Szupersebesség: nyolc hét alatt beérik a búza
Hírek - 2018.01.04
Minden eddiginél gyorsabb nemesítő eljárások bevezetésén dolgoznak a kutatók. Mostanáig gondot jelentett, hogy évente csupán két növénygenerációt tudtak felnevelni és tesztelni, mára azonban ez a szám hatra emelkedett. Így sokkal többféle változatot tudnak kipróbálni adott idő alatt, vagyis hamarabb megtalálhatják az egyes termőhelyek legideálisabb fajtáit.
Az angol kifejezéssel speed breeding, vagyis „gyorsnemesítés” névvel illetett eljárás lehetővé teszi, hogy jelentősen lerövidítsék bizonyos növények tenyészidejét. Ma még nem tudjuk, hogy ez milyen egészségügyi kockázatokkal jár, mindenesetre az eredmények imponálóak. Búza esetében például lehetővé válik, hogy évente akár hat generációt is felneveljenek kutatási célból.
A világban egyelőre évről évre növekszik az élelmiszerek iránti igény. A technológia és az előállítás ezzel nem mindig tud lépést tartani, 2015–2016 között például csak 13 millió tonnával sikerült növelni a globális búzatermést a FAO adatai szerint. Új megoldások szükségesek tehát, ezért dolgoznak ausztrál kutatók is a gyorsnemesítés tökéletesítésén.
A kísérletek üvegházban folynak, ideális környezetet teremtve a növények számára, amelyeket alaposan megemelt napi fénymennyiséghez juttatnak az intenzívebb fejlődés érdekében. Mára odáig jutottak, hogy a búzamag elvetésétől a betakarításig csupán 8 hétre van szükségük, mindezt azonban meglehetősen nehéz lenne átvinni a szabadföldi termesztésbe, bár nem is ez a cél. Az évi hat generáció felnevelése háromszoros növekedés az eddigi gyakorlathoz képest.
A gyorsaságra első körben nem a magasabb termésmennyiség érdekében van szükség, hanem azért, hogy a kutatók még több genetikai kombinációt tesztelhessenek egységnyi idő alatt. Ezáltal hamarabb megtalálhatják a különféle környezeti-természeti viszonyokhoz legalkalmasabb növényváltozatokat, ami végső soron majd a globális termésmennyiség emelkedéséhez vezet el. Az őszi búza mellett már a durumbúza, árpa, borsó és csicseriborsó esetében is sikerült elérniük a kutatóknak az évi hat generációs teljesítményt, míg a canola (a repce kanadai változata) esetében négynél tartanak.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: élelmiszer, növénytermesztés, búza, üvegház, nemesítés
A kecskerágó: A kertek ezerarcú, ragyogó ékszere
Innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐ - MAGYARORSZÁG
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Új kihívások, új válaszok – Sumi Agro Kalászos Gabona Fórum
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...