatóintézetek adhatnak válaszokat, kínálhatnak fel a kreditrendszernek egyértelmű mérési és kredit generálási módszertanokat. 

Szerző: AgrárUnió