Tisza-tónál nyaralók figyelmébe..
Hírek - 2023.07.07
A Nébih megújult nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése az idei évben a Tiszta-tóra, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységekre is kiterjedt. Az összbenyomást kettősség jellemzi…
A kibővített nyári mustra idén egy-egy jelentősebb területre kiemelt figyelemmel összpontosított. Ezek sorába tartozott a Tisza-tó környéki vendéglátás is.
A kontroll fókuszában az éttermek higiéniás állapotának vizsgálata mellett, az alapanyagok nyomonkövethetőségének, megfelelőségének, továbbá kezelésének ellenőrzése is helyet kapott.
A feltárt eredmények összességében vegyesnek mondhatóak.
Az ellenőrzött egységek számottevő részében ugyanis fellelhetőek voltak hibák, ugyanakkor ezek többségében csak kisebb hiányosságok voltak, a higiéniai állapotok döntően megfeleltek az előírásoknak. Pozitívumként említendő, hogy az allergén információk feltüntetése nagyrészt rendben volt.
A kézmosás gondot jelenthet
Jellemző szabálytalanságként emelhető ki a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiánya. Emellett több helyen lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszerek is előkerültek a számonkérés folyamán.
Súlyosabb élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat a szakemberek mindössze egy ellenőrzött egyégben állapítottak meg. Az ellenőrök többek között az alapanyagok nem megfelelő kezelése, valamint a szabálytalan szakosított tárolás kapcsán, továbbá a szennyezett főzőberendezés és készételes hűtő miatt marasztalták el a létesítményt. A hatóság elrendelte az ezen a helyen fellelt, több mint 1000 kg nem nyomonkövethető élelmiszer forgalomból való kivonását, valamint a forgalomba hozatal/felhasználás azonnali hatályú megtiltását.
1300 kg terméket vontak ki
A hatóság az ellenőrzések alatt összesen közel 1300 kg jogsértő terméket vont ki a forgalomból. Az egy héten át tartó vizsgálatsorozat során az ellenőrzések több mint fele tárt fel hibákat.
Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van, a nyári szezon elején elvégzett ellenőrzéseknek köszönhetően azonban az érintett vendéglátó egységek a feltárt hibákat még a nyár hátralévő, hosszabb időszaka előtt javítani tudják.
Forrás: Nébih
Címkék: nébih, élelmiszer, vendéglátás, tisza-tó
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
Károsítók a szántóföldön (6. rész) – Augusztus vége-október ...
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
„Az üres kalász fenn tartja fejét, a teli fejet hajt Isten előtt”
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Terjed a vegyszermentes gyomirtás a sárgarépa termesztésében