Még a fal sem állította meg a traktort
Hírek - 2020.03.10
A társadalomra veszélyesnek nyilvánították azt a 26 éves férfit, aki még 2018 júliusában lovasított meg egy öreg Massey Ferguson traktort Írországban.
A most született bírósági ítélet szerint az elkövető 2 év börtönt kapott, és ennek még örülhet is, hiszen az erőgép ellopása csupán egy volt a sok bűne közül – korábbról már 57 kisebb-nagyobb bűntett szerepelt a rovásán.
A férfi a börtönbüntetés mellett hat évre szóló eltiltást kapott a járművezetéstől. A szóban forgó nyári estén ittas állapotban lopta el egy farmról a Massey Ferguson traktort, amelynek ráadásul a vezetéséhez sem értett. Ennek ellenére közel 20 kilométert randalírozott vele a közúton, sőt ámokfutása közben még egy házfalba is belerohant, de még ez az akadály sem tudta véglegesen megállítani. A rendőrség akkor figyelt fel a traktorra (amelynek orrára bálavilla volt szerelve), amikor az a jelzőtáblákat és felfestéseket figyelmen kívül hagyva száguldott el mellettük. Az ittas sofőrnek még a megállás is nehezére esett, ám a hatóságoknak végül sikerült intézkedniük vele szemben.
Címkék: traktor, Massey Ferguson, baleset
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
„Az üres kalász fenn tartja fejét, a teli fejet hajt Isten előtt”
Károsítók a szántóföldön (6. rész) – Augusztus vége-október ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Melyik gumicsizma való melyik mezőgazdasági munkához?
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...